Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2039
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. április 9., szerda 13:20

Nem fociztunk alárendelten, de nem is fociztunk jobban az ellenfelünknél. Pedig a felsorolt meccsek felén papíron gyengébb ellenféllel játszottunk. Miért mindig mi húztuk a szorosabb meccseken a rövidebbet? Ez több, mint véletlen.
-->
„Lehet, hogy túl könnyen vettük ezt a mérkőzést, és túl lazák voltunk az első gól után.
"Ahogy tegnap is mondtam, lehet, hogy túl nagy volt az önbizalmunk," by S. Ramos (az AtMa elleni 2-2 után)

"Mivel korán szereztünk vezetést, onnantól már nem koncentráltunk annyira a támadásokra, mint amennyire kellett volna, és kaptunk is két gólt két hiba után." By Xabi Alonso (szintén az AtMa elleni 2-2 után)

Xabi: “Nem elég, ha csak hét ember védekezik
És még sorolhatnánk ... :vivo: :coffee: :ike: Az AtMa elleni idegenbeli meccsig történteket és botlásokat hagyjuk szerintem; a katalánok és a matracosok elleni szezon eleji vereségek szerintem simán benne voltak, egyrészt több sebből vérzett akkor a Real Madrid (rengeteg hiányzó, sérült az első 3 hónapban /Xabi, Illarra, Varane, Bale/, ami miatt a csapat sem tudott kellően és sokáig összeállni), másrészt csapatként is előrébb járt már akkor is mind2 gárda, mint mi; a Villarreal elleni döntetlen is benne volt a pakliban, nagyon jól kezdte a szezont a sárga tengeralattjáró, illetve az Osasuna is baromi jó napot fogott ki ősszel ellenünk, a bilbaói katlanról és óriási mákról már nem is beszélve! :roll:

Amióta nekem nagyon nem tetszenek a dolgok az az első bajnoki döntőnk az AtMa ellenében, ott és akkor tört meg véleményem szerint a lendület és nálam eddig az idény kulcsmeccsének tűnik --> ott akkora lehetőséget szalasztottunk el a saját hibánkból (lásd fenti szánalmas beismerések), hogy a Barca elleni bukta (a 2. óriási lehetőség, újfent könnyelmű hozzáállás -> jó az X is, sőt még ha kikapunk is marad 1 pont mentalitás) és az azt követő sorsszerű Sevilla elleni vereség egyszerűen már adta magát! A tegnapi produkció pedig már csak ennek és a mentális fáradtságnak, koncentrációhiánynak és az egyre szűkösebb keretnek (Jesé sérülése szintén óriási gyomros volt a keret számára) a folyamodványa.
Mourinho jó évei alatt nem volt ennyi amatőr gól, nem hoztuk vissza az ellenfelet a meccsbe, pedig ott volt az előszeretettel emlegetett KHÖD kvartett, amiből idén csak DM maradt.
Jó évei??? :sly: Tudod, hogy bírom az írásaid és tiszteletben is tartom a véleményed, de jó lesz az egy bő évnek is szerintem. És emlékeim szerint nála is bőven kaptuk az amatőr, odapattanós, pontrúgásos gólokat kulcsmomentumokban.
kinyíló ellenfél ellen nem tudjuk eldönteni a meccset. Hát eszem-faszom megáll. A Mou-korszak alatt a legjobban a kontráz csapat voltunk. Kíméletlenek, könyörtelenek, halálosak. Ott ment, akkor most miért nem? A nagy meccseket szilárd védekezéssel és kontrával lehet nyerni, ha tudásból, izomból nem tudjuk megverni az ellenfelet. Na most ezt Carlo nem látja, és nem tesz ellene semmit. A felsorolt meccsek fele stabil védekezéssel és a közepesnél valamivel jobb kontrázással nyerhető lett volna. De nincs stabil védekezés, és nem tudunk kontrázni.
Ebben bőven van igazság, de újfent árnyalja a képet a szomorú valóság, hogy amikor igazán kellettek volna a gyilkos és kíméletlen kontrák José alatt is megremegtek azok a lábak kulcspillanatokban (féltucat Barca meccs, 2 éve a BM ellen, tavaly a Dortmund és az AtMa elleni Kupadöntőben is)! Ezeken a meccseken Cristiano, Benzema, Pipita és Özil hány meg hány ziccert b.szott el, Te jó ég??? :x :'( :ozil: :coffee: :shutup:
De nincs ilyen szignifikáns személyiségünk a kp-n. Nincs vezérünk. Csak kiváló építőkockák egyvelege
Ez viszont nagyon igaz.
abban 1etértek, hogy nincs mentális vezérünk, egy raul vagy guti, ramosnak kéne annak lennie csk-ként, de olyan buta az ember, hogy hihetetlen, ráaádsul mint rengetegszer mondottam, benne mindig ott lesz a hiba. persze, hogy nem aggódik, mert spanyol, és sok éve itt játszik (sosem tudta megugrani a végső lécet), pepe meg persze hogy összeszedte magát, mert ha varane egészséges lenne, akkor a portugál csücsülne a padon ramos helyett. ramos meg biztonságban érzi magát, neki nem számít, ha kilövi a stadionból a tizit, ha tizit csinál, kiállítják századjára is.
murinnyónak már beletört ezekbe a bicskája, sajnos lehet bojkottálni egy edzőt, nem az edzőnek kell egyeneset rúgni a labdába.
Mint ahogy ezt is nagyon adom az utolsó betűig.
hogy nem csak a futballtudás számít, hanem hogy 60-70% a futballtudás, és 30-40% legalább ami a fejben van. ezen a szinten már csak az számít, hogy ki képes fejben megugrani a lécet,
Na meg nem árt, ha a szerencse is melléd szegődik! B-)
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68370
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. április 9., szerda 13:15

