

OFF
Re: OFF
Például az is komoly probléma, hogy akkor tehermentesíthette volna igazán a felszíni közlekedést ha keleti helyett a bosnyák térig kelenföld helyett pedig valamilyen lakótelep (nem vágom a nevét de abban az irányban van) menne ahogy az eredeti tervek szerint lett volna. Ez csak szimplán annyi alapján megérthető, hogy ott lakik sok ember akiknek fontos a városba bejutni (dolgozni stb.)sentry írta:Remy! Tényleg nem személyeskedés miatt kérdezem, csak egyszerűen Te illetted szánalmas jelzővel (is) az egészet.Remy írta:
Ez szomorú, és szánalmas...![]()
Azt is ki kellett volna számolni, hogy hány milliárd forintot nyúltak le azok, akik közreműködtek a 4-es metró megépítésében...![]()
Messi itt is itt van
Meg szeretném kérdezni, hogy mennyire vagy jártas a 4-es metró, illetve a metróépítés kapcsán. Esetleg van valami szakmai(!) rálátásod az egészre? Hány hozzáértő, szakmailag hozzáértő ember által írott cikket olvastál a témában? (Index, origó nem az!)
Én több olyan szakemberrel (közülük egy-kettő nem kis szerepet vállalt az egészben!) beszéltem személyesen, aki nem mert ilyen jelzőt használni, pedig aztán nagyon kis kör volt ott, megtehette volna. Ráadásul nem kicsit közel volt érintett az ügyben.
Viccen kívül várom a válaszod. De tényleg nem támadó jellegű a kérdésem. Csak egyszerűen szerintem az a szánalmas, ami a magyar mentalitás része, hogy mocskos mód mindenki azt hiszi, hogy ért mindenhez.![]()
Kérlek támaszd alá érvekkel, hogy miért használtad a "szánalmas" jelzőt.
Emellett szakmailag teljesen rossz döntés volt a Gellért tér Fővám térnél két megállót csinálni, csak az egyet oldjunk meg kettővel dolgot nem merték meglépni. Olyan rövid szakaszon a metró fel se tud rendesen gyorsulni.
Ez csak kettő volt, de a költséghatékonyság szempontjából is aggasztó volt sajnos az egész, de itt most nem dobálózok számokkal mert fejből nem tudok mondani.
Harmadik hiba az átadás siettetése, mivel így az ígéret megvan, hogy lesz a bosnyákig is metró majd egyszer, de valószínű, hogy nem fog megépülni. Magyarországon élünk és szerintem mindenki megtanulta, hogy ígéretekből ritkán lesz valami. Emellett hangsúlyoznám, hogy a metró maga jó ötlet volt sajnos a kivitelezés ami problémás.
casillas-carvajal-ramos-varane-marcelo-verratti-modric-isco-lucas-ronaldo-suarez
- nmate
- Hozzászólások: 14434
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: OFF
A 4-es metró ugyan egy nagyon jól indokolt és remek ötlet lett volna (Kelenföld - Keleti, hetes buszok forgalmának csökkentése, ugyanis sok a tönkrement útszakasz arrafelé), azonban nagyon el lett baszva, rossz befektetések, rossz szponzorok, és idióta vezetőség. Nem voltunk mi még erre felkészülve, naná hogy pénz formájában isszuk meg a levét az egésznek.
Utólag könnyű okoskodni persze, csak sajnos akkor nem volt senki akinek volt töke hozzá, hogy kiálljon és elmondja a tutit.
Persze az EU-s támogatottságú Paris - Budapest TGV vonalra pár éve meg ráztuk a fejünket, aztán most meg lehet, hogy csak Pozsonyig lesz a terv...
szerk: legjobbakat kívánom én is El Padre :Đ
Utólag könnyű okoskodni persze, csak sajnos akkor nem volt senki akinek volt töke hozzá, hogy kiálljon és elmondja a tutit.
Persze az EU-s támogatottságú Paris - Budapest TGV vonalra pár éve meg ráztuk a fejünket, aztán most meg lehet, hogy csak Pozsonyig lesz a terv...
szerk: legjobbakat kívánom én is El Padre :Đ
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68337
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Mas oka van.Géci írta:Feltűnt mostanság, hogy Realista alig posztol. Erre látom ma van a boldog születésnapja! Gondolom már 1 hete iszik hehe-vel
![]()
![]()
! Ezúton is kívánok boldog születésnapot!

