Avenged Sevenfold - Hail to the King
Nagyon fasza volt, nem csalódtam. Kicsit sok helyen hajazott a metallicára, de annyi baj legyen. Többször is meghallgattam már az első óta. Több kiemelkedő szám is van, nem sorolgatnám, mert egyelőre a címük még nem vésődött be, de mindenképp előveszem az albumot, és a bandát a későbbiekben is. Negatív irányba kilógó szám nem volt.
Ha már metallicához hasonlítottam, szívesen adnék rá egy 9 körüli pontot, viszont a Black albumra is annyit adtam, attól viszont egy hangyafasznyival elmarad, így legyen:
8,5/10
Shinedown - The Sound of Madness
Ezt az albumot is élveztem, viszont egyrészt a másik jobban bejött, ezért ez csak egyszer pörgött le egyelőre, inkább a másikat hallgattam többet, de későbbiekben mindenképp előveszem még őket, másrészt emiatt is, meg úgy alapjáraton kevésbé maradt meg, kevésbé ragadott magával. Jó volt, jó volt, az átlagból is bőven kiemelkedett első hallásra is, viszont neki kell még idő, hogy beérjen, ahhoz hogy igazán fasza lehessen, a potenciál megvan benne. Valamiért úgy érzem, hogy ez jobban kellene, hogy tetsszen, de valamiért mégsem tud, ezért kellene még esélyt adnom neki. Lehet a napokban lepörgetem még párszor. Esetleg, ha a határidőig változna a véleményem, akkor azt jelzem itt is, és GT-nél is privátban, ha engedi(/ed), akkor majd módosítok, ha vasárnapig nem jelzek, akkor marad ennyi.. Szóval egyelőre legyen:
7,5/10
Nagyon fasza kör volt ez is. Pontokat tekintve elmarad az előzőtől, viszont mégis jobbnak tartom, mert ott mindkét albumot ismertem, itt meg egy teljesen, és egy kevésbé, de ismeretlen előadótól hallgathattam nagyon király zenéket. Úgyhogy köszönettel tartozom mindenképp.
A továbbiakban meg azt mondanám, hogy menjen, mert bár homályos még előttem a jövő, de úgy gondolom, hogy két heti két albumnak mindenképp lesz ideje. Néha csúsztam most is, de akkor szarul jöttek ki a dolgok. A másik még, amit ezzel kapcsolatban mondanék, hogy szerintem hetente jöjjön ajánlás, hogy jobban pörögjön a dolog. Lehet pont én fogom ezzel megszívni, de én úgy gondolom, hogy ez teljesíthető egy hét alatt, és csak azért jönnek az utolsó pillanatban (vagy legalábbis, ahhoz közeledve) az értékelések többsége, mert addig úgy van vele az ember, hogy ejj, ráér még, és inkább megcsinálok egy házit helyette, vagy iszok egy sört a haverokkal. Aztán max., ha mégsem működik, akkor lehetne visszatérni két hetes témára, és lehetőséget adni az addig csúszóknak, hogy pótoljanak (GT úgyis jószívű szervező

- most tövig bennyaltam

)
Nem tudom többiek hogy vannak ezzel. (?)