Ezt annyira nem értem a drukkereink körében komolyan.. Xavival erősebb lesz a középpálya? Fáj kimondani, de nem sokkal megyünk vele többre, mint Robertoval, mert annyira nullát nyújt már védekezésben az öreg, hogy az fájó - a meccsenkénti 10 km-e ellenére is. És lehet, hogy - szökő évente - szép kiugratásokra képes még mindig, de inkább tartanám meg Songot vkp-nak, és Busit játszatnám egy sorral feljebb, minthogy Xavi maradjon.BojanKiki írta:Én egyébként megtartanám Xavit, így hogy ilyen gyenge a KP,
Szerintem sokkal előrébb lennénk azzal, ha 2 olyan játékos játszana Ini mellett, akik jobban védekeznek, többet dolgoznak, de kevésbé olyan jók előre játékban, mint Xavi - Rakitic, Masch, Busi, Song, (Rafinha) -, mert így Andresnek szinte csak a támadásokra kéne koncentrálnia, az meg eléggé megy neki azért. Viszont ha Xavi ott van a pályán, az kb akkora "veszteség" védekezésben, mint amikor Messi játszik. LE pedig előreláthatóan egy valamivel dinamikusabb, többet mozgó csapatot/középpályát akar jövőre, nem tudom ebbe hogy fér bele az öreg.
Plusz Xavi kétlem, hogy 35 évesen fogja elhagyni a tili-tolit, és áll át egy valamivel direktebb játékra.. Úgyhogy egyetértek - részben - shutterrel, Xavi akár mekkora legenda is, ezt a megújulást szerintem csak lassítani fogja már, ha itt marad. Úgyhogy remélem mégis távozik - vagy rám cáfol jövőre..