Koszonom szépen! Messideco, neked is.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- h3x0r
- Hozzászólások: 9803
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: OFF
Nem engem kerdeztel es elore megmondom azt is, hogy egyaltalan nem ertek se a metro, se az autopalya epiteshez, max annyit lattam amikor gyerek koromban jottek a faluba leaszfaltozni az utakat.sentry írta:Kérlek támaszd alá érvekkel, hogy miért használtad a "szánalmas" jelzőt.
Bukarest:
2000-ben 3.6 km 68 millard forint
2008-ban 4.75 km 45 milliard forint
2011-ben 2.62 km 12 milliard forint
Budapest:
2014-ben 7.4 km 452 milliard forint
Egyik kornyeket se ismerem, fogalmam sincs milyenek az ottani viszonyok, mennyire nehez volt epiteni, stb. es talan a minoseg kozott is van egy kis kulonbseg, viszont ha csak az arat nezem, hatalmas a kulonbseg.
Re: OFF
Remy! Tényleg nem személyeskedés miatt kérdezem, csak egyszerűen Te illetted szánalmas jelzővel (is) az egészet.Remy írta:Ez szomorú, és szánalmas...![]()
Azt is ki kellett volna számolni, hogy hány milliárd forintot nyúltak le azok, akik közreműködtek a 4-es metró megépítésében...![]()
Messi itt is itt van
Meg szeretném kérdezni, hogy mennyire vagy jártas a 4-es metró, illetve a metróépítés kapcsán. Esetleg van valami szakmai(!) rálátásod az egészre? Hány hozzáértő, szakmailag hozzáértő ember által írott cikket olvastál a témában? (Index, origó nem az!)
Én több olyan szakemberrel (közülük egy-kettő nem kis szerepet vállalt az egészben!) beszéltem személyesen, aki nem mert ilyen jelzőt használni, pedig aztán nagyon kis kör volt ott, megtehette volna. Ráadásul nem kicsit közel volt érintett az ügyben.
Viccen kívül várom a válaszod. De tényleg nem támadó jellegű a kérdésem. Csak egyszerűen szerintem az a szánalmas, ami a magyar mentalitás része, hogy mocskos mód mindenki azt hiszi, hogy ért mindenhez.

Kérlek támaszd alá érvekkel, hogy miért használtad a "szánalmas" jelzőt.

- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: OFF
Ez szomorú, és szánalmas...

Azt is ki kellett volna számolni, hogy hány milliárd forintot nyúltak le azok, akik közreműködtek a 4-es metró megépítésében...

Messi itt is itt van

2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Victor
- Hozzászólások: 2897
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City
Re: OFF
reggel kilenckor voltam móriczon, akkor még nem ment, szóval majd holnap lesz próba. amúgy mitől lehet jó vagy rossz? alstöm szerelvények mennek itt is, nem?gyerekek. fasza a 4-es metró. kíváncsi vagyok mikor fog először megállni.
ahogy olvasom, a sok hülye rohant kipróbálni a metrót

amúgy bírom, biztos be vannak sz.rva, hogy ha már 20 év alatt felépítették ezt a 10 állomásos földalatti vasutat, akkor már használjuk is, és átrendezik az egész "felszíni közlekedést" (amit napi 100x bemondanak minden járaton...), hogy biztosan használni kelljen a metrót

-
- Hozzászólások: 2131
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26
Re: OFF
Én meg arra mikor firkálják össze először vagy törik össze valamelyik alkatrészét. Tippre mondjuk ma este fél 8.gyerekek. fasza a 4-es metró. kíváncsi vagyok mikor fog először megállni.
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: OFF
Realista24 írta:Elsőre megdöntötted a 2048-as rekordot??Anis írta:ennek amúgy mi az értelme (célja)? 2104 elsőre.![]()
![]()
![]()


2048nal Anis van?
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
-
- Hozzászólások: 6170
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nádudvar
Re: OFF
Feltűnt mostanság, hogy Realista alig posztol. Erre látom ma van a boldog születésnapja
! Gondolom már 1 hete iszik hehe-vel
! Ezúton is kívánok boldog születésnapot!





- h3x0r
- Hozzászólások: 9803
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: OFF
kezdoknek: http://gabrielecirulli.github.io/2048/Anis írta:ennek amúgy mi az értelme (célja)? 2104 elsőre.
Re: OFF
Grigor Dimitrov, a bolgár fiúcska. Fő profilja a tenisz, de szabadidejében szívesen nyögdécselésre készteti Sharapovát is.
Mini/Baby Federernek is hívják.


Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 13 regisztrált és 0 vendég