pl: Realnál és a Ferrarinál is a legjobbak vannak sok poszton, de egyszerűen képtelenek meglépni amit meg kell, 12-5/6 éve nem nyertek semmit sem. :/
Beckham is lelátón találtam magát, majd Carlo meggondolta és betette
:fpalm: :fpalm:
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Anis
Hozzászólások: 1843
Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anis » 2014. április 9., szerda 13:08

Capello éve és szerintem az első két Mou év kivételével nagy nulla kb az egész ami 2002 óta megy. Ezekben az években ott volt a tűz, küzdöttek egymásért. Beckham is lelátón találtam magát, majd Carlo meggondolta és betette: hogy küzdött már?! továbbá a 2006 eleji Zaragoza elleni kupavisszavágó (1-6, 4-0) volt az egyik legjobb ilyen meccs ahol láttam a tüzet a játékosokban, pedig akkor nem ilyen "sztárok" voltak.

Továbbá Mourinho az Interben és a Chelseanél is kialakított egy rendszert. Előbbinél gondolom belátta hogy nem egy világverő csapat, de nagyon jól lehet betömörülni és így tovább, egyszerűbben az AtMa féle játék, zseniális védekezés, és elől pár sztár (Ibra, Eto'o, Sneijder, Milito). Chelseanél gondolom a Cech, Terry, Lamp, Drogba 4esre épült minden, ők (lehetttek) az öltöző "urai" szerintem, de ők is mindent megtettek/tesznek amit az edző kért, hajtottak, csúsztak-másztak.

A lényeg nem feltétlen az edző hibája ez az egész - persze az éppen aktuális edző is benne van, de most is bebizonyosodott hogy a Pepe-Ramos páros nagy meccseken nem működik egymás mellett: Varane hogy lehozta már a klasszikusokat amikor Mou betette? kár hogy van sok "szent tehén" akik mozdíthatatlanok és fejben nullák (Ramos), mert amíg ezek nem mennek el vagy nem javulnak meg (sajnos ezt kétlem), addig nem lesz itt semmi. és a legjobb 4 között sem számítok semmi jóra. Az a mentalitás ami CR-nek van az kéne a többieknek. példát vehetnének róla... neki is vannak hibái, de az a mérhetetlen győzni akarás, nah az az ami hiánycikk a Realnál.

(vagy Xabival való hosszabbítás vagy Illarra megvétele hatalmas hiba volt)

pl: Realnál és a Ferrarinál is a legjobbak vannak sok poszton, de egyszerűen képtelenek meglépni amit meg kell, 12-5/6 éve nem nyertek semmit sem. :/
RealMiki írta:mert ha valamihez Ancelotti átlagon felül ért, az a középpálya összerakása.
DM odaszoktatása jó ötlet volt bárkitől is származik, de a nyári jobb játék után Casemiro elfelejtése elég furcsa, Illarra megvétele elég furcsa, Xabi-Illarra együtt játszatása elég furcsa, DM elől, Isco hátrébb játszatása elég furcsa....
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron

London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!

