Itt viszont annyiban megvédeném Matt-ot és azt mondom, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal --> mert nekem az írásaiból abszolút nem az jön le, hogy fikázná a csapatot, vagy hogy nem tartaná jónak a jelenlegi együttest (emlékeim szerint ő is a fő esélyesek között tartja számon a csapatot), ő csupán egy valamit hiányol (ami valahol érthető is több, mint 10 év böjt után) még pedig azt, hogy szeretett klubja ne csak szimplán jó legyen; ő azt szeretné, ha a Real Madrid hosszú idő után ismét megkérdőjelezhetetlenül a világ legjobbja lenne és egyértelműen dominálna a mindenkori ellenfeleivel szemben (ez utóbbit még én is elég korainak érzem

)!
Nyilván mindnyájan ezt szeretnénk, a nézetkülönbség abból fakad, hogy ő ennek a jeleit egyelőre nem véli felfedezni a csapatban (szíve joga --> a lehetőségét viszont ő sem zárja ki tudtommal, csupán egy más rendszerben képzeli el, mint azt vélhetően majd a vezetőség teszi a jövőben), míg mások igen, vagy la.is nem teszik a mércét már most olyan magasra, mint ő!
Nagyon jól összefoglaltad azt, amit gondolok. Top3-as csapatnak tartom magunkat még mindig, az általam említett hibák mellett is. Ez többször leírtam, tartom is maga ehhez.
A magas lécről meg annyit, hogy a csapat elért egy mélypontot Calderon alatt, ahonnan szépen lassan elkezdtünk felfelé jönni. Az építkezés első fázisát elvégezte Pelle és Mou, elértünk egy szintet Mou keze alatt, ami nagyon magas volt, de még nem a legjobb. A következő szint az az lenne, hogy min 50-50 esélyünk legyen a legjobb csapattal szemben is. Na most jelenleg ez még nincs meg. A BM min 60-40 arányban esélyes lenne ellenünk. A többiek ellen szerintem min 50-50, de talán csak a Barcát meg a Chelseat üti meg a másik oldalon az 50-et, a többiek nem.
A másik dolog, ami aggaszt az az, amit az Arsenal és a City produkált. Kísértetiesen hasonlóak voltak a szituációk azokhoz, amikbe mi az utóbbi időszakban belekerültünk. Ugye az Arsenal és főleg a City is elég jó szezont tudhat(ott) eddig maga mögött, a kicsiket sokszor kitömték, klappolt a játék, esélyesek voltak több sorozatban is. A rangadókon felemás módon teljesítettek (a City mondjuk a Chelsea kívül mindenkit alázott, BM skalpot is összeszedett, szóval ott még akár a jó szereplést is ki lehet jelenteni), aztán hopp jött a BM, jött a Barca, és gyakorlatilag momentumaik sem nagyon voltak a két gigász ellen. 1-2 helyzetecskére futotta, voltak 5-10 perces jó periódusok, de összességében kijelenthető, hogy a játék képe alapján megérdemelt a BM és a Barca továbbjutása. Mi ugyanebben a szindrómában szenvedtünk az elmúlt években, és nem látom a jeleket azzal kapcsolatban, hogy idénre ebből kigyógyultunk volna. Na most ez Mou első évében a csúfos megelőző korszak miatt még kielégítő volt, mert legalább a nálunk gyengébbeket bedaráltuk. De mivel erre már 3 éve képesek vagyunk, ezért ideje egy szintet feljebb lépni. Az, hogy Carlo első éve, némiképp felmentené, de én azt látom, hogy a csapat, csapatként nagyon egybe van. Ez már az idő múlásával nem fog szignifikánsan javulni. Ide vagy új igazolás kell, akár csatár, akár kp posztra, vagy egy jobb edző, aki megadja a hiányzó kis pluszt, ha Carlo nem képes rá.
Emlegeti ezt az átütő erőt. De ez olyan megfoghatatlan dolog.
Abszolút egyetértek, nem az én szavam, csak a cikkben így volt megfogalmazva egy szóban (és többé-kevésbé fedi azt, amit én hiányolok), és azért használtam ezt.
Ancelotti az altalam felallitott lecet tokeletesen atugrotta, 10 meccsel a bajnoksag vege elott 3 ponttal vezetjuk a tabellat
A lécet, amit én Carloval szemben felállítottam, azt átugorta, de méterekkel. De mivel én nem őt akartam edzőnek, ezért van egy másik léc is felállítva, amit az "ideális edzőtől" várnék el idén. Na az még nincs megugorva. És nem a BL győzelem jelentené a megugrást, nem is a sziporkázó játék. És nem is ez, mert ezt nem lehet elvárni egyetlen csapattól sem, és egy ilyen dolog nem csak egy csapaton múlik:
azt, hogy szeretett klubja ne csak szimplán jó legyen; ő azt szeretné, ha a Real Madrid hosszú idő után ismét megkérdőjelezhetetlenül a világ legjobbja lenne és egyértelműen dominálna a mindenkori ellenfeleivel szemben (ez utóbbit még én is elég korainak érzem

)!
Hanem az, hogy mondjuk egy BM vagy egy Barca ellen képesek lennénk irányítani a játékot egy félideig, 60 percig (lényeg, hogy hosszabb periódusokra), és ne olyan szégyenletesen könnyű prédák legyünk, mint amilyen a City vagy az Arsenal volt. Ahogy fentebb írtam, ne legyen olyan csapat, amelyik esélyesebb velünk szemben. Ha van 5 (vagy akár 15) olyan csapat, amelyik ellen 50-50, akkor már a vágyam teljesült. De ne legyen az, hogy valaki mondjuk 65-35 arányban esélyesebb nálunk.
Személy szerint én is egy trófeát várok ettől a szezontól, és remélhetőleg ez a bajnokság lesz, innen azt nagyon csúnya lenne bukni már, mert ha kikapunk a barcától akkor is behúzhatjuk még.
A múlthéten valamikor majdnem szóról szóra így fogalmaztam. Most is tartom. Jelenleg egy trófea a reális elvárás. Ha több lesz boldog leszek. De innen azért vérciki lenne egyet sem behúzni. Ez esetben viszont Carlonak szerintem mennie kell.
erre Matt rendszeresen leírja, hogy szar szinte minden, a csapat csalóka, az idáig elért eredmények jóhogynem véletlenek, nem is rajtunk múlot, stb. Matt kolléga az, aki picit átesett a ló túloldalára. Annyira nincsenek itt elszálva páran, vagyis az általános vélekedés nem annyira rózsaszínű szemüvegen keresztül látja a dolgokat, hogy ezt helyre kéne billenteni rendszeresen.
Többször leírtam. Én az aktuális legjobbhoz viszonyítom a csapatunkat, ahhoz képest még sok a gond. Nyilván egy Arsenalnál vagy egy Poolnál vagy egy AS Románál még több gebasz van, és sokkal szarabbak, mint mi, de nem őket kell a viszonyítási alapnak tekinteni. Hanem azokat, akik még előttünk járnak. Tudom, hogy nem lehet minden meccset megnyerni. Nem rinyáltam sem az Osasuna sem a Bilbao, sem az Atma elleni x miatt. Megvolt azoknak a meccseknek a maguk oka. De a Malaga elleni meccsen olyan hibák jöttek ki olyan alap és könnyű szituációkban, amik ha így sem mentek, akkor százszor nehezebb szituban sem fognak. Ez vagy zsigerből megy, vagy nem fog menni, ha nincs terület meg idő. Na ezek zsigerből nem mennek még.
A rózsaszín szemüvegről meg annyit, hogy van 1-2 fórumozó, akik szerint ezt a BM-et simán elkapjuk, tessék visszanézni a "bajnokok ligája" topikot. Írták mindezt egy langyos Arsenal elleni meccs után, ahol bár nem szórták meg az Arsenalt, még csak nem is nyertek, de az Arsenal végig kontroll alatt volt, be volt szorítva a saját térfelére, és ziccerig el sem jutottak, csak olyan helyzetecskékig. Az alapján a meccs alapján pont, hogy nem szabad azt a BM-et lebecsülni, hanem még inkább tartani kell tőlük. Mert amit csináltak azt kb. fél gőzzel tették. Mi is a Malaga ellen, csak mekkora a különbség a játék képében ugye.
ennek ellenére, ami eddig elvárható volt tőlük és Carlotól azt ha még sokszor döcögősen is, de a nehézségek, akadályok, problémák ellenére is hozzák
Két hónapja írtam pont azt, hogy bizakodok, mert 1-0-ra meg 2-0-ra nyerjük a meccseket és a trófeákat azok a csapatok nyerik, akik így nyernek, nem azok, akik 4-2-re meg 5-3-ra nyernek. Úgyhogy ezt is így gondolom. Csak ez a kínkeserves 1-0 már nem jött az Atma ellen. Nem nagy gond az az x, csak éppen intő jel. Mert ahogy ott nem jött, úgy még kevesebb esély van Chelsea/BM/Barca ellen hasonló eredményre. Az adok-kapokból meg szerintem nem mi fogunk kijönni jól.
hogy az elmúlt 10 év győztesei közül konstans, tartós átütőerőről max. 2 csapat esetében beszélhetünk
Én a 2008-as MU-t lazán idevenném. Nem voltak dominánsak, de az a csapat bárki ellen 50-50-ről indult. Meg ott volt a 2003-as Milan, a 2003-as Juve, a 2003-as Real, a Chelsea Mou időszaka alatt. Még biztos volt 1-2 ilyen, csak most nem ugranak be. Azok ellen a csapatok ellen nem volt másik olyan csapat, amelyik egyértelműen esélyesebb volt náluk. Az utóbbi időben pont 2 gigász egyeduralkodó miatt van az, hogy kevés az ilyen csapat. De ha van egy ilyen egyeduralkodó, akkor én elvárom, hogy ennyi zséből felnőjünk hozzájuk.
és itt kell megjegyezni, hogy akár Joséval is összejöhetett volna egy MU., Pool, Chelsea, Inter féle, fajta végső győzelem 2012-ben (legközelebb akkor álltunk ehhez), de az átütőerő ott sem lett volna meg, mint ahogy a fenti nyertesek esetében sem volt meg és ahogy pl. a Bayernben sem volt meg még 2010-ben, 2012-ben sem --> csupán egy csapat voltak az elitből, akik jó úton haladtak és évekig a tűz közelében készültek a sikerre.
Mi már eleget voltunk a tűz közelében. MU meg nagyon bika volt 2008-ban. A másik 3 győztest, akit említettél, ott nézd meg, hogy milyen taktikával nyertek. A Real sosem fog bunkerfocival BL-t nyerni. Ha nem vagy minimum 50-50 mindenki ellen, akkor marad a bunkerfoci, de azt meg nem tudjuk. Még Mou alatt sem tudtuk jól űzni. Mivel mi erőből szoktuk megverni az ellenfeleinket, ezért ha van nálunk jobb, akkor erőből nem fog menni, így nem tudunk nyerni.
Mint ahogy nem tud a MU, a Barca, sem az Arsenal bunkerfocival BL-t nyerni. De igazából a BM sem. Nem az ezeknek a kluboknak a játékfilozófiája. Nem véletlen, hogy az igazán meglepi BL győzelmeket (ulta)defenzív csapatok csinálták meg. A Pool talán nem volt annyira defenzív, de azért Benitezt sem kell félteni, ha a busz felállításáról van szó.