Spanyol bajnokság
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Spanyol bajnokság
nem. Való igaz, hogy Jackson a Porto csatára. De korábban már a fél Benfica szóba került a Valenciával kapcsolatban. Enzo Perez és a kapusról előbb írtam. Illetve Gomes nevű középpályásról is volt már szó. Garay leigazolás is téma volt korábban, hogy az új Valencia tulaj Lim megvenné őt is (a birtokába, tehát az ő tulajdona lenne, és így hozná a Valenciához). Továbbá a Real nevelésű Rodrigo már évek óta Lim tulajdona, úgyhogy az ő neve is be volt már dobva többször is és célszerű is lenne az érkezése (volt hír róla korábban, hogy őt nem érdekli Wenger és az Arsenal, ő a Valenciába akar menni). Ez már 5 játékos.
Benfica kapusát a Real, AtMa, Valencia is akarja. De Real megkeresésnek csak akkor lenne értelme, ha minimum az egyik mostani kapus távozna, vagy mondjuk 1 évet még maradna Portugáliában kölcsönben. AtMába simán kezdő lenne köv idényben: a most megvett Moya nem kezdő szintű kapus, Courtois pedig megy vissza Londonba. Nem maradt kapusuk, úgyhogy mindenképp vesznek még erre a posztra is.

FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
Re: Spanyol bajnokság
Jackson a Portoban játszik, de igen, az egész Benficát át kéne rakni Valenciába...Anis írta:Valencia:
Valószínűleg Jackson Marzinez és Enzo Pérez megszerezésre is várni kell a vb végéig. Jackson elmondta, szeretne csak a vb-re koncentrálni, a Benfica pedig szeretné, ha 25 millió euró a következő évi költségvetésükbe számítana bele.
A legújabb hírek szerint Jan Oblakot (igen, egy újabb benficás) szeretné a Valencia a brazil kapusuk Alves mellé/mögé.
Reakció

szóval a legvégét megint nem értem, ez max 2 ember és Oblakot a Real is akarja ugyebár.
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Spanyol bajnokság
Valencia:
Valószínűleg Jackson Marzinez és Enzo Pérez megszerezésre is várni kell a vb végéig. Jackson elmondta, szeretne csak a vb-re koncentrálni, a Benfica pedig szeretné, ha 25 millió euró a következő évi költségvetésükbe számítana bele.
Olasz hírek szerint a holnapi, Ramiról szóló tárgyaláson a Milan Banegáról is szeretne tárgyalni. A súlyos sérülést szenvedett Montolivót szeretnék pótolni az argentinnal.
A legújabb hírek szerint Jan Oblakot (igen, egy újabb benficás) szeretné a Valencia a brazil kapusuk Alves mellé/mögé.
Reakció
Valószínűleg Jackson Marzinez és Enzo Pérez megszerezésre is várni kell a vb végéig. Jackson elmondta, szeretne csak a vb-re koncentrálni, a Benfica pedig szeretné, ha 25 millió euró a következő évi költségvetésükbe számítana bele.
Olasz hírek szerint a holnapi, Ramiról szóló tárgyaláson a Milan Banegáról is szeretne tárgyalni. A súlyos sérülést szenvedett Montolivót szeretnék pótolni az argentinnal.
A legújabb hírek szerint Jan Oblakot (igen, egy újabb benficás) szeretné a Valencia a brazil kapusuk Alves mellé/mögé.
Reakció

FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
- peti_madrid
- Hozzászólások: 1255
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:28
- Kedvenc játékosaid: Zizou, Guti, Modric, CR
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Muhahaha, a Sporting Gijon marad a másodosztályban! Se Osasuna, se Gijon. Tökéletes!
Alakul a Las Palmas feljutása

Alakul a Las Palmas feljutása

2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Ezek aztán atmába valók..Realista24 írta:A Miranda buliba betenne egy játékost is a MU. Nani, Chicharito és Anderson neve merült fel.
Mirandánank négy éves szerződést kínálnak.

Érdekes lesz a sorsuk, megvan a bajnoki cím, elmenne a legjobbjaik, jönnek majd új, jó képességű emberek, de a szekta jelleg nem lesz már ugyanaz, plusz a makkfaktor is csökkeni fog. Ja és mi jobbak leszünk és szétszedünk mindenkit.

Nem illik.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Spanyol bajnokság
Kérdés hogyan felelnek meg az FFP nek mert komoly pénzt behúzni eladásból nem tudnak, rengeteg a hitelük, eredményeik nincsenek, bl-ben ami a legzsírosabb ott nem indulnak stb.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Spanyol bajnokság
Csatár/támadó egyelőre még talán van: Rooney, RVP, Welbeck, egyelőre még Chicharito is.
viszont Vidic és Rio Ferdinand elmentek, marad Smalling, Jones. Baloson Evra öreg, Büttner nulla, jobboson ott a brazil örök ígéret, középpálya halott. inkább védelembe és középpályára kéne igazolniuk - szerintem. mint a barca: támadókat akarnak venni, amikor inkább hátrafelé nullák.
viszont Vidic és Rio Ferdinand elmentek, marad Smalling, Jones. Baloson Evra öreg, Büttner nulla, jobboson ott a brazil örök ígéret, középpálya halott. inkább védelembe és középpályára kéne igazolniuk - szerintem. mint a barca: támadókat akarnak venni, amikor inkább hátrafelé nullák.
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
És most olvastam Cavanit issoadroli írta:Alexist is vinnék elvilegRealista24 írta:A MU kifizetné Miranda kivásárlási árát és évi 5,5-es fizetést adna neki. Viszont az Atma meg Cazorlát venné meg, 22 millát ajánlanak érte.

