HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. november 10., hétfő 18:36
Sopranos sorozatkritika:
Az egészet spoilerbe teszem, így nem kell ügyelnem arra, hogy mit hogyan írjak. Csak az olvassa, aki az utolsó részt is látta!
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!A Sopranos egy komoly presztizssel bíró sorozat, az évek során kultikussá nőtte ki magát, gyakorlatilag minden önmagát nagy sorozatrajongónak tartó embernek kötelező darab. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez volt a bölcső, amiből az utódok kinőttek. Éppen ezért én igen komoly elvárásokkal kezdtem neki a sorozatnak, pláne annak a fényében, hogy néhány hasonlóan sokra tartott sorozat (GoT, BB, BE) mennyire megfogott, és beszippantott. Ehhez képest nekem egy kicsit csalódás volt. Talán, ha a fent említett sorozatok előtt nézem, akkor most én is szuperlatívuszokban beszélnék róla. Félreértés ne essék, egy elég jó sorozatról van szó, de nálam azt a lécet ami a legmagasabb szintre emel egy sorozatot nem ugrotta át.
A sorozaton meglátszik még a 90-es évek utóhatása, a rendezők/forgatókönyvírók nem merészkedtek olyan messzire, mint napjainkban egyes sorozatokban, és noha a maguk korában ez is úttörő és tabukat döngető sorozat volt, a maiak fényében ez a varázs engem nem érintett meg. A sorozat mindamellett, hogy folyamatosan halad előre, mégis kicsit epizodikus jellegű, főleg az utolsó 2-3 évadban, és nagyon sok résznek van olyan filler epizód utánérzése, és sok esetben ezek a részek nem is sikerültek jóra. Pláne annak a fényében, hogy ugyan a sorozatban telik az idő, és van egy komoly háttérsztori, mégis szűk határok között, állóvízben mozog ez a háttérsztori. Az első két évad még fantasztikusra sikeredett, hiszen volt hova előrelépni, de amint Tony hivatalosan is a család feje lett, kicsit megállt a sorozat a fejlődésben. Amíg a háttérből manipulálta a bábkirály(okat), addig egy érdekes milliő lengte körül a sorozatot, és Junior bukása után is a 2. évadban még izgalmas volt a hatalom megszilárdítása. De utána nem volt igazán méltó opponense Tonynak, a New Yorki maffiabossokat nem nevezném opponenseknek, mert a hatalmát közvetlenül nem fenyegették (csak Phil Leotardo). A 2. évad még rejtett magában komoly részeken átívelő izgalmakat (Big Pussy bedrótozása, Richi Aprile kellemetlenkedései), ezek mind-mind friss élettel töltötték meg a sorozatot. De ezek után a hasonló dolgok (Adriana árulása, Tony B, Jacki Junior) már lerágott csontok voltak, és kínosan érződött, hogy az írók nem szerették volna másolni a korábbiakat, de ezeket a mellékszálakat nem sikerült igazán élettel megtölteni. Kicsit elnyújtottra is sikeredett, hiszen én Carmela elválási mizériáját már a 3. évadra vártam volna, illetve egyszerűen idegesítő volt az FBI töketlenkedése Tonyval szemben. Vicces volt látni, de azért ennyi idő alatt össze lehetett volna hozni az ügyet, és én kihagyott ziccernek érzem, hogy a sorozat utolsó részében, csak valószínűsíthető vádemelésig jutunk el, magát a tárgyalást már nem látjuk. Ugyan Junior tárgyalásából látunk részleteket, de nekem hiányzott onnan egy 2-3 részig tartó, alaposan bemutatott tárgyalás. Talán a sorozat igazi koronája pont ez lehetett volna, egy közben kitörő és szabad lábon védekező Tonyval megspékelve.
A Bandaháború téma is későn jött, és gyorsan le lett zavarva. Tudom, hogy a valóságban ez talán hasonlóan egyszerű, és nem annyira túl komplikált, mint más filmekben, de azért lehetett volna itt mélybe szántó drámát csinálni, mégsem sikerült, pedig ráfért volna a sorozatra. Ezen kívül én fárasztónak éreztem a Tony-alfahím kontextust, egyrészt sem külsőre, sem belsőre nem tűnt nekem annak, másfelől nagyon fárasztó volt a sok ágyas, és egy idő után itt is a klisék ismétlődését éreztem.
Maguk a szereplők is vegyes érzéseket váltottak ki belőlem. A főszereplőkkel (Tony, Dr. Melfi, Carmela) elégedett voltam (bár megjegyzem, hogy nekem Carmela sokkal idegesítőbb volt, mint Skyler a BB-ből, talán mert ő végig tisztában volt a dolgokkal, és mégis csinálta az idegesítő dolgait.) A többi szereplők megítélése viszont eléggé változó. Nekem Sil és Pauli karaktere nem jött be, előbbi túlságosan háttérbe szorult, hirtelen nem emlékszem egy részre sem, ami kifejezetten róla szólt volna. Egy szürke karakter volt, akinek ugyan pont ez volt a szerepe, de néha be lehetett volna hozni a rivaldafénybe. Körülbelül az 5. évadra hittem el neki, hogy ő értékes consigliere, ami talán a karakter íróinak komoly hibája. Pauli sokkal színesebb karakter volt, vele mindig történt valami, de róla baromira nehéz elhinnem, hogy 2-3. ember egy maffiarangsorban. Egy katonának még elmenne, de vezető kapitánynak... Hát ahhoz kevés volt. Az érdeklődést bennem 1-2 mellékszereplő tartotta fenn, pl.: Richi Aprile, Ralph Cifaretto, Big Pussy, Tony anyja, Furio remek karakterek voltak, én élveztem nézni őket, de amint kihullottak, nem sikerült őket érdemben pótolni.
