Cristiano Ronaldo
- Dupla D
- Hozzászólások: 3171
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Az, hogy mostanában nem játszik úgy, mint ősszel, az szerintem nem feltétlen az ő hibája. írta valaki korábban, hogy nem tetszik neki, hogy Cé túl szabadon játszik, és folyamatosan fent van. Én pedig pont azt írtam le már többször január óta, hogy a felállás áldozata lett. Lényegében ő van feláldozva azért, hogy masszívabb legyen a középpálya és kevesebb gólt kapjunk. Nem hülye ő annyira, hogy folyamatosan csak kiugratásokra meg beadásokra érkezzen. Az a helyzet, hogy DM nem véletlenül játszik bal oldalon a középpályán. Ancelottiék kitaláltak egy felállást személyre szabott szerepkörökkel. Támadásnál az argentín húzódik ki a bal szélre, Ronaldo meg megy középre Karim mellé, így Ángel be tudja adogatni a labdákat esetenként három fejre, ha Bale is behúzódik melléjük. Emiatt a balhátvédeinknek is kevesebb szerep jut.
A második oldalon meg pont ennek az ellentéte van. Bale kb. megkapta Ronaldo tavalyi szerepkörét. Mivel Modric keresztbe és előre mozog a pályán, ezért Balenek marad a jobb oldal. Bale ráadásul remekül ad be, és távolról is jól lő. Ezenfelül még védekezik is. Nagyjából ennyivel különbözik a tavalyi Cé és a mostani Bale szerepkör azon kívül, hogy ellentétes oldalon játszanak. Mivel Modric kevésbé segíti a jobb oldalt, ezért Carvajalnak több a helye, és többet is kell feljönni a támadásokkal.
Védekezésben annyiban változik az egész, hogy Ronaldo visszahúzódik bal oldalra, Di Maria balközépre, Modric pedig jobbközépre. A védekezésünk így sokkal komplettebb, mint ősszel. Többek között ezért is kaptunk kevesebb gólt. Ronaldo viszont áldozatul esett a taktikának, amit már régen fel kellett volna fedeznie az olasznak. Kell a terület, ahol fel bír gyorsulni, ahol ki tudja cselezni a védőt. Matt nem véletlenül hangoztatta sokszor, hogy Cé játékban harmatos. (Más kérdés, hogy szerintem ősszel még nem volt az szerintem.) Ebben teljesen igaza van, de ennek megvannak az okai. Ráadásul én az ívelgetésektől agyfaszt kapok, ezért sem tetszik, amit látok DM-Ronaldo esetében. Észre kell venni mihamarabb a padon, hogy Ronaldo nem csatár, hanem szélső. Amíg ez nincs meg, addig nem fogjuk azt a Céer látni, aki ősszel meccsenként kettőt vágott.
Az önzőségéről meg annyit, hogy Morata annyi helyzetet elbaszott az utóbbi meccseken, hogy nem volt nagy meglepetés, hogy nem passzolta le neki a labdát. Biztos vagyok benne, hogy Benzemának vagy Bale-nek leadta volna. Ettől még nagyon gusztustalan volt, és remélem kicsit fejben is helyrerakja magát, ha sikert akar csapatszinten is.

"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Sierra írta:Évek óta ezekről beszélünk, és szinte soha nem történik semmi.nmate írta:Ha jövőre ki lesznek javítva ezek a hibákÉn kicsit unom már.
Mivel mindig más az edző és az eddigi 2 normálisból egynek nem sikerült (José), a másik meg a csőcselék vezetőség miatt el lett hajtva (Capello). Gondolkozz előbb mi volt eddig a helyzet, messze most a legderűsebb.
Ja és hozzátenném, nem azt írtam, hogy ki lesz javítva, ott van az a HA. Meg, hogy mit kéne tenni. Szóval ne már, hogy itt is elkezdjük a kesergést, mert kurva felesleges.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Évek óta ezekről beszélünk, és szinte soha nem történik semmi.nmate írta:Ha jövőre ki lesznek javítva ezek a hibák

- ziro4vr
- Hozzászólások: 25362
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo - 7
csak ne legyünk mindenhol másodikaknmate írta: Lehet, de ez szerintem nem tragédia, pedig sokan annak fogják fel. Ha jövőre ki lesznek javítva ezek a hibák (amit eddig egyik edző sem csinált meg) akkor nem lesz baj. Lesz egy nyarunk, VB után nem pihen egyik jómadár sem Miamiban, hanem jön vissza dolgozni. Mint a BM 2 éve, azért esett le nekik a BL.. a plusz munka, meg az akarás. Bocs, hogy offolok.

engem a BL foglalkoztat igazán idén, meg igazából tavaly is meg jövőre is..

