BojanKiki írta:
Más: Valamelyik topicba említette valaki, hogyha Ronaldinho, anno a Realba megy akkor lehet most blanco lenne.

Jelen!
Amúgy ez érdekel már egy ideje, ti mint Realosok, hogy viszonyultatok Dinhohoz? Utáltátok őt is? Csak mert nekem van pár olyan Real játékos, akiket kifejezetten szeretek/szerettem nézni, még az se érdekel(t), hogy a Madrid mezét viseli/viselte az illető. Anno imádtam Ronaldot és Zizut, Robinho miatt egy rakat Real meccset megnéztem a 07/08-as szezonban, a jelenlegiek közül meg Isco az, aki nagyon szimpatikus playa.
És erre vonatkozik a kérdésem. Nektek is van/volt olyan Barca játékos, akit komáltok/komáltatok, vagy aki felhúzza a gránátvörös-kék mezt, az már rögtön közellenség?

(Hehe szereti Neymart, azt tudom..

)
Marky írta:otthon nem tudja megkapni azt a meccsterhelést, ami kell a szezonra, így pedig az lesz vele, mint bale esetében, sőt még rosszabb is. hosszú hónapokba telik neki, míg utoléri magát.
Amúgy az a vicc, hogy tavaly is hasonlóan kezdte a szezont -

-, 5 meccset rögtön az elején kihagyott - bár akkor edzhetett tudtommal -, és utána az első 4 bajnokiján rúgott 6 gólt, és adott 2 gólpasszt. Tudom, hogy most új csapatba került, meg minden, úgyhogy közel sem azonos a szitu, de azért érdekes.
wZoLee7 írta:palesz, az oké hogy elvégzi maga az alapozást, tavaly nyáron Bale is edzet egyedül mint egy őrült, mégis kelletek neki az első hónapok...
Ja persze, ezzel én is tisztában vagyok. Tök új csapat, új liga, új légkör, igazából minden teljesen új lesz neki, kell bőven idő szerintem is, amíg beleszokik.
h3x0r írta:Gondolom az atigazolasi osszeg alkudozasakor bezzeg jol jott az erv hogy hany honapig nem jatszhat..
Alkudozni?? Mi?? Ugyan..