Realista24 írta:Cuadradora fáj a foguk katalánéknak, de a Fio elnöke kijelentette, hogy 50 guriga alatt fölösleges a telefont is felemelni.
Majd ír ő is nyílt levelet, megtagadja a pályára lépést, aztán 49 millióért elhozzuk.
Amúgy az ő érkezésével valami ilyesmit tudnék elképzelni:
Támadás -
Védekezés
Védekezésben Rakitic kisegítené Cuadradot, Neymar és Suárez kicsit jobban kihúzódnának oldalra, Messi is visszább zárna - itt bukott meg az egész

-, aztán egy 08/09-eshez hasonló csapatvédekezést bemutatna mindenki - sok kicsi sokra megy. Ha meg Xavi játszana - már ha marad tényleg -, akkor meg jöhetne Montoya, mert ő valamivel jobb védekezésben, így annyi "segítséget" talán nem igényel. Támadásnál meg lenne szélső a csapatban ugyan úgy, mint eddig, nem lenne az, hogy mindent középen erőltetünk csak. Persze ehhez egy brutál alapozás kell - ami elvileg megvan -, és az, hogy mindenki kellő mértékben kivegye a részét a védekezésből is - khm Messi khm -, de ha ezek megvalósulnának, szerintem simán működhetne.
Az ellenoldal véleménye?

Gondoltam veletek is megosztom, nem csak az eb közösségével, ti sokkal kritikusabbak vagytok a Barcával szemben, ezért is szeretem olvasni az itteni véleményeket is..
A taktika amúgy annyira nem az én asztalom, de nekem kb így lenne logikus laikusként a dolog..