Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Toky
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 15:17
Kedvenc játékosaid: Casillas, Varane, Ramos, Benzema, Marcelo, Alonso, di María, Isco
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Pétfürdő

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Toky » 2014. március 14., péntek 21:19

Matt009 írta:Ad1: Hogy jön ide az Ancelotti elleni kampányom? Ha Kroos nem jön el, pedig szeretne, az az egész vezetőség hibája lenne.
Nekem úgy tűnik, hogy az Ő érkezése vagy inkább elődje távozása óta vagy ennyire negatív. Ahogy Mourinho idejében a portugál, úgy most is az edzői stáb feladata (pontosabban Ancelottié és Zidane-é) az igazolások kiválasztása.
Matt009 írta:Ad2: Az eredmények még nem jöttek, egy trófea sincs zsebben, az egész pereputtyot szezon végén lesz értelme eredmények szempontjából értékelni.
Mivel még nem is lehetett kupát nyerni, így elég nehéz bármilyen trófeát felmutatni. :)
Én sem azt mondtam, hogy itt vannak már az eredmények, hanem azt, hogy "ha jönnek". És ahogy ziro4vr is írta, még elég jól állunk mindhárom fronton úgy, hogy többen szezon előtt azzal indítottunk, hogy türelem kell, és nem baj, ha esetleg nem esik le egyik kupa sem, csak lássuk, hogy van fejlődés, és legyünk végig tűz közelben. (Bár engem meglepne, ha BL-t nyernék, azért reménykedek.)
Matt009 írta:A játékkal meg nem vagyok maradéktalanul elégedett, szerintem gyengén muzsikálunk szervezett csapatok ellen.
Az új évben még nem is játszottunk igazából szervezett és komolyabb csapat ellen. Egyedül az Atlético ellen, ahol a kupában kivertük őket (bár szerintem ott visszafogottabbak voltak), a Calderónban meg úgy mentünk ki, hogy jó a döntetlen is. A Barca ellen lesz érdekes, hogy nekik kvázi egy hét, nekünk meg 4 nap áll majd rendelkezésre a felkészülésre, bár cserébe mi hazai pályán játszunk. Ott majd sok minden el fog válni (mint a jófajta cipőtalp).
Matt009 írta:
az összekötő___________box-to-box
_________mélységi irányító
Kroos-Modric
-----Pogba----

Ennyire egyszerű. Ha 4-3-3-at akarunk Bale-lel és CR-rel, akkor Kroos a jobb választás. Iscoval ez 4-2-3-1 lehet csak. Illúzió azt hinni, hogy majd kkp-t faragunk Iscoból. Így is gondjaink vannak a védekezéssel, sem Bale sem CR nem szeret védekezni, kell a kp-ra védekezni tudó ember Isco helyett.
A mélységi irányító dolgot meg el kell felejteni, Xabi már nem a régi, rá nem kehet építeni, Illara meg messze van az elvárt szinttől. Jobban járnánk, ha 2 szervezőnk lenne egy defenzív kp-s előtt, és ahogy állna a dolgok, össze is lehet az általam felvázolt kp-t hozni. A legjobb megoldás a BBC trió mögé.
Az meg még mindig alapgond nálunk, hogy Modricon kívül nincs klasszis középpályásunk. Ezzel a 2 igazolással a kp-nk évekre rendbe lenne.
Elhiszem, hogy ez a véleményed, és el is fogadom, de ahogy már írtam:
Toky írta:Akár tetszik itt a fórumozóknak, akár nem, a mi a középpályán így áll(na) fel:
az összekötő___________box-to-box
_________mélységi irányító
Szóval hiába írod, hogy tessék itt a mágnestábla és meg van oldva, mert Te nem számolsz Alonsoval, Illarra szar, Isco egy vágyálom, és egyikük sem klasszis. Attól még (igen valószínű, hogy) továbbra is ez marad a rendszer, amíg Ancelotti az edző.
Amúgy Isco nem csak a 4-2-3-1-ben lehet játszatni. Szezon elején még elég jól védekezett. Fiatal még, így ezt lehet fejleszteni, ha Ő is akarja. És a hírek szerint akarja. Meglátjuk, hogy Ancelotti mit tud Vele kezdeni. Továbbá bármennyire nem csípem a walesit, Bale azért visszaszokott zárni a jobb oldalon. Nem olyan jó védekezésben mint Di María, de kiveszi a részét.
A mélységi irányítót nem felejtjük el, mert ez Ancelotti taktikájának egyik fő eleme, akár tetszik Neked és a többi fórumozónak, akár nem. Illarra meg most még tényleg nem egy Alonso, és lehet, hogy nem is lesz az, de jó úton halad, és van kitől tanulnia. Alonso meg valóban öregszik, de korábban sem volt igazán gyorsabb. Ugyanakkor a jelen taktikánkba kell a személye és a stílusa. Szerintem meg ez a legjobb megoldás a BBC mögé.
Szerintem Alonso is klasszis. De lehet ezzel egyedül vagyok. Míg Illarramendi és Isco feltörekvő tehetségek, akik szerintem lehetnek azok (főleg az utóbbi). És ha Pogba jön (ha jön), akkor máris egy újabb tehetség a klasszis felé vezető úton. Továbbá a bajnokságot és a BL-t nem csak a klasszis középpályásokkal felálló csapatok nyerik. (Az örök klisé. :mrgreen: )

