de remélem ez a félidő felnyitotta Carlo szemét hogy a két baszk nagy nulla együtt a kp-n. bajnokságban elférnek még a kicsik ellen, de a BL-ben, nagyobbak ellen már kész életveszély. és már sokadszor játssza el hogy a rossz 11-et küldi ki a pályára (pl barca ősszel, Ramos mint vkp).
Emlékeim szerint a max. a 3. meccs (Barca 2-1, AtMa 2-2 és tegnap), ahol esetleg komolyabb kritika érheti emiatt; hozzátéve, hogy a Barca ellen kényszerhelyzetben volt

, elmondása szerint Illarra nem volt még olyan állapotban, hogy kezdjen és végigtoljon 90 percet a katalánok ellen; míg az AtMa elleni 2 defenzív szélső hátvéd kezdetése pihentetés címszó alatt szintén magyarázható és abszolút védhető döntés, főleg, hogy 2 héttel korábban remekül játszott Arbeloa és Coentrao is a matracosok ellenében (miközben Marcelo idén finoman szólva sem váltja meg a világot),
arról már nem is beszélve, hogy ne felejtsük el azon a meccsen is vezettünk! A tegnapi már más tészta...
Nem láttam a meccset, de mi a redvásért kelll DM-mel lövetni a tizit?
-->
”Mikor legutóbb büntetőhöz jutottunk és Cristiano nem játszott, akkor is Di María lőtte, az a Xátiva elleni kupamérkőzésen volt. Nem tudom, hogy most változtatunk-e a sorrenden és esetleg ő lesz-e a harmadik vagy negyedik számú büntető lövő”.
No comment

, egész egyszerűen hihetetlen miközben
ott van a pályán Bale, Benzema, Xabi Alonso, Modric, S. Ramos is!

Nálam ez, illetve az argentin szélsőként való szerepeltetése csapta ki elsősorban a biztosítékot --> nem tudom miért kellett
megint pont most változtatni és hogy miért nem volt jó a Xabi-Modric-Di María-Isco-Benzema-Bale 6-os főleg egy felforgatott, zöldfülű Dortmundi középpálya ellen???

Egy biztos ez a
Xabi-Illarra duó ebben a formában és ilyen szinten baromira halott ötlet (még akkor is ha ezt a kényszer szüli --> ne legyen kétségünk, hogy ha a Herceg egészséges, akkor soha nem áll össze ez a páros), mint ahogy
Di Maríat sem akarom soha többet meglátni szélen (pontosan ugyanazt hozta ott, mint régen és amiért finoman szólva sem kedveltem);
vagy marad középen vagy szedje a sátorfáját (főleg, hogy tegnap fizikálisan is a béka segge alatt volt még vélhetően a múlt heti szapora következményeként)!
Mikor odaállt, a haverom mondta,hogy ez tuti nem megy be,még a helyét is eltalálta.. Ramos odaállt volna és bepanenkázza,ennyi

Utána nagyon sima lett volna,még ezzel a felforgatottkiatökömérti kezdővel is,akkor nem lennének károgók. Legalábbis ennyi tuti nem,pedig a kezdő ugyan ilyen szar lett volna abban az esetben is,és valószínűleg a játék is
Túlbiztosított középpályát akart Carlo. Remélem most rájött,hogy ez nem működik,és nem is működött eddig egyszer sem.. Hogy DM-et miért rakta ki szélre,azt talán ő maga sem tudná utólag megmagyarázni...

Kb. +1
Nem tudom,h fog a csapat erre a produkcióra reagálni, nyakunkon a kupadöntő is.
Jó eséllyel 1 héten belül eldől a csapat idei szezonja; ha nem nyerünk jövő héten szerdán ez a csapat onnan már szerintem nem fog tudni felállni (igazi KO lenne)

, míg egy esetleges kupagyőzelem, a srácok számára kedvező sorsolással (Chelsea --> nagyon őket akarja a brigád) együtt vélhetően újra felrázhatja a csapatot és olyan löketett adhat nekik, ami sanszosan újfent átírná a jelenleg uralkodó bosszús (egyben nagyon jogos) hangulatot itt a fórumon!

:Đ