Nem illik.
- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Lehet, de ez szerintem nem tragédia, pedig sokan annak fogják fel. Ha jövőre ki lesznek javítva ezek a hibák (amit eddig egyik edző sem csinált meg) akkor nem lesz baj. Lesz egy nyarunk, VB után nem pihen egyik jómadár sem Miamiban, hanem jön vissza dolgozni. Mint a BM 2 éve, azért esett le nekik a BL.. a plusz munka, meg az akarás. Bocs, hogy offolok.Realista24 írta:Ezek együtt pedig oda vezethetnek, hogy kupa nélkül maradunk a szezon végén.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Cristiano Ronaldo - 7
És ő felnőtt most a Barcelona ellen mondjuk Di Maríához vagy Karimhoz?hogy a többiek nem nőnek fel hozzá.
Biztos. Eszméletlen számok vannak a neve mellett (lövési kísérletek)Lehet hogy lövöldöz sokszor még feleslegesen is,
Neki is van olyan meccse, amikor ront három négy ziccert.hány és hány forintos labdát tett le eléjük az elmúlt hónapokban - akár években és a legtöbb mellé is ment, simán lehetne sokkal több gólpassza.
Lehet ezt csűrni csavarni, de tény, ami tény:
CR sokszor öncélú.
A keret hiányos, minőségben és létszámban is.
A keret felfogása nem elégséges.
Több játékos teljesítménye, akiknek meghatározónak kéne lennie, hullámzó (DM, Karim, Ramos, Marcelo).
Ezek együtt pedig oda vezethetnek, hogy kupa nélkül maradunk a szezon végén.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Szerintem a probléma nem kimondottan CR-el van, hanem hogy mellette nem nagyon van olyan fanatikusan győzni akaró játékos. Benz-nek kellett a magány hogy végleges első számú legyen (bár 11-12-ben váltogatva is meglőtték a 20+ gólt Higuval, de hosszú távon képtelen volt erre), Marcelo is keresi régi formáját hónapok óta. Továbbá a koncepció hiánya a legnagyobb baj szerintem (pl Illarra megvétele, Xabi-val hosszabbítás - tehát sztem az egyik felesleges húzás).
CR csinálja amit csinál, de az a baj, hogy a többiek nem nőnek fel hozzá. Lehet hogy lövöldöz sokszor még feleslegesen is, de szerintem már benne lehet az is hogy nem bízik a többiekben. hány és hány forintos labdát tett le eléjük az elmúlt hónapokban - akár években és a legtöbb mellé is ment, simán lehetne sokkal több gólpassza.
Én még azért adok Bale-nek egy évet, normális felkészüléssel, már 1 évvel mögötte (tapasztalattal) és akkor jövőre kiderül. Nyitó évnek ezek a számok nem rosszak.... igen, tudom, hogy a játék az amiben hiányosságai vannak jelenleg, de ezért mondom, hogy jövőre talán javul és jobb lesz - illetve számomra idén egyértelmű, hogy a BL-ben a más stílus miatt jobban megy neki.

FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
- realistahuni
- Hozzászólások: 8032
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Tudnám még folytatni ezt, de azt hiszem így is sokan meg fognak találni emiatt.
Teljes mértékben adom a véleményed, jó látni, hogy azért vannak akik a földön járnak két lábbal. Nekem ez az Ancelotti gárda volt az utolsó reményem a Perez érában, de csalódnom kellett megint, mert nem vagyunk domináns csapat, és szerintem nem is leszünk amíg a presidente le nem teszi végleg a stafétabotot. Nem Cé-t hibáztatom én sem, viszont nekünk már 5 éve az a taktikánk nagy meccseken, hogy Cé majd megoldja. Ezzel pedig ahogy Misztik írta jócskán el is vesz a játékunkból, annak ellenére, hogy azért fontosabb meccseken tényleg meglövi a góljait, még ha mezőnyben gyenge is. Viszont, ha nagy meccseken Cé erőlködése párosul azzal, hogy szinte mindig van 3-4 emberünk aki nem tud felpörögni, nem hozza a szintet, fejben gyenge és hibázik, akkor nincs miről beszélni. Egészen más felfogású vezetőség és más felfogású játékosok kellenek ahhoz, hogy olyan szintet hozzunk, mint a 2009-es barca, vagy a mostani bayern. És a csapatmunka a lényeg, a bayernnél sincs kifejezetten kiemelkedő játékos akire ráteszik az egész terhet, hanem szépen, csöndben okosan összehoztak egy egységes rendszert, ahol mindenki hoz egy bizonyos szintet.
- Anis
- Hozzászólások: 1843
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
- Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Szerintem az egója miatt nagyon zavarhatja CR-t, hogy nagyon előny ellenére messi már ott van mögötte pár góllal. Ezért is próbál meg manapság újra sok szituban inkább lőni, mintsem passzolni. az örökös győzni akarás - minden fronton és maximalizmus.
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!
-
- Hozzászólások: 151
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:47
- Kedvenc játékosaid: Alonso
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Ronaldo mindig is ilyen volt. Ezért sosem szerettem igazán, a személyisége miatt.
Engem is felbaszott, nagyon az a 2 szitu amikor 100as zinyóba hozhatta volna Moratat. És egyértelmű volt, hogy látja őt, de azért se tette oda. Vajon kap fejmosást ilyen után Ancelottitól? Aki gyanítom, hogy megnézi felvételről is a meccset.
Cr nem hülye focista értene ő a nagy passzokhoz, de sok esetben, nem a legoptimálisabb megoldást választja az öncélúsága miatt. Ez nagyon nagy baj szerintem.

