HozzászólásSzerző: Becksy23 » 2014. október 6., hétfő 23:51
'shutterisland írta:jó, azt csak úgy megjegyeztem, hogy biztosan meg lenne a módja, hogy az emberek tökéletesen rá legyenek állva felnőtt korukra az ilyen több műszakos munkarendekre, gyakorlatban elég kemény lenne.
egyébként ha a holtponton átesel, onnantól már nem vészes, de addig baromi rossz tud lenni.
nekem olyan 2-3-4 között/környékén szokott eljönni, de pölö mikor már világosodik, én is éledek fel.
arra lennék még kíváncsi, hogy akik állandó éjszakások, azoknak milyen az életvitele.
ha van itt olyan, aki így melózik, írhatna pár sort.
Jelen. A munkabeosztásom: 3 nap egymás után 19:00-07:00-ig, utána 3 nap otthon. A 3 munkanapon 8 körül alszok el, 3-4 között kelek, de néha becsúszik egy-egy hatos kelés is egy "hosszabb" nap után. Az első szabadnapomon már fél 2-kor felkelek, este így már 11 körül az ágyban vagyok, és a 3 szabadnapban így rendesen alszok. Az első munkanapon is rendesen kelek, reggel 8 körül, de délután alszok egy órát munka előtt (ha sikerül elaludni). Nem egy nehéz dolog, főleg mivel hiába dolgozok átlagban heti 42 órát, mégis van rendesen szabadidőm. A szervezetnek viszont biztosan nem jó, az első napokon pl étvágyam sincs, mert a szervezet nem kívánja pl éjszaka a kaját, mert az előző nap ilyenkor aludtam. Bírni lehet, ráadásul én semmilyen szutyok kávét vagy energiaitalt nem iszok, de a szervezet idővel így is befogja nyújtani a számlát, szóval ha lesz egy hasonlóan jól kereső lehetőségem napközi munkával, váltani fogok.
Navas - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Verratti, Modric, Kroos - Bale, Benzema, Ronaldo
Casilla, Nacho, Coentrao, Casemiro, Isco, Lucas Vazquez, Lacazette
Yanez, Vallejo, Hugo Mallo, Kovacic, Asensio, Odegaard, Mariano