RealMiki
Hozzászólások: 92
Csatlakozott: 2014. március 9., vasárnap 8:52
Kedvenc játékosaid: Raúl
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: RealMiki » 2014. április 9., szerda 13:07

Szerintem nem Ancelotti volt a legjobb megoldás nyáron edző posztra,de nem bántam az érkezését,mert ha valamihez Ancelotti átlagon felül ért, az a középpálya összerakása.
A mai topfutball pedig a középpályán dől el,mert sem korszakos védők,sem korszakos csatárok nincsenek.
Ezért sem értem Ancelotti szerencsétlenkedését,és hogy áprilisra miért nem sikerült épkézláb középpályát összehozni.

Avatar
hunmadridista
Hozzászólások: 1610
Csatlakozott: 2014. március 17., hétfő 19:37
Kedvenc játékosaid: Zidane, Figo, Beckham, Ronaldo, CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: hunmadridista » 2014. április 9., szerda 12:00

Győztes mentalitás nélkül - mert az ebben a csapatban sosem volt meg és valószínűleg nem is lesz már meg - nem fogunk kupákat nyerni. A BL elődöntőben és döntőben, meg nagyrészt már a mentális tényezők döntenek majd. Ezekben pedig jelenleg a Chelsea a legjobb a BL-ben. Ezért én jelenleg most őket tartom képesnek arra, hogy megnyerjék a BL-t.

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: hehe » 2014. április 9., szerda 11:28

Dani Alves, Piqué, Busquets, Sanchez, Cesc... Nem valami fejben erős társaság. Mégis a Barca a komoly meccseken keveset vagy alig hibázik. Vagy talán Ronaldinho győztes mentalitású volt?

Marcelo győztes típus? Ez nekem sántít. Technikailag nagyon jó, de kibaszott szeleburdi az emberünk, és fejben ő az egyik leggyengébb láncszem.
értsd így: ezek az általad felsorolt playerek már megérezték a győzelem ízét több ízben is. a barcát ugye nem kell mondanom.
marcelo 2 évvel ezelőtt a bayern ellen az egyetlen értelmes emberünk volt, amikor csinálni kellett volna vmit csak tele voltunk fogyatékos argentinnal, meg nevetséges honosított némettel. a válogatottal jól megcsapkodták a spanyolokat, nekik végük.

abban 1etértek, hogy nincs mentális vezérünk, egy raul vagy guti, ramosnak kéne annak lennie csk-ként, de olyan buta az ember, hogy hihetetlen, ráaádsul mint rengetegszer mondottam, benne mindig ott lesz a hiba. persze, hogy nem aggódik, mert spanyol, és sok éve itt játszik (sosem tudta megugrani a végső lécet), pepe meg persze hogy összeszedte magát, mert ha varane egészséges lenne, akkor a portugál csücsülne a padon ramos helyett. ramos meg biztonságban érzi magát, neki nem számít, ha kilövi a stadionból a tizit, ha tizit csinál, kiállítják századjára is.
murinnyónak már beletört ezekbe a bicskája, sajnos lehet bojkottálni egy edzőt, nem az edzőnek kell egyeneset rúgni a labdába.

vhogy ki kell bekkelni ezt a pár évet, amig eltűnnek a fejben gyenge túlfizetett, nagypofájú idióták, dinasztia és magát agyonnyerő csapat nem leszünk ezzel az alapcsapattal sosem.
Az összes győztes csapatban voltak akaratgyenge játékosok, mentálisan gyengébb emberek, akikben benne volt a hiba, a gyengébb teljesítmény. Mint, ahogy nincs olyan csapat ma sem, amelyiknek a kezdőjében ne lenne 1-2 fejben lúzer. De mégis a többi csapat fölé kerekednek. Méghozzá azért, mert elhiszik, elhitetik velük, hogy a vezérükkel az élen nem veszíthetnek, akárki is az ellenfél, vagy csak szimplán tudják, hogy ők a legjobbak, és van elég önbizalmuk, hogy átmenjenek az ellenfélen. Ehhez társul az, hogy tudják mit akarnak játszani, és meg is tudják valósítani, mert az edzőjük jól felkészítette őket.
ha a szent szűz mária lejönne a hegyről és megjelenne előttük, akkor talán lenne számukra megfelelő személy, aki elhiteti velük, hogy nem vesztesek. ha már az állitolag legjobbnak titulált murinnyónak is beletörik a bicska ezekbe, akkor ki az, akinek esélye van? senki.
löwöt hagyjad már, játékosként és edzőként is egy senki ezen a szinten, sikitva röhögnék itt ki az öltözőben
Kép
Kép
Kép