Szerintem pedig csak úgy lehetne, ha kevesebb gólt érne el. De előrébb lennénk csapat szempontból.a gólpasszos témához meg annyit, hogy simán lehetne 2x ennyi neki úgy, hogy biztos vagyok abban, hogy 1 góllal se állna kevesebb a neve mellett.
Ha ez így van, akkor óriási problémák vannak a csapatban, és Ancelotti alkalmatlan a posztjára. Ez a legmagasabb szint, nem óvoda. De erősen kétlem ,hogy ez lett volna az oka.z lehet csak egy célzás volt CR részéről, mert Moratanak nem szokása passzolni. Érdekes mással szemben nem ennyire önző.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Egy dolog van, ami hiányzik, hosszú évek óta (kb. Capello óta):győztes mentalitás.
Maga volt az ördög ......

Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
@Realista24:nem kifejezetten MystiQ-hez szólt az egész mondanivalóm, inkább az általános vélekedéshez. És a másik dologhoz meg:párszor ki lett már tárgyalva, de a hisztik, az önzőségek, stb stb, nem biztos, hogy csak amiatt van, mert gólkirály, aranylabdás, stb stb akar lenni, hanem egyszerűen csak nyerni akar, illetve kihozni magából a maxot.
Van benne önzőség, az biztos, nem is egészséges szinten, de nem minden csak erre vezethető vissza.
Persze mindez csak feltételezés, mert nem ismerem, de a fontosabb meccseken egy-egy szituáció után (saját avagy társ) megfigyelhető viselkedés alapján mondom.
@Zsoc:igen.
Morata meg bőven elásta magát azon az ominózus meccsen (amikor vagy 3 százast hagyott ki, aztán már nem passzolt kulcsszituban, inkább elbaszta) ahhoz, hogy ne csak Cr, hanem a többiek bizalmát is elveszítse.

Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
-
- Hozzászólások: 452
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, AC Milan, Ferencvárosi TC
- Tartózkodási hely: Pécs
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Lentebb már Misztik kifejtette a véleményét, amit én is hasonlóképpen gondolok. Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy rettenetes, hogy mennyire nem lehet kritikával illetni CR-t, mert utána jönnek a lekezelő, ironikus megjegyzések tömkelege és tulajdonképpen le van hülyézve az ember..
#happyshitting
- Zsoc
- Hozzászólások: 130
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 22:17
- Kedvenc játékosaid: Raul,RC,Guti-Iker,SR4,Coentrao,Varane- Gerrard,Totti,Schweinsteiger
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Tehát úgy gondolod 3 db Cével jóval előrébb tartanánk?PEEtör írta:Valamint a gólpasszokra kitérve:igen, kétszer annyi lehetne neki, góljai csökkenése nélkül, de nem azért, mert mondjuk többet kéne passzolnia kulcsszituban (hozzáteszem, nem fakadnék sírva, ha így lenne esetenként), hanem azért, mert a társaknak illene berúgniuk.
Akik ha az egyikük 6 méterről az alapvonalról megpróbálják betenni akkor olyan hisztit vágnak le, mint a sevilla ellen cé amikor bale baszta el a szabadot nem pedig ő lőtte 13 méterrel fölé esetleg a falba?
Vagy próbálnak meg meccsenként 5ször 35ről lefordulva gólt verni? Csinálnak 3 bicikli cselt majd visszarakják a középpályás sornak? De legalább minden meccsen kapna mondjuk 2 egy kiugratást amit 10ből 9szer bever és mondjuk 4-5 meccsenként összejön egy olyan szóló amire csettintünk? Érdekelne.