Alexisért 20 millió fontot, Cavaniért meg valami 50 millió font felett fizetnének.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- soadroli
- Hozzászólások: 3091
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 22:02
- Kedvenc csapatod: a másik
Re: Spanyol bajnokság
Alexist is vinnék elvilegRealista24 írta:A MU kifizetné Miranda kivásárlási árát és évi 5,5-es fizetést adna neki. Viszont az Atma meg Cazorlát venné meg, 22 millát ajánlanak érte.

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Hát, talán indulhatnak az EL-ben, az meg nem túl vonzó senkinek. És az is csak nagyon talán.hehe írta:Realista24 írta:A Miranda buliba betenne egy játékost is a MU. Nani, Chicharito és Anderson neve merült fel.
Mirandánank négy éves szerződést kínálnak.![]()
a mu szépen belesüpped az átlagba, grat hozzá
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- hehe
- Hozzászólások: 7035
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
- Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
- Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
- Tartózkodási hely: nuthouse.
Re: Spanyol bajnokság
Realista24 írta:A Miranda buliba betenne egy játékost is a MU. Nani, Chicharito és Anderson neve merült fel.
Mirandánank négy éves szerződést kínálnak.

a mu szépen belesüpped az átlagba, grat hozzá
harcolhatnak majd a tötenemmel a 4. helyért

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
A Miranda buliba betenne egy játékost is a MU. Nani, Chicharito és Anderson neve merült fel.
Mirandánank négy éves szerződést kínálnak.
Mirandánank négy éves szerződést kínálnak.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 6170
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nádudvar
Re: Spanyol bajnokság
Ott most nyáron irgalmatlan nagy pénz költés lesz. Valahogy rájuk kéne sózni Khedirát egy komolyabb összegértR.M.C.F írta:A MU most eléggé belekezdett nem?

-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Spanyol bajnokság
Realista24 írta:A MU kifizetné Miranda kivásárlási árát és évi 5,5-es fizetést adna neki. Viszont az Atma meg Cazorlát venné meg, 22 millát ajánlanak érte.
A MU most eléggé belekezdett nem? Még a végén összehoznak értelmes focistákat is

Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Spanyol bajnokság
A Bayern München állítólag felajánlotta Mandzukicot a Valenciának, de a vezetőség nem kér belőle, mindenképp Jackson Martínezt akarják megszerezni. Aki a napokban aláírhat, az ügynöke elmondása szerint meggyőzte őt a klub ambiciózus projektje.
Enzo Pérez (Benfica argentin válogatott középpályása, 27 éves) is egyre közelebb Valenciához, Lim még a héten szeretné leigazolni az UEFA által a portugál bajnokság legjobb játékosának megválasztott argentint. 25 millió euró körül lesz az ára. (Banega és Gago után egy újabb argentin arra a posztra. Kivásárlási ára 30 millió)
Mendes miatt Nani neve ismét felvetődött a Valenciával kapcsolatban, míg Kouyaté helyett Lim Obi Mikelt szeretné megszerezni.
====>egy valenciába még pont elég lehetne Nani. de egy MU-ba már kevés (már ha a MU újra a régi lesz).
Enzo Pérez (Benfica argentin válogatott középpályása, 27 éves) is egyre közelebb Valenciához, Lim még a héten szeretné leigazolni az UEFA által a portugál bajnokság legjobb játékosának megválasztott argentint. 25 millió euró körül lesz az ára. (Banega és Gago után egy újabb argentin arra a posztra. Kivásárlási ára 30 millió)
Mendes miatt Nani neve ismét felvetődött a Valenciával kapcsolatban, míg Kouyaté helyett Lim Obi Mikelt szeretné megszerezni.
====>egy valenciába még pont elég lehetne Nani. de egy MU-ba már kevés (már ha a MU újra a régi lesz).
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
A MU kifizetné Miranda kivásárlási árát és évi 5,5-es fizetést adna neki. Viszont az Atma meg Cazorlát venné meg, 22 millát ajánlanak érte.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- @Sonny
- Hozzászólások: 604
- Csatlakozott: 2013. május 6., hétfő 20:15
- Kedvenc játékosaid: CR7, Zidane, Redondo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid CF
Re: Spanyol bajnokság
24 meccsen 9 gól a Frankfurtban. A számok alapján nem rossz,egy Morata szintet lehozhat és pénzügyileg nyernénk rajta pár milliót.Marci77 írta:Egyertelmu. En mar joideje mondom hogy ot hoznam cserenek.
Joselu hogy teljesitett? Nem is rossz otlet 3. szamunak.
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 3012
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Spanyol bajnokság
Kell csatárposztra 3. számú? Vagy Joselu tudja hozni a szélsőt is? Mert igazából előre egy csatár, és egy szélső kellene, vagy egy univerzális, és imádkozás, hogy ne legyen nagyobb sérüléshullám Jesé visszatéréséig..
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Spanyol bajnokság
Egyertelmu. En mar joideje mondom hogy ot hoznam cserenek.
Joselu hogy teljesitett? Nem is rossz otlet 3. szamunak.
Joselu hogy teljesitett? Nem is rossz otlet 3. szamunak.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 15 regisztrált és 0 vendég