Kerlon írta:
Minek kellene nekünk egy sérülékeny játékos, aki nem képes folyamatosan jól teljesíteni... Canalesnek most az lehet a célja, hogy minél előbb felépítse azt, amit elért a Santanderben, de sajnos most egyre többet sérült. Emlékszem még mikor idejött egy cingár 19éves volt és írták is róla, hogy 6-7 kiló izmot felszedett. Na szerintem ezek a plusz kilók is szerepet játszhattak a sérüléseinél. Nagyon oda kellett volna erre figyelni.
Az meg, hogy jobban ment neki, mint Özilnek... Megmosolyogtató.
Cserejátékosnak nem kell folyamatosan jól teljesítenie, de ez a canaleses ötlet amúgy is csak amolyan ötléetecske volt nem kell ennyire komolyan venni.
És nem arról volt szó, hogy jobban ment neki, mint özilnek hanem, hogy az előszezonban kapott folyamatos játék után ősszel a bajnokságban már szinte folyton a padon ült. Nem hiszem, hogy rosszabb helyzetben lennénk most emiatt, de Canales szempontjából nem volt jó döntés.
Canales ha jól emlékszem már velünk kezdte meg a felkészülést, Özil agusztus közepén csatlakozott a Madridhoz, ráadásul egy vb után amit végigjátszott. Persze h többet mutatott a felkészülés alatt a spanyol. Ennek megfelelően ha jól rémlik rögtön az első bajnokin ő is kezdett, tehát a bizalmat megkapta. Sőt, ha emlékezetem nem csak Özil az első pár meccsen csak csere volt. Aztán lassan kijött a kettejük közötti különbség. Canales nem találta a formáját, sérült is volt, és volt még egy Kaká is a helyén.
Akkor meg pont azon ment a vita, hogy kettejük között esetleg nincs is különbség vagy, hogy akár canales a jobb. Most utólag könnyű már elmondani, hogy Özil jobb, de szerintem ez akár fordítva is alakulhatott volna. Az viszont biztos, hogy a Mourinho féle játékba főleg amit a Barca ellen játszunk Özil a nyerőbb ember Canales más stílusú.
Higuaín. Itt a válasz. Az meg, hogy nem kapott már lehetőséget... Új edző volt sok új játékossal és alul maradt a versenyhelyzetben. Ilyen a sport.
Valóban ilyen a sport elég szerencsétlen helyzetben jött a realba.