-
- Hozzászólások: 6170
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nádudvar
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Ez lehet csak egy célzás volt CR részéről, mert Moratanak nem szokása passzolni. Érdekes mással szemben nem ennyire önző.
-
- Hozzászólások: 692
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 19:28
- Kedvenc csapatod: Találd ki
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Azt senki se mondja, hogy megérti CR önzőségét, mert sokat tesz a csapatért stb.. És akkor mivan? Csóri Morata rúghatott volna egy mesterhármast, ha CR nem ellővi 10 fokból, hanem egy sima bepasszt csinál. Ez akkora dolog ilyen szinten? Morata helyében biztos, hogy bedurciznék, mert ami tegnap történt, az már a pofátlanság határát súrolja..
(igen, még mindig kedvenc játékosom CR, szerintem még mindig Ő a világ legjobbja, de ha egyszer buta dolgokat csinál, akkor azt se szégyen elismerni..)
(igen, még mindig kedvenc játékosom CR, szerintem még mindig Ő a világ legjobbja, de ha egyszer buta dolgokat csinál, akkor azt se szégyen elismerni..)
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Nem ezt írta Misztik, hanem azt, hogy:de azért az egy kicsit erős, hogy miatta nem jön össze
Ez persze nem mind Cristiano Ronaldo hibája, de azért benne van ő is ebben a folyamatban