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2014. március 14., péntek 21:14

Jim írta:megemlíteném, hogy van egy Isco és egy Illara a csapatnál
így tervezzük a nyári igazolásokat :D
én is azon röhögök, hogy vettünk egy illarramendit, aki korántsem ért és ér annyit, amennyit csengettünk érte, most meg már nézzük a helyére az arcokat :lol:

monnyuk ő xabi klón lenne, csak kicsit kéne még fejlődnie...

egy baba kp-s mindenképp kell kedira helyére, mást nem is kell igazolni sztem.
űzhetjük egész nyáron pogbát :mrgreen:
Kép
Kép
Kép

Avatar
Jim
Hozzászólások: 6665
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Jim » 2014. március 14., péntek 21:12

megemlíteném, hogy van egy Isco és egy Illara a csapatnál
így tervezzük a nyári igazolásokat :D

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25358
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2014. március 14., péntek 20:50

Hogy mennyit tudtok mufurckodni hihetetlen :lol: Itt a tavasz, sunshine, jók vagyunk mind3 fronton, ennyi

Vidal>Pogba>Kroos a sorrendem, de mivel a chilei nem fog jönni, életbe léphet a francia
Nem illik.

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 9517
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Sierra » 2014. március 14., péntek 20:38

Matt009 írta:A játékkal meg nem vagyok maradéktalanul elégedett, szerintem gyengén muzsikálunk szervezett csapatok ellen.
Ezzel én is így vagyok, igazi erőfelmérő nem volt még a csapatnak. Én is attól félek, hogy egy komolyabban szervezett csapat ellen becsődölünk. Voltak jó meccsek ebben a naptári évben, de egyik sem volt igazán komoly meccs (az ATMA elleniket leszámítva), szóval tényleg most fog kiderülni mit is tud a csapat, a BL negyeddöntőben illetve a Barca elleni meccseken.

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. március 14., péntek 20:32

de Te már Ancelotti érkezésekor is ellene kampányoltál. Ha most még hibaként feljegyzed Neki, hogy nem hozzuk el Kroost (ami hiába újsághír, egyszer sem biztos, hogy eljönne hozzánk), aligha hatja meg az olasz trénerünket. És valószínűleg a szurkolókat sem, ha jönnek az eredmények.
Ad1: Hogy jön ide az Ancelotti elleni kampányom? Ha Kroos nem jön el, pedig szeretne, az az egész vezetőség hibája lenne.

Ad2: Az eredmények még nem jöttek, egy trófea sincs zsebben, az egész pereputtyot szezon végén lesz értelme eredmények szempontjából értékelni. A játékkal meg nem vagyok maradéktalanul elégedett, szerintem gyengén muzsikálunk szervezett csapatok ellen.
az összekötő___________box-to-box
_________mélységi irányító
Kroos-Modric
-----Pogba----

Ennyire egyszerű. Ha 4-3-3-at akarunk Bale-lel és CR-rel, akkor Kroos a jobb választás. Iscoval ez 4-2-3-1 lehet csak. Illúzió azt hinni, hogy majd kkp-t faragunk Iscoból. Így is gondjaink vannak a védekezéssel, sem Bale sem CR nem szeret védekezni, kell a kp-ra védekezni tudó ember Isco helyett.
A mélységi irányító dolgot meg el kell felejteni, Xabi már nem a régi, rá nem kehet építeni, Illara meg messze van az elvárt szinttől. Jobban járnánk, ha 2 szervezőnk lenne egy defenzív kp-s előtt, és ahogy állna a dolgok, össze is lehet az általam felvázolt kp-t hozni. A legjobb megoldás a BBC trió mögé.
Az meg még mindig alapgond nálunk, hogy Modricon kívül nincs klasszis középpályásunk. Ezzel a 2 igazolással a kp-nk évekre rendbe lenne.

