Valamivel lentebb írtam, hogy szerintem a Suarez transzfer jelzés értékű is volt (bár az eddigi barátságos meccsek alapján is indokolt még egy játékos, aki egyéniben is kiemelkedő), miszerint idén már van pénz igazolásokra/sztárgázsira, ugyanis az elmúlt pár évben leginkább Thiago Silvával tárgyaltak sikertelenül, vagy mert túlerőltették az alkudozásokat, vagy sokallták a fizetését.wZoLee7 írta:azt láthatjuk, hogy támadóra minkét csapat bátran költ 70-80 milliót is...kíváncsi leszek ha egyszer nekünk kell védő (szerencsére van egy Varane és egy Nacho a csapatban) kit és mennyiért hoz majd a Presi
Most már szerintem odajutottak, hogy egyszerűen ilyen kaliberű védő nem feltétlenül akar idejönni, illetve mindenki tudja, hogy védőre van szüksége a csapatnak, így bátran felhúzzák az árakat... Mathieuvel is el tudták játszani ezt, a 20 milliót nem sikerült lealkudni, gondolom egy Hummels/Mangala (már ha tárgyaltunk velük) esetében szintén komoly összegekről lehet szó.
Aztán ugye mégsem hajlandóak kiadni a nagyobb összeget... Bár még van hátra az átigazolási szezonból
