És mi a közös ezekben a játékosokban?hehe írta:iverson, barkley, malone
Hogy soha nem kerül egyik sem az all-time listák elejére, pontosan azért mert nem nyertek, és lehettek egyénileg bármilyen jók, ezen a szinten csak a futottak még kategóriába sorolhatók. James a Cavsben egy vesztes, choker játékos szerepét kezdte egyre inkább felvenni, amióta viszont bajnok lett, egész más a megítélése, lehetetlen belekötni a játékába.
Igazából az embereknek semmi sem jó, ha azóta is ott kínlódna, és nem jött volna össze a bajnoki cím, akkor is kiröhögnék, szerintem te is többek között.
Egyébként az összeállás első évében olykor valóban úgy tűnt, hogy itt hasonló kaliberű sztárok játszanak egymás mellett, de a következő háromban egyértelműen kiderült, hogy a tolószékes Wade, és a puhány Bosh egyedül vajmi keveset tud bedobni a közösbe, és csak akkor lesz valami, ha James űrstatokat hoz. Szóval big three, meg nagy felhajtás, de valójában finoman szólva is nagyobb volt ennek a füstje, mint a lángja. Ha James nem hozza karrierje legjobb éveit, minden évben verték volna őket.