Ezzel a résszel csak részben értek egyet.madridronie írta:nincs olyan címe a csapatnak, amit gyakorlatilag ne ő húzott volna be, vagy ne határozott volna meg ő döntően és leginkábbRonaldo
Egyrészt rá van kihegyezve a támadójátékunk, a taktikánk. Így természetes, hogy meghatározza egy-egy meccs és így a szezon képét, kimenetelét. Ha több lábon állna a csapat (amit sokan szeretnénk, szerintem Te is), akkor ez valószínűleg kevésbé lenne igaz. Akkor is lenne olyan meccs, ahol Ő teremtené meg a különbséget, de kevesebb.
Másrészt láttuk, hogy mit "művel" a csapat Alonso nélkül. Öregecske, lassúcska, de még mindig Ő az ész a pályán. Itt az ideje a helyettesét megkeresni és beépíteni, de jelen helyzetben -ahogy Gerard mondta- Ronaldo nyeri meg a meccseket, Alonso a bajnokságot.
Szerintem Pérez mindenképpen hosszabbítani akar Vele. Azzal nem számol, hogy majd egyszer eladjuk, tehát ebből már nem lesz bevétele a klubnak. Ki kell sakkozni, hogy mennyi az az összeg (gondolom a 15-16 millió lehet az), amennyiért még "ingyen játszik". És ha nem túl megterhelő a klubnak, akkor azt a +1-2 milliót rátenni, ugyanennyit igazán engedhetne, és akkor mindenki boldog.
Nem igazán tudom, hogy hogyan játszik, meg hogy milyen játékos. De a Milanra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hülyék gyülekezete. Amilyeneket seftelni szoktak... Mikor legutoljára igazoltunk tőlük, nem jártunk túl jól. Az Ibrahimovic, Thiago Silva duó meg nem fillérekért kelt el. Nekem gyanús, hogy "csak" 15 millióért megválnának Tőle.Boateng


