Megkövetlek RMFC, mindenben igazad volt. Én Mourinhot is hibásnak éreztem, mert sok hibája volt, és én valahol érthetőnek tartottam, hogy egyes Real játékosok nem nézik jó szemmel a módszereit. De itt kiderült, hogy nem ez volt a fő ok...R.M.C.F írta:Mindent elárul.......én is hasonlóképpen gondoltam. Kár hogy a legtöbb madridista nem.
Álvaro Arbeloa meglepően őszinte nyilatkozatot tett a Real Madrid – Osasuna mérkőzés után, amelyben egy alapvető problémára hívta fel a figyelmet. Ez pedig az, hogy sokaknál nem a klub érdeke az első.
„Sokan amiatt aggódtunk, nehogy kritizáljon minket a sajtó, és próbáltunk arra törekedni, hogy jó színben tüntessük fel magunkat, így csak akkor szólaltunk meg, amikor a saját érdekünk azt kívánta. Ez egy nagyon egészséges, összetartó öltöző, de néha hiányzik a megfelelő érettség ahhoz, hogy a nehéz helyzeteket kezelni tudjuk.”
„Ez a klub nagyon kemény tud lenni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd. Ebből tanulnunk kell az elkövetkező évre. Mindünknek össze kell tartania az új edző alatt, a külső hatásokat pedig figyelmen kívül kell hagynunk.”
„Mourinho foggal-körömmel küzdött ezért a klubért, rengeteg mindent el kellett viselnie. Mindig maga elé helyezte a Real Madridot. Ez gyakran azt eredményezte, hogy saját hírneve csorbát szenvedett, de nem tudom, hogy ezt a klubnál mindenki más is elmondhatja-e magáról, beleértve több játékost is. Engem is. Mindig magamra gondolok elsőként, és azt akarom, hogy jól menjenek a dolgaim, aztán jön a klub. Sokan vannak még így ezzel rajtam kívül.”
„Sokkal többet tehettünk volna a tavalyi évben, közösen kell vállalnunk a felelősséget. Kár, hogy nem nyertünk több trófeát. Mourinho mindenhol nyert valamit, de érdekes, hogy talán a rendelkezésére álló legjobb kerettel érte el a legkevesebbet.”
Innentől kezdve viszont lényegtelen, hogy ki lesz az edző. Mourinho nem tudott a játékosokkal és az EGOjukkal szemben háborút nyerni, akkor ki fog? Mert ha egy edző felveszi a harcot, akkor ki lesz utálva. Ha meg nem veszi fel a harcot, nos akkor nincs is értelme edzőt tartani, mert a játékosok úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Ezt így nem lehet. Túl sok hatalma van itt egyes játékosoknak. Pereznek ezt a hatalmat radikálisan le kellene redukálnia, és akiknek nem tetszik az új szitu, azok mehetnének isten hírével, még akkor is, ha köztük lenne Ramos vagy Cé Ronaldo.