A sorozat igazán erős része a kicsit fanyar humora. Juniornak hívják a legöregebb, később demens kápót, az Pussynak (punci) becézett nagy darab katona (akinek a nevével már az első részben ellövik a sorozat talán legnagyobb poénját.), Tony anyja, aki szerintem talán a legnagyobb alakítást nyújtotta a mellékszereplők közül, és szerepe sokszor kacagtatóan tragikomikus volt, Cris filmforgatási mániája, majd a bántóan és humorosan naívan tálalt valóságból ihletett film, 1-2 karakter arcpirító gyengeelméjűsége mind-mind emelte a színvonalat, és ez sokszor olyan mély humor volt, hogy kel hozzá IQ a megértéséhez.
Maguk a pszichiátriai beszélgetések is nagyon komikusak voltak, de egyben a sorozat éltetőmagja is volt, kár hogy itt is a 3-4 évadig volt progresszió, utána elfogyott a szufla. Pedig Melfi-Tony, és Melfi-Eliot beszélgetések a sorozat elején, közepén igazi párbeszéd csemegék voltak.
A sorozat mélypontja szerintem az 5. évad volt, egy szóval jellemezném: fáradt gőz, még nem volt vége, hogy nagy dolgokat meghúzzanak, de nem volt már ötlet merre vinni a sztorit. Tony B egy újabb kellemetlen rokon lett a sorban, aki baromságokat művelt, de hasonlót láttunk már 3-at is a sorban (Richi, Ralph, Jacki J), szóval nem igazán hozott lázba már engem. Irónia, hogy az évad utolsó két része viszont nagyon jóra sikeredett, az Adriana sztorit megérte felépíteni, mert talán a legváratlanabb fordulat volt és nagyon kellett bele. Az egyébként végig probléma volt, hogy nem mertek nagyobb változtatásokat eszközölni az alapfelálláson, és sok kiaknázatlan lehetőség maradt oda, illetve lett kapkodva elintézve. Nagyon ráfért volna még 2-3 rész a sorozatra, ahol Tony megpróbálja rendezni a dolgokat, és nekiáll felépíteni az új hatalmi ágazatát, mert a végére ilyen-olyan okokból elhagyták a legjobb emberei. Több idő kellett volna bemutatni azt a mélységet, ahová a saját hibás döntése, és a balszerencse meg az idő taszította.
A befejezés pedig olyan lett, amilyen a sorozat maga. Epizodikus, sokat sejtető, de nem igazán mélyen szántó. Tonyt vajon megpróbálták kinyírni? Meghalt? Kómába került? Túlélte, de vádat emeltek ellene? Nem tudjuk. A szerény véleményem az, hogy megvacsorázott a családjával, és annyi. A sorozat nem a nagy változásokról szólt. Egy epizódot láttunk, Tony Soprano életéből, talán a legjelentősebbet, mert a gyerekei ekkor nőttek fel, de egyáltalán nem sorsfordítót, ha a sorozat hullázását veszem alapul, akkor minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Ahogy az évadok sem épültek igazán nagy sztorik, kalandok köré, hiányoztak a csúcspontok, így úgy gondolom, itt is elmarad a csúcspont. Talán Tony élete már sosem lesz teljesen a régi, de az előzményeket alapul véve, nem tudom elképzelni, hogy itt van az út vége Tony Soprano számára. Ez sorozatidegen és karakteridegen lenne.
Értékelés: ha évadonként nézem, akkor 9-8,5-8-7-6-7, összességében 8-8,5 közé lövöm be (jelenleg inkább 8, de lehet, hogy sok sorozat megnézése után úgy fogom gondolni, hogy jobb, mint azok, amelyek tőlem 8-ast kaptak.) Mert bár sok komoly értékadó elemet tartalmaz, és főleg az első 2 évad igen komoly színvonalat ütött meg, de sokszor főleg a vége felé nagyon hullámzó színvonalúnak, inkonzisztensnek, és egy helyben toporgónak éreztem. Mint az első hasonló kaliberű sorozat, természetesen úttörő és iránymutató volt a maga nemében, nyilvánvalóan nem várható el őket, hogy olyan tabukat döngessen, amiket csak a 10 évvel későbbi utódok, de mint a példa mutatja, az első 2 évadban sikerült egy igen magas színvonalú, jó, élvezhető sorozatot produkálni az adott kor tabuinak döngetésével, és ami miatt az én szememben nem ér oda a nagyon szűk elitbe, az pont az, hogy lehetett volna ezt hasonló színvonalon folytatni, ha a 6. évad történései megtörténnek a 4. évadban, és ott véget ér a sorozat, vagy csak egyszerűen sikerül tartani a magasabb szintet.
Csak viszonyítás szintjén: általam legjobbnak tartott sorozatok addig pontig, ahol tartok bennük (ez a BE 3. évad, többi ott ahol a sorozat valójában tart): GoT 10; BB 10-9,5; BE 9, a többi amit láttam nem éri el a 9-est. Úgyhogy nem rossz az osztályzat, amit adtam, de a számomra szűk elitnek tartott sorozatokat nem éri el.
Köszönet ha végigolvastad.
Húzom is lefelé az első évadot. 