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. április 9., szerda 11:20

Villarreal-Real 2-2 -> vezettünk 2-1-re (a játék képe alapján és az ellenfél idény eleji formája alapján igazságos döntetlen volt
Real-AtMa 0-1 -> az egyetlen meccs, amit tükörsimán vesztettünk, momentumunk nem volt
Barca-Real 2-1 -> 1 félidő előny részben kényszerből (Illarra az állapota miatt csak 45 percet bírt), majd simán partiban voltunk
Osasuna-Real 2-2 -> kiválóan kezdtük a meccset, de mindent kihagytunk majd 2-0 a pamplonaiaknak + Ramos kiállítás, ennek ellenére ha mákkal is de döntetlenre mentjük a meccset
Bilbao-Real 1-1 -> vezettünk, majd Ibai Gómez meglövi élete gólját
AtMa-Real 2-2 -> jól kezdtünk, vezettünk; erre visszahozzuk őket a meccsbe és hagyjuk, hogy elhiggyék ők a jobbak, 2-1 után futhattunk is az eredmény után
Real-Barca 3-4 -> felállunk a bekapott gól után, 2X-szer is vezetünk, sőt simán lezárhatnánk a meccset a helyzeteink alapján, ehhez képest megveretjük magunkat elsősorban magunknak és csak azt követően a bírónak hála
Sevilla-Real 2-1 -> vezettünk + még kihagytunk pár ziccert az elején, miközben az ellenfél 2 kontrából 2 bevert
Dortmund-Real 2-0 -> 3-0-as előny + ajándék tizi, erre majdnem sikerül kiejteni magunkat


Nem tudom; nekem ezek a meccsek elsősorban nem Carlo (hozzátéve, hogy a leütközés és az igazán agresszív letámadás nekem is hiányzik), sokkal inkább a játékosok balf@szságát és amatőr megoldásaikat tükrözi! :coffee: A tegnapi meccset leszámítva mindig szoros és max. szűk egy gólos vereségeket szenvedtünk, az AtMa elleni őszi meccset leszámítva egyszer sem lefocizva, alárendelten. :-*
Nem fociztunk alárendelten, de nem is fociztunk jobban az ellenfelünknél. Pedig a felsorolt meccsek felén papíron gyengébb ellenféllel játszottunk. Miért mindig mi húztuk a szorosabb meccseken a rövidebbet? Ez több, mint véletlen. Mourinho jó évei alatt nem volt ennyi amatőr gól, nem hoztuk vissza az ellenfelet a meccsbe, pedig ott volt az előszeretettel emlegetett KHÖD kvartett, amiből idén csak DM maradt. Lehet a játékosokat hibáztatni, hogy fejben nincsenek ott, de azért ennyire nem ütközött ki, hogy nincsenek ott fejben. Azért van ennyi hiba, mert nem ütközünk a kp-n, hagyjuk az ellenfelet eljönni a 16-osunk előteréig, ahol meg aztán a jobb csapatok hibára kényszerítenek minket. A sok hibának taktikai és felállásbeli eredete van. Így nem lehet eredményesnek lenni.

Azt meg láttátok, hogy mennyire nem tudunk kontrázni? Hát botrányos. És nem csak tegnap, de a Sevilla ellen sem ment, a Malaga ellen sem ment, múlt héten a BVB ellen sem ment, a Schalke elleni visszavágón sem ment... Annyira elfelejtettünk kontrázni, hogy nem is hiszek a szememnek. Előnyben, kinyíló ellenfél ellen nem tudjuk eldönteni a meccset. Hát eszem-faszom megáll. A Mou-korszak alatt a legjobban a kontráz csapat voltunk. Kíméletlenek, könyörtelenek, halálosak. Ott ment, akkor most miért nem? A nagy meccseket szilárd védekezéssel és kontrával lehet nyerni, ha tudásból, izomból nem tudjuk megverni az ellenfelet. Na most ezt Carlo nem látja, és nem tesz ellene semmit. A felsorolt meccsek fele stabil védekezéssel és a közepesnél valamivel jobb kontrázással nyerhető lett volna. De nincs stabil védekezés, és nem tudunk kontrázni. Ez az EDZŐI HIBA.

Carloval kapcsolatban egy kérdésre kell felelni. Mégpedig arra, hogy Carlo képes-e ebből a csapatból jövőre a többinél (BM, Chelsea, Barca, Atma, PSG, City) jobb csapatot faragni. Ha igen, akkor meg kell tartani. Ha nem (és én nem tudom elképzelni ezt, ismerve Carlo múltját, látva az idei munkáját és sorozatos hibáit, és a felfogását) akkor bizony meg kell tőle válni, mert más úton mi címeket nem fogunk nyerni.

