Matt009 írta:Sokszor inkább volt instabilabb a védelem Lass-szal, mint Khedirával, de jobb sosem volt.
Amikor Lass itt volt és már Alonso is, akkor romlott Lass játéka. Nem elsősorban Alonso miatt, hanem mert taktikailag nem volt fegyelmezett és mert már Pellegrini alatt is kevesen voltak ők ketten a középpályára. Aztán Mourinho 4-2-3-1-ben meg Özil volt előtte. Amit Özil művel, azt nehéz védekezésnek nevezni. Régebben egy-egy meccsen előfordul, hogy visszazárt rendesen, de ez is csak a második évben párszor, előtte és azóta se. Így óriási luk van ott a középpályán. Lass szarul zónázott. Ő pitbull módjára kergette a labdát, és így könnyen kipasszolták. Khedira nem kergeti a labdát, mert soha nem érne oda. Cserébe jól zónázik, és Özillel is volt összhang a válogatottból, ezért is választotta Őt Mourinho.
Matt009 írta:Ráadásul Lass technikailag zseni volt Khedirához képest, mégsem volt jobb a támadójátékunk. Lehetne azt mondani, hogy kőbuta volt Lass, ami igaz is, de a feladata is egyszerű volt támadásban, mint a bot. Passzolja le Xabinak, vagy ha előrébb jár, akkor folyjon át rajta a bogyó, s közben ne lassuljon le az akció. Akárhogy is nézzük, ez nem bonyolult feladat, és technikailag alkalmasabb rá Lass. De jobb, volt a támadójátékunk? Nem. És ezt nem lehet Lass butaságával magyarázni...
Lass támadásban ugyanazt csinálta, mint most di María. A különbség az, hogy Lass mindezt a saját térfelünk közepén. Nekiment 1-2, olykor 3 védőnek, aztán megpróbálta kicselezni őket. Nagyon ritkán "folyt" át rajta a labda.
Matt009 írta:labdaszerzés
Tényleg mindegy, hogy ki szerzi meg. De meg kéne szerezni. Nézzük a mostani gálakezdőt középpályától felfele. Alonso, lassú ahhoz, hogy labdáshoz odaérjen. Megvárja, míg a labda (emberestül vagy nélküle) ér oda. Kiválóan zárja a passzsávokat (messze jobban, mint Khedira) és mellé jól is szerel. Khedira, hát Ő nem igen szerel (persze azért előfordul meccsenként 1-2-szer, illetve párszor lekapcsol egy passzt, de ez kevés), Özil ő... őt hagyjuk, Ronaldo sem igen szokott labdát szerezni, Benzema hajtja az ellenfelet, de eléggé egyedül van, Higuaín az, aki néha lekapcsol egy passzt, vagy az ellenfél megajándékozza egy labdával, mint a Dortmund meccsen, végül di María az, aki visszazár, és viszonylag sokszor szerel. De többször adja el.
Ha fenn akarjuk tartani a labdát az ellenfél térfelén, akkor hatékonyabb letámadás és labdaszerzés kell, Özil helyett Modric, di María helyett aki kevesebbet szór el, és igen, Khedira helyett is kell valaki, aki visszatudja szerezni. Mert aki zónázik, és levadássza a passzokat, az Alonso lesz ebben a rendszerben.
Matt009 írta:Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. Ezt én is így gondolom. És szerintem ő látta, hogy az idealizált, a fórum többsége által elvárt csapat nem összehozható.
Nehogy Mou-t éltessük már ezért. Neki kellett Sahin Vidal helyett, ha már az idealizált középpályáról beszélünk. Vagy másik fórum kedvencünk Verratti, Ő miért nem szúrta ki a megfigyelők szemét. Miért a PSG talált rá? (Róla természetesen nem Mou tehet, mert neki nem a megfigyelés a dolga.) De Lucas/Hazard vs. di Maríát már hányszor leírtuk. De erre hehe is válaszolt.
Ryel írta:illetve mivel a mi szélsőink basznak visszakisérni az ellenfél wingbackjeit
Ezt most gondold át még egyszer. Ronaldo kisebb csapatok ellen nem szokott, ez tény. De di María mindig visszarohan. Van hogy az alapvonalig visszazár, mintha 5-2-3-at játszanánk, és Ő lenne a jobb bekk.