-->Nem fociztunk alárendelten, de nem is fociztunk jobban az ellenfelünknél. Pedig a felsorolt meccsek felén papíron gyengébb ellenféllel játszottunk. Miért mindig mi húztuk a szorosabb meccseken a rövidebbet? Ez több, mint véletlen.
És még sorolhatnánk ...„Lehet, hogy túl könnyen vettük ezt a mérkőzést, és túl lazák voltunk az első gól után.
"Ahogy tegnap is mondtam, lehet, hogy túl nagy volt az önbizalmunk," by S. Ramos (az AtMa elleni 2-2 után)
"Mivel korán szereztünk vezetést, onnantól már nem koncentráltunk annyira a támadásokra, mint amennyire kellett volna, és kaptunk is két gólt két hiba után." By Xabi Alonso (szintén az AtMa elleni 2-2 után)
Xabi: “Nem elég, ha csak hét ember védekezik”




Amióta nekem nagyon nem tetszenek a dolgok az az első bajnoki döntőnk az AtMa ellenében, ott és akkor tört meg véleményem szerint a lendület és nálam eddig az idény kulcsmeccsének tűnik --> ott akkora lehetőséget szalasztottunk el a saját hibánkból (lásd fenti szánalmas beismerések), hogy a Barca elleni bukta (a 2. óriási lehetőség, újfent könnyelmű hozzáállás -> jó az X is, sőt még ha kikapunk is marad 1 pont mentalitás) és az azt követő sorsszerű Sevilla elleni vereség egyszerűen már adta magát! A tegnapi produkció pedig már csak ennek és a mentális fáradtságnak, koncentrációhiánynak és az egyre szűkösebb keretnek (Jesé sérülése szintén óriási gyomros volt a keret számára) a folyamodványa.
Jó évei???Mourinho jó évei alatt nem volt ennyi amatőr gól, nem hoztuk vissza az ellenfelet a meccsbe, pedig ott volt az előszeretettel emlegetett KHÖD kvartett, amiből idén csak DM maradt.

Ebben bőven van igazság, de újfent árnyalja a képet a szomorú valóság, hogy amikor igazán kellettek volna a gyilkos és kíméletlen kontrák José alatt is megremegtek azok a lábak kulcspillanatokban (féltucat Barca meccs, 2 éve a BM ellen, tavaly a Dortmund és az AtMa elleni Kupadöntőben is)! Ezeken a meccseken Cristiano, Benzema, Pipita és Özil hány meg hány ziccert b.szott el, Te jó ég???kinyíló ellenfél ellen nem tudjuk eldönteni a meccset. Hát eszem-faszom megáll. A Mou-korszak alatt a legjobban a kontráz csapat voltunk. Kíméletlenek, könyörtelenek, halálosak. Ott ment, akkor most miért nem? A nagy meccseket szilárd védekezéssel és kontrával lehet nyerni, ha tudásból, izomból nem tudjuk megverni az ellenfelet. Na most ezt Carlo nem látja, és nem tesz ellene semmit. A felsorolt meccsek fele stabil védekezéssel és a közepesnél valamivel jobb kontrázással nyerhető lett volna. De nincs stabil védekezés, és nem tudunk kontrázni.





Ez viszont nagyon igaz.De nincs ilyen szignifikáns személyiségünk a kp-n. Nincs vezérünk. Csak kiváló építőkockák egyvelege
Mint ahogy ezt is nagyon adom az utolsó betűig.abban 1etértek, hogy nincs mentális vezérünk, egy raul vagy guti, ramosnak kéne annak lennie csk-ként, de olyan buta az ember, hogy hihetetlen, ráaádsul mint rengetegszer mondottam, benne mindig ott lesz a hiba. persze, hogy nem aggódik, mert spanyol, és sok éve itt játszik (sosem tudta megugrani a végső lécet), pepe meg persze hogy összeszedte magát, mert ha varane egészséges lenne, akkor a portugál csücsülne a padon ramos helyett. ramos meg biztonságban érzi magát, neki nem számít, ha kilövi a stadionból a tizit, ha tizit csinál, kiállítják századjára is.
murinnyónak már beletört ezekbe a bicskája, sajnos lehet bojkottálni egy edzőt, nem az edzőnek kell egyeneset rúgni a labdába.
Na meg nem árt, ha a szerencse is melléd szegődik!hogy nem csak a futballtudás számít, hanem hogy 60-70% a futballtudás, és 30-40% legalább ami a fejben van. ezen a szinten már csak az számít, hogy ki képes fejben megugrani a lécet,