Avatar
tubatibi
Hozzászólások: 3857
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 12:11

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: tubatibi » 2014. március 14., péntek 20:21

Hehe,

Mi a szösz, meglepődök rajtad...ezekszerint te Kroost is szívesen látnád a csapatban? Gündogan, Kroos...a végén még Khedirambot is megkedveled. :lol:

Pogbához mit szólnál? Vagy te milyen reális terveket várnál a nyárral kapcsolatban?
"If you don't like your destiny, don't accept it."

Avatar
ericco
Hozzászólások: 4290
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 8:46
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Philadelphia Flyers
Tartózkodási hely: Pozsony, Vágsellye
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ericco » 2014. március 14., péntek 20:20

hehe írta:képzeld el mária helyett.
Máriát sem cserélném le Kroosra. Játszik eleget, jó formában van, szerintem ő sem akar már annyira lépni.
Merci Zizou!

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2014. március 14., péntek 20:17

ericco írta:Most elképzeltem nálunk ugyanebben a rendszerben Kroost Modric helyett azon a poszton, hát nem pozitívan hatott rám a dolog.
képzeld el mária helyett. :)

de oda pogba fog jönni, hogy váránynak legyen pajtása szombat este a lounge bárban :mrgreen:
Kép
Kép
Kép

Avatar
ericco
Hozzászólások: 4290
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 8:46
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Philadelphia Flyers
Tartózkodási hely: Pozsony, Vágsellye
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ericco » 2014. március 14., péntek 20:14

Most elképzeltem nálunk ugyanebben a rendszerben Kroost Modric helyett azon a poszton, hát nem pozitívan hatott rám a dolog.
Merci Zizou!

Avatar
Toky
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 15:17
Kedvenc játékosaid: Casillas, Varane, Ramos, Benzema, Marcelo, Alonso, di María, Isco
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Pétfürdő

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Toky » 2014. március 14., péntek 19:37

Matt009 írta:Az elmúlt 10 legnagyobb bakija lesz nem elhozni Kroost, ha jönni akar. A következő évek top 3-as középpályása lesz Kroos, bárhova igazol az a klub nagyot fog vele nyerni. Ráadásul Kroos belepasszol, a jelenlegi rendszerünkbe, míg Isco nem, és akkor várunk a csodára, hátha Isco kifutja a karriert, ami benne van.
Top akárhányas lesz, az mindegy. Én nem érzem, hogy akkora szükség lenne rá most vagy a közeljövőben (3-4 év).
Akár tetszik itt a fórumozóknak, akár nem, a mi a középpályán így áll(na) fel:
az összekötő___________box-to-box
_________mélységi irányító
Vagyis (ha hihetünk a híreknek): Modric/Isco - Alonso/Illarramendi - Pogba/Di María.
(Nyilván, ha Di María játszik, akkor Ő van bal oldalt és Modric/Isco megy ki jobbra. Illetve az argentin azért is jó, mert bevethető ""CR"" és Bale cseréjeként is.)
Vagyis csak azért, mert szerinted Isco nem lesz jó Modric alternatívájának/utódjának, de Ancelotti szerint igen, máris hozzuk el Kroost, aki csak talán(még ha valószínű is!) lesz top 3-as középpályás, és -bár ezt nem mondtad, de következik szerintem az írásodból- "dobjuk ki" Iscot. Sokak szerint meg Iscoból lesz a következő évek top 3-as középpályása, csak érnie kell még. Halkan jegyzem meg, hogy Kroos több mint 2 évvel idősebb Isconál.
Amúgy lehet rosszul emlékszem, ezért javíts ki, ha tévedek, de Te már Ancelotti érkezésekor is ellene kampányoltál. Ha most még hibaként feljegyzed Neki, hogy nem hozzuk el Kroost (ami hiába újsághír, egyszer sem biztos, hogy eljönne hozzánk), aligha hatja meg az olasz trénerünket. És valószínűleg a szurkolókat sem, ha jönnek az eredmények.

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. március 14., péntek 17:48

egyes spanyol vélekedések szerint többek közt emiatt nem érkezik majd (la.is idén nyáron biztosan nem, max. jövőre, ha addig nem vált klubot) pl. Kroos sem, pedig állítólag nagyon szívesen jönne a német!
Az elmúlt 10 legnagyobb bakija lesz nem elhozni Kroost, ha jönni akar. A következő évek top 3-as középpályása lesz Kroos, bárhova igazol az a klub nagyot fog vele nyerni. Ráadásul Kroos belepasszol, a jelenlegi rendszerünkbe, míg Isco nem, és akkor várunk a csodára, hátha Isco kifutja a karriert, ami benne van.