És ezzel nem azt mondom, hogy kontramadridot akarok. Távol áll tőlem. Csak egy frissebb, jobb elképzelésekkel rendelkező edzőt.
futballtudás szempontjából valóban elit vagyunk, top 3 minimum.
de hány és hány világverseny, nagy torna és nagy meccs mutatta már meg, hogy nem csak a futballtudás számít, hanem hogy 60-70% a futballtudás, és 30-40% legalább ami a fejben van. ezen a szinten már csak az számít, hogy ki képes fejben megugrani a lécet, ez a banda évek óta leveri, akárki az edző. ezt nem lehet tanítani, olyan szopóágra kerültünk a barca 2005-ös szezonja után, amiből gyanítom az ilyen ramos meg pepe félék az amúgyis örökvesztes argentinokkal meg középszer és/vagy kiöregedett spanyolokkal egyszerűen nem tudnak kimászni.

ezért volt felüdülés egy modric vagy varane vagy marcelo, akik győztes alkatok, győztes típusok.
egy kézen meg lehet számolni, hogy hány ilyen van a csapatban. (megsúgom, nem a real madrid spanyoljai miatt nyertek vébét a spanyolok, nem a real madrid semmilyen focijával.)

ha csak a futballtudás számítana, a brazilok szinte az összes vébét nyerték volna fél lábbal, átbulizva kurvákkal.
pláne itt már a 4 között, a nagy meccseken csak az számít mi van az ember fejében.
Én is csak félig adok neked igazat.
Dani Alves, Piqué, Busquets, Sanchez, Cesc... Nem valami fejben erős társaság. Mégis a Barca a komoly meccseken keveset vagy alig hibázik. Vagy talán Ronaldinho győztes mentalitású volt?

Marcelo győztes típus? Ez nekem sántít. Technikailag nagyon jó, de kibaszott szeleburdi az emberünk, és fejben ő az egyik leggyengébb láncszem. A nagy csapatok azért tudtak/tudnak nyerni, mert mindig volt/van a kp-n egy győztes mentalitású vezér, akit a társai komolyan vettek, és űzték hajtották a csapatukat. Nekünk nincs ilyen vezérünk. Mert CR nem az. Túlságosan elől játszik ehhez, és nem is irányító alkat. Egy ilyen irányító játékos hiányzik a pálya közepéről, aki összefogja a fejben gyengéket, és meghajtja őket, amikor kell. De nincs ilyen szignifikáns személyiségünk a kp-n. Nincs vezérünk. Csak kiváló építőkockák egyvelege. Modric nem az, ő csak egy (talán a legjobb) építőkocka. De mentálisan nem vezér.

Az összes győztes csapatban voltak akaratgyenge játékosok, mentálisan gyengébb emberek, akikben benne volt a hiba, a gyengébb teljesítmény. Mint, ahogy nincs olyan csapat ma sem, amelyiknek a kezdőjében ne lenne 1-2 fejben lúzer. De mégis a többi csapat fölé kerekednek. Méghozzá azért, mert elhiszik, elhitetik velük, hogy a vezérükkel az élen nem veszíthetnek, akárki is az ellenfél, vagy csak szimplán tudják, hogy ők a legjobbak, és van elég önbizalmuk, hogy átmenjenek az ellenfélen. Ehhez társul az, hogy tudják mit akarnak játszani, és meg is tudják valósítani, mert az edzőjük jól felkészítette őket.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8702
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anthony » 2014. április 9., szerda 11:12

megint a brazilok meg a focivb :fpalm:
na mindegy

hát igen, a nagy világsztár Ramos-Pepe kettőst zsebretette a 20 éves Varane, de úgy látszik ezen nem nagyon gondolkoztak el (főleg Ramos, Pepe azért idén remekel)

van még 1-2(?) játékos a kezdőben, akiket ilyen "nimandok" zsebretennének, de mindenki azt hiszi róluk, és ők is saját magukról, hogy mekkora ászok...

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: hehe » 2014. április 9., szerda 10:55


Lehet, hogy így van, de azt nem hiszem el, hogy egy ilyen erősségű kerettel nem lehet BL-t nyerni. És nem csak BL-t nyerni, de durván szopunk kifelé a nálunk gyengébbek ellen (BVB, két évvel ezelőtti BM). A 3. legerősebb keretünk van a világon, és nem vagyunk képesek BL-t nyerni vele? Úgy, hogy ez a tény áll legalább 3 éve? Na ezt nem hiszem el. Ez csak úgy létezik, ha a koncepcióban van a hiba... Azért meg az edző felelős, kivéve, akkor beleszólnak a munkájába...
csak félig van igazad.
futballtudás szempontjából valóban elit vagyunk, top 3 minimum.
de hány és hány világverseny, nagy torna és nagy meccs mutatta már meg, hogy nem csak a futballtudás számít, hanem hogy 60-70% a futballtudás, és 30-40% legalább ami a fejben van. ezen a szinten már csak az számít, hogy ki képes fejben megugrani a lécet, ez a banda évek óta leveri, akárki az edző. ezt nem lehet tanítani, olyan szopóágra kerültünk a barca 2005-ös szezonja után, amiből gyanítom az ilyen ramos meg pepe félék az amúgyis örökvesztes argentinokkal meg középszer és/vagy kiöregedett spanyolokkal egyszerűen nem tudnak kimászni.

ezért volt felüdülés egy modric vagy varane vagy marcelo, akik győztes alkatok, győztes típusok.
egy kézen meg lehet számolni, hogy hány ilyen van a csapatban. (megsúgom, nem a real madrid spanyoljai miatt nyertek vébét a spanyolok, nem a real madrid semmilyen focijával.)

ha csak a futballtudás számítana, a brazilok szinte az összes vébét nyerték volna fél lábbal, átbulizva kurvákkal.
pláne itt már a 4 között, a nagy meccseken csak az számít mi van az ember fejében.
Kép
Kép
Kép

Avatar
tubatibi
Hozzászólások: 3857
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 12:11

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: tubatibi » 2014. április 9., szerda 10:48

Amikor egy Capello féle Madridban Beckham és társai tudtak egymásért küzdeni, hajtani, odatenni magukat, addig ezek az új elkényesztetett focistáink kisujjukat nem mozdítják, azt hiszik folyamatosan, hogy, ha Real mez már rajtuk van jöhet a habzsi dőzsi. :ike:

Nem szeretem EZT a Madridot így. Van idő javítani, de ez édeskevés. Nem feltétlen Carlo sara az egész, de ő is bennevan, ahogy bőven bennevannak a játékosok is(sőt!).
Kíváncsi vagyok, hogy alakul a szezonunk, szerintem nem nyerünk egy kupát sem, de ne legyen igazam. Egy kis küzdés látnék már a csapaton, csak egy picit. :'(
"If you don't like your destiny, don't accept it."

Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2039
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. április 9., szerda 10:44

Tanulni a hibákból? Pepe a meccs utan ugy őrjöngott, mintha bl-t nyertünk volna.
Ne is mondd, a sírás kerülgetett pont emiatt! :-@ :'( :shutup: :sly: :ozil:
Fele csapat fel sem fogja szerintem, hogy majdnem kiestek es azt, hogy a Dortmund megalázta oket tegnap.
Na ez a legnagyobb baj és nem Carlo meg a tegnapi alibi duó...! :-* :coffee:
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68370
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. április 9., szerda 10:35

Tanulni a hibákból? Pepe a meccs utan ugy őrjöngott, mintha bl-t nyertünk volna :lol:
Fele csapat fel sem fogja szerintem, hogy majdnem kiestek es azt, hogy a Dortmund megalázta oket tegnap.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

csabi87
Hozzászólások: 1113
Csatlakozott: 2013. május 9., csütörtök 9:40

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: csabi87 » 2014. április 9., szerda 10:26

Egyértelmű hogy a játtékosokkal van baj.Mondjuk én Ramossal kezdeném a kirugást,ráadásul még nagy lóvét is kapna érte a csapat.
Löwöt meg hadjuk már...Egy válogatott nagyon nem egy klubcsapat.
Igazad van madridronie teljesen. :agree:
Ez a videó tökéletesen bemutatja, hogy a FIFA mennyire tisztel engem, a klubomat és az országomat. Sok minden érthetővé vált.

Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2039
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. április 9., szerda 10:24

a, mindig az edző a hibás. 12 éve megállás nélkül. nem a fejben, mentálisan gyenge, beképzelt, flegma, senkiházi játékosaink.
Szomorú, de nagy igazság! :-*

Nézzük már meg az idei botlásainkat:

Villarreal-Real 2-2 -> vezettünk 2-1-re (a játék képe alapján és az ellenfél idény eleji formája alapján igazságos döntetlen volt
Real-AtMa 0-1 -> az egyetlen meccs, amit tükörsimán vesztettünk, momentumunk nem volt
Barca-Real 2-1 -> 1 félidő előny részben kényszerből (Illarra az állapota miatt csak 45 percet bírt), majd simán partiban voltunk
Osasuna-Real 2-2 -> kiválóan kezdtük a meccset, de mindent kihagytunk majd 2-0 a pamplonaiaknak + Ramos kiállítás, ennek ellenére ha mákkal is de döntetlenre mentjük a meccset
Bilbao-Real 1-1 -> vezettünk, majd Ibai Gómez meglövi élete gólját
AtMa-Real 2-2 -> jól kezdtünk, vezettünk; erre visszahozzuk őket a meccsbe és hagyjuk, hogy elhiggyék ők a jobbak, 2-1 után futhattunk is az eredmény után
Real-Barca 3-4 -> felállunk a bekapott gól után, 2X-szer is vezetünk, sőt simán lezárhatnánk a meccset a helyzeteink alapján, ehhez képest megveretjük magunkat elsősorban magunknak és csak azt követően a bírónak hála
Sevilla-Real 2-1 -> vezettünk + még kihagytunk pár ziccert az elején, miközben az ellenfél 2 kontrából 2 bevert
Dortmund-Real 2-0 -> 3-0-as előny + ajándék tizi, erre majdnem sikerül kiejteni magunkat

Nem tudom; nekem ezek a meccsek elsősorban nem Carlo (hozzátéve, hogy a leütközés és az igazán agresszív letámadás nekem is hiányzik), sokkal inkább a játékosok balf@szságát és amatőr megoldásaikat tükrözi! :coffee: A tegnapi meccset leszámítva mindig szoros és max. szűk egy gólos vereségeket szenvedtünk, az AtMa elleni őszi meccset leszámítva egyszer sem lefocizva, alárendelten. :-*

Inkább azon kéne elgondolkoznia ennek a bagázsnak, hogy kis komolysággal és valóban profi mentalitással a fenti végeredmények kedvezőbb alakulása mellett most hol tartanánk és akkor lehet, hogy nem a bírókra meg mindenki másra kellene állandóan mutogatni! :coffee: Egyszer élném meg, hogy úgy igazán magukba néznek és tanulnak a saját hülyeségeikből ....! :roll: :-* :ike:
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"

Avatar
CS0ki
Hozzászólások: 3643
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 21:51

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: CS0ki » 2014. április 9., szerda 10:17

Csak a helyzet, hogy ha minden hibát szelektáló tényezőnek veszünk, akkor nincs ide való edző. Löw bőven a kevesebb hibákat elkövető edzők közé tartozik.
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Löw ersetében ez kb annyi, hogy azért hibázik keveset, mert keveset is dolgozik...A válogatott nem egy napi munka, a selejtezők jórészt komolytalanok egy ilyen csapatnak, mint nekünk a Bl csoportkör.(bár ha a magyar válogatott második kalapos lehet, akkor még egy BL csoportkörhöz is túlzás hasonlítani...)
A nagy eseményeken meg...ahol erősebb csapatott kellett volna legyőzni, az nem jött ösze, a szerencsétlen angolok meg a lúzer argentinok elleni a komolyabb nyert meccse, de a taktikailag komolyabb olaszokkal nem tudtak mit kezdeni.
És a legnagyobb baj vele, hogy válogatott edző, a klubcsapatoktól sorban vágták ki.

Egyébként én úgy vagyok vele, hogy nem lehet megmondani, hogy ki fog illeni egy csapathoz. Nyilván vannak olyan edzők, akik stílusban, arculatban valószínűsíthetőek, aztán emellett takikailag mit tudnak, az megint más dolog. Simeone egyértelmű volt, hogy illeni fog az Atleticohoz. Ahogy az is, hogy Mourinho nem fog a madridhoz. Viszont az utóbiról lehetett tudni, hogy taktikailag erős. Ancelotti stílusban abszolút megy a madridhoz, taktikailag már megkérdőjelezhető a dolog.

De én is várnék még mindennel a szezon végéig. Sokminden történhet még addig.
De a tegnapi meccsben csúnyán benne volt...

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. április 9., szerda 9:56

Nem fogom megvédeni Löwöt, nem akarok tengernyi hosszúságú posztot írni megint. Azon felül igazatok is van sok mindenben. Csak a helyzet, hogy ha minden hibát szelektáló tényezőnek veszünk, akkor nincs ide való edző. Löw bőven a kevesebb hibákat elkövető edzők közé tartozik.
faszszopó túlfizetett kisköcsög örökvesztes a csapat háromnegyede, nincs mit szépíteni.
Lehet, hogy így van, de azt nem hiszem el, hogy egy ilyen erősségű kerettel nem lehet BL-t nyerni. És nem csak BL-t nyerni, de durván szopunk kifelé a nálunk gyengébbek ellen (BVB, két évvel ezelőtti BM). A 3. legerősebb keretünk van a világon, és nem vagyunk képesek BL-t nyerni vele? Úgy, hogy ez a tény áll legalább 3 éve? Na ezt nem hiszem el. Ez csak úgy létezik, ha a koncepcióban van a hiba... Azért meg az edző felelős, kivéve, akkor beleszólnak a munkájába...

Géci
Hozzászólások: 6170
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Nádudvar

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Géci » 2014. április 9., szerda 9:53

Tök totál mind1 kit hozol ide azok közül akiket itt sorolgattok, de lehetne bárki. Az összessel kapcsolatban tudnék mondani idén olyan meccset (nem is egyet) amikor a csapata lélektelenül játszott kis csapatok ellen, és pontokat vesztettek. Egyszerűen van olyan, hogy nem megy és kész. Ők is emberek. Tudom könnyű itt mondani a klaviatúra előtt, hogy mit csinálnak ezek meg a tököm tudja. Ameddig kihagytuk a tizit nem volt különösen nagy probléma. Utána meg megtört a brigád, de inkább azt mondanám, hogy lélektanilag a Dortmund szívta fel magát, a közönség pedig hajtotta őket. Nem mentek be a helyzetek, nem jöttek be a cselek, nem jött be semmi. Az ellenfél meg jókor volt jó helyen. Mi is képesek voltunk hasonlóra tavaly és nekünk se sikerült mint ahogy most nekik se. A foci ilyen, és ezt egyszer el kéne fogadni nem pedig habzó szájjal várni egy szar meccset és azonnal kritizálni azt akit nem csípünk kedvenc csapatunkban. Az a meccs tipikusan az a meccs amire nem szeretnék emlékezni, mert idegileg tönkretett ez a 90 perc, de túléltem és már várom az elődöntőt, mert ott nem lesz olyan, hogy a következő meccsre lehet tartalékolni. Hajtani kell és menni előre. Elvégre tizediket akar nyerni a brigád... :|

Avatar
realistahuni
Hozzászólások: 8032
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
Kedvenc csapatod: Los negros
Tartózkodási hely: Székelyföld

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: realistahuni » 2014. április 9., szerda 9:45

Low egy vesztes edzo. Olyan kb mint pelle, galazik egy darabig majd szembekerul egy szervezett csapattal es megall a tudomany. Ketszer a spanyolok majd az olaszok allitottak meg. Es ez a nemet csapat iden sem nyer vb-t sztem. Kloppot szeretnem de neki szabadkez kell es ki is baszna akkor siman a sok beszari primadonnat, azaz a csapat felet minimum.

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: hehe » 2014. április 9., szerda 9:30

ateeemadrid írta:ja, mindig az edző a hibás. 12 éve megállás nélkül. nem a fejben, mentálisan gyenge, beképzelt, flegma, senkiházi játékosaink. :)
plussz eggy.

szégyen, hogy egy real madrid hátul passzolgat és széthúzza a valagát, mint egy cigánykurva. csak az első fél órát néztem, a kerületben lakók testi épségét tartottam figyelemben és ezért inkább kikapcsoltam a fenébe, mielőtt baj történik. sztem jobb, hogy nem láttam a meccset, a legkevésbé sem hibáztatom ancelottit, mert ugyanez a köpedék banda élén a ramosokkal például már nem az első edző alatt csinálják ezt meg.

Matt, most nagyon nincs igazad sztem. faszszopó túlfizetett kisköcsög örökvesztes a csapat háromnegyede, nincs mit szépíteni.
Kép
Kép
Kép

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25357
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2014. április 9., szerda 9:03

Löw érdemei nem vitathatóak, ugyanakkor az is, hogy egy ponton túl megállt a tudománya, hogyha mentális gondokkal illetjük a csapatot, illetve motiválási problémákat, akkor ő sem megfelelő. Taktikailag sem kiemelkedő, összehozott egy jó csapatot egy jó focival, de mikor underdogból átmentek esélyessé, vagy amikor hátrányba kerültek kulcsmeccseken, ott lefőtt a kávé.

Akiket írtál Matt, én Klopp-ot tudnám feltétel nélkül elfogadni, de most időt adnék Carlonak, aztán pedig könnyen lehet, hogy Zidane ideje jön el, akire én nagyon kíváncsi lennék.
Nem illik.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 26 regisztrált és 0 vendég