___Samy___ írta:Arrol nem is beszelve, hogy itt en mar nem apellalnek az atletico buszozasara, mert ez megiscsak egy donto
Én sem apellálnék rá. Ezért és az AtMa "stílusa" miatt sem tenném be kezdőnek Iscot.
Bár hozzá van szokva, hogy többször rugdalják Őt mint a labdát, de amit az AtMa csinál az még ezen is túl megy. Nem biztos, hogy kellően higgadtan viselné.
Aztán az AtMa fizikailag próbál majd dominálni, ez sem Isconak kedvez, míg Illarramendi azért tud küzdeni. Bár a kondija neki sem a legjobb. Az meg, hogy akkor majd technikával megoldjuk, nálam nem játszik. A technikai tudás önmagában nem lesz elég, ha szabálytalanságokkal széttördelik a játékot.
A védekezés: Illarra ebben is jobb Isconál. Ha buszoznak, akkor gyors indításokkal akarnak majd kontrázni. Modric jól tudja zárni a passzsávokat, ahogy Illarra is, hiszen ehhez van hozzászokva, de Isco nem. Ő "korábbi Di Maríásan" védekezik, azaz embert kerget. Persze szűk területen talán(!) Isco jobban szerel már, de itt valószínűleg nagyobb területeket kell bejátszani. Ha meg egész pályán támadnak, akkor pár hosszú (lapos!) indítás, amit láttunk már kisebb csapatok ellen Illarrától, akár a győzelmet is jelentheti. Ez volt eddig is a kulcs, hogy volt kettő aki kicsiben, és volt egy, aki nagyban is(!) játszotta meg a passzokat. Nem hiszem, hogy pont a szezon legfontosabb meccsén kéne feladni azt, amit eddig felépítettünk.
Abban egyet értek Matt-tal hogy így nézve ez Khedirának feküdne, mert Ő is területet fog, de ha ember ellen kell küzdeni, az már nem az Ő asztala. Ő sem egy küzdő típus ilyen téren. És ahogy már többen írtuk, nagyon meccshiányos, és kondija sincs. Ezért sem lehet Ő a megoldás szerintem (pl egy DM - Modric - Khedira felállásban.)