Kétélű dolog. Mert amíg az egyik próbálkozhat tizenöt-hússzor a meccsen, onnan és akkor lő, amikor csak akar, addig a másiknak 1-2 helyzetből kellene ugyanannyi gólt verni.csak ahhoz a társaknak is fel kéne nőni.
Mit értesz ezalatt? Ez érdekelne.Ezt pedig nem lehet pénzért venni. Ebből kifolyólag pont, hogy nem Ronaldot szidnám, nem nagy túlzás azt állítani, hogy csak neki van ez meg, ami néha már olyan szintű maximalizmussal párosul, amit sokan ki nem állhatnak.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Egy dolog van, ami hiányzik, hosszú évek óta (kb. Capello óta):győztes mentalitás.
Ezt pedig nem lehet pénzért venni. Ebből kifolyólag pont, hogy nem Ronaldot szidnám, nem nagy túlzás azt állítani, hogy csak neki van ez meg, ami néha már olyan szintű maximalizmussal párosul, amit sokan ki nem állhatnak.
Valamint a gólpasszokra kitérve:igen, kétszer annyi lehetne neki, góljai csökkenése nélkül, de nem azért, mert mondjuk többet kéne passzolnia kulcsszituban (hozzáteszem, nem fakadnék sírva, ha így lenne esetenként), hanem azért, mert a társaknak illene berúgniuk.
Pár szempontból rossz, hogy köré épül a csapat, és igen, egysíkú a játékunk miatta, ilyen extraklasszis gólvágónál azért jogosan előfordulhat ilyen (Messi), de azért az egy kicsit erős, hogy miatta nem jön össze, és nehezebb a kupákat megnyerni. Pont hogy nem így van, pont hogy egyszerűbb lenne, csak ahhoz a társaknak is fel kéne nőni.
Ezt pedig nem lehet pénzért venni. Ebből kifolyólag pont, hogy nem Ronaldot szidnám, nem nagy túlzás azt állítani, hogy csak neki van ez meg, ami néha már olyan szintű maximalizmussal párosul, amit sokan ki nem állhatnak.
Valamint a gólpasszokra kitérve:igen, kétszer annyi lehetne neki, góljai csökkenése nélkül, de nem azért, mert mondjuk többet kéne passzolnia kulcsszituban (hozzáteszem, nem fakadnék sírva, ha így lenne esetenként), hanem azért, mert a társaknak illene berúgniuk.
Pár szempontból rossz, hogy köré épül a csapat, és igen, egysíkú a játékunk miatta, ilyen extraklasszis gólvágónál azért jogosan előfordulhat ilyen (Messi), de azért az egy kicsit erős, hogy miatta nem jön össze, és nehezebb a kupákat megnyerni. Pont hogy nem így van, pont hogy egyszerűbb lenne, csak ahhoz a társaknak is fel kéne nőni.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Szóval az adott esetben jogos kritika az fikázás. Értem. Ameddig valaki úgy fogalmazza meg a sérelmeit, hogy az nem sérti a szabályzatot, addig kéretik tiszteletben tartani azt az ilyen gyerekes hozzászólások helyett. Ha én minden alkalommal kifakadnék, amikor Benzemát baszogatja valaki, és mondjuk frusztrációmat egy véglegessel honorálnám, akkor nem lenne már fórum...
...és ha már itt vagyok, akkor le is írom a véleményemet. Nekem nem fog hiányozni Cristiano Ronaldo, ha eljön az idő, hogy távozik/visszavonul. Rúgja a gólokat, ezáltal sokat ad a csapatnak, de sokat el is vesz. Köré épül minden, a popó alá kell pakolni mindent (nem jogtalanul persze, de...), ezáltal teljesen kiismerhető és egysíkú a játékunk, de túlságosan komoly eredménye nincs. Összehoztunk egy bajnoki címet meg egy spanyol kupát, miközben annyi pénz el lett baszva a keret megerősítésére, hogy az hallatlan. Idén persze még összejöhet a triplázás, de én ennyi pénzből egy olyan csapatot szeretnék látni, amelyik dominál, amelyik játszik, amelyik uralni tudja 1-2 évig Európát. Igen, olyasmi dominanciát és eredményességet várok el, mint amit a Barca művelt, azzal a különbséggel, hogy a Madridnak nincs arra szüksége, hogy 90 oldalpasszal operáljon, amíg átlépik a félpályát.
Komolyabb eredmény nincs, szép játék nincs, gépies futballisták viszont vannak. Ez persze nem mind Cristiano Ronaldo hibája, de azért benne van ő is ebben a folyamatban, ahogyan az is, hogy olyan védőket erőltetünk, akik agyilag nem ütik meg a szintet, illetve olyan középpályásokra építünk, akik nagyon kevesek a trófeákat eldöntő mérkőzésekhez. Továbbra is megnézem az összes meccset, továbbra is elolvasok minden hírt, de elég elkeserítőnek látom a helyzetet. Szerintem rossz irányba ment el a klub, aminek következményeit még hosszú évekig nyögni fogjuk. Leeshet pár trófea, de jelen helyzetben elképzelhetetlennek tartom, hogy annyira domináns csapat legyünk Európában a következő 1-2-3 évben, akitől mindenki retteg.
Remélem a keret tagjai ezt máshogy gondolják...
Tudnám még folytatni ezt, de azt hiszem így is sokan meg fognak találni emiatt.
...és ha már itt vagyok, akkor le is írom a véleményemet. Nekem nem fog hiányozni Cristiano Ronaldo, ha eljön az idő, hogy távozik/visszavonul. Rúgja a gólokat, ezáltal sokat ad a csapatnak, de sokat el is vesz. Köré épül minden, a popó alá kell pakolni mindent (nem jogtalanul persze, de...), ezáltal teljesen kiismerhető és egysíkú a játékunk, de túlságosan komoly eredménye nincs. Összehoztunk egy bajnoki címet meg egy spanyol kupát, miközben annyi pénz el lett baszva a keret megerősítésére, hogy az hallatlan. Idén persze még összejöhet a triplázás, de én ennyi pénzből egy olyan csapatot szeretnék látni, amelyik dominál, amelyik játszik, amelyik uralni tudja 1-2 évig Európát. Igen, olyasmi dominanciát és eredményességet várok el, mint amit a Barca művelt, azzal a különbséggel, hogy a Madridnak nincs arra szüksége, hogy 90 oldalpasszal operáljon, amíg átlépik a félpályát.
Komolyabb eredmény nincs, szép játék nincs, gépies futballisták viszont vannak. Ez persze nem mind Cristiano Ronaldo hibája, de azért benne van ő is ebben a folyamatban, ahogyan az is, hogy olyan védőket erőltetünk, akik agyilag nem ütik meg a szintet, illetve olyan középpályásokra építünk, akik nagyon kevesek a trófeákat eldöntő mérkőzésekhez. Továbbra is megnézem az összes meccset, továbbra is elolvasok minden hírt, de elég elkeserítőnek látom a helyzetet. Szerintem rossz irányba ment el a klub, aminek következményeit még hosszú évekig nyögni fogjuk. Leeshet pár trófea, de jelen helyzetben elképzelhetetlennek tartom, hogy annyira domináns csapat legyünk Európában a következő 1-2-3 évben, akitől mindenki retteg.
Remélem a keret tagjai ezt máshogy gondolják...

Tudnám még folytatni ezt, de azt hiszem így is sokan meg fognak találni emiatt.

- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Én tényleg nem akarom szidni, de Sevilla ellen amit átvett azt tűzte is rá. Tisztán itt van a szemem előtt, ahogyan 35 méterről fordulatból rátűzi kapura... és ott nem 5-0-ra mentünk.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég