Félig meddig témába vágó kérdésem lenne hozzátok. Van egy barátom, akinek nagyon érdekes film és sorozatnézési szokásai vannak. Mindenhez várja a szinkront, sorozatok esetében is, ezenkívül pedig, ami számomra a legfurcsább, semmit nem néz meg úgy, hogy nem látta előtte az "előzményfilmeket". Itt konkrétan nem egy Gyűrűk Ura trilógiára kell gondolni, hanem ha kijön egy új Adam Sandler film, akkor halogatja, hogy majd akkor ha látta a korábbiakat. Ez csak egy példa volt. Színészek és rendezők alapján néz filmet, szigorúan kiadási sorrendben. Ez még mindig érthető egy bizonyos szinten, de most elkezdte nézni a történelmi filmeket, témájuk szerint az őskortól kezdve és semmi újat nem néz, mert még nem látta az előzményeket. Remélem nagyjából érhető voltam.

Szerintetek ez normális dolog? Illetve már egyúttal megkérdezném, hogy Nektek van valamilyen hasonló szokásotok? Ez nekem teljesen új volt.

Jah, és tegyük hozzá, hogy szinte már élvezni sem élvezi őket, szinte kötelességszerűen nézi. Szerintem nagyon sok élményt elvesz így magától.