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehe » 2014. március 14., péntek 17:19

carlo ancelotti írta:"Van egy mese az oroszlánról és a gazelláról, ez a filozófiánk - kezdte Ancelotti. - Afrikában a gazella minden reggel úgy kel fel, hogy le kell hagynia a leggyorsabb oroszlánt, különben meghal. Az oroszlán úgy kell fel, hogy gyorsabban kell futnia a leglassabb gazellánál, különben éhezni fog. Ha feljön a nap, nem számít, hogy gazella vagy oroszlán vagy, mindenképpen futnod kell. A játékosaimnak ezt szajkózom."
:lol: :D :salute:
Kép
Kép
Kép

Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2039
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. március 14., péntek 13:22

** - úgy érzem, hogy vele Carlo robbantani akar, és nagyon fontos szerepet szán neki. Lehet, hogy csak jövőre, de akkor is. Ha meg mégsem, akkor inkább adjuk el.
Egyetértek (la.is a nyilatkozatai erőteljesen ezt sugallják) és egyes spanyol vélekedések szerint többek közt emiatt nem érkezik majd (la.is idén nyáron biztosan nem, max. jövőre, ha addig nem vált klubot) pl. Kroos sem, pedig állítólag nagyon szívesen jönne a német!
Ha DM-et és Casemirot el is adjuk,
Itt ami esetleg megkavarhatja a dolgokat az Di María és Khedira együttes távozása lenne, amire azért elég minimális esély mutatkozik. :|
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"

Avatar
MyStiQ
Hozzászólások: 1089
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 9:56

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: MyStiQ » 2014. március 14., péntek 13:06

Pogba és Kroos? Egyszerre?

Ha DM-et és Casemirot el is adjuk, még akkor is lenne 3 helyre egy Xabi Alonso, Illarramendi***, Khedira*, Modric, Isco**, Pogba, Kroos névsorunk.

Ez minden, csak nem ideális.

* - szerintem nem fogjuk tudni eladni egy ilyen sérülés után.
** - úgy érzem, hogy vele Carlo robbantani akar, és nagyon fontos szerepet szán neki. Lehet, hogy csak jövőre, de akkor is. Ha meg mégsem, akkor inkább adjuk el.
*** - őt meg tényleg adjuk el, ha ez az általános vélekedés, hogy még 2(-3) középpályás kell a csapathoz.


Az opciós dolog már járhatóbb út lenne, de annak is vannak buktatói szép számmal.

Avatar
tubatibi
Hozzászólások: 3857
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 12:11

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: tubatibi » 2014. március 14., péntek 12:43

Inkább nyomatnánk egy Moreno,Pogba,Kroos csomagot és mindenki örülne, mint majom a farkának.. :lol:

Vagy Kroos-ra opciót kötünk és jövőre hozzuk ingyen.... :shifty:
"If you don't like your destiny, don't accept it."

Avatar
Anis
Hozzászólások: 1843
Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anis » 2014. március 14., péntek 12:39

madridronie írta: (Di María vagy Coentrao)!
Balos védőjük van kettő is: egy idősebb, tapasztaltabb Maxwell és egy fiatal tehetség Digne. (szerintem) harmadik nem kell. Di Mariára nagyobb lehetőségük lenne, oda kevesebben vannak. De miután Carlo mondhatni megtalálta DM helyét (talán jobban illik oda ahol van) kétlem, hogy el lenne adva most nyáron. Továbbá most írták/nyilatkozták, hogy Benznek az egyedüli csatár szerepe felel meg (idei évből úgy tűnik), szóval kétlem, hogy a nyakára hoznának egy 60-70 milliós csatárt aki nem a padra való.
Viszont csatár kell Benz mögé, ahogy az egyik rövidhírben volt, Bacca jó lenne szerintem kolumbiai legjobb korban lévő (27-28), Santa Cruz már 32, de padra elférne, Klose már 35 kilőve. Mandzukic nem lenne rossz szerintem. De én mondjuk örülnék Bentekének is (23 éves): nagydarab csatár, akire ha kell lehet ívelni, illetve megtartja és továbbítja a felpasszolt labdákat is. Benz-Benteke két másfajta csatár, jól kiegészítenék egymást.

Moreno kell, egy középpályás is kell (Casemiro adios, és jó lenne eladni Khedirát is: Xabi-Illarra, Modric, DM egy új "jövevény" és mondjuk Josét felhozni) és egy csatár. Három játékos IN, 3-4 out (Case, Coe és Khedi, Morata?).
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron

London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!

Avatar
tubatibi
Hozzászólások: 3857
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 12:11

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: tubatibi » 2014. március 14., péntek 12:35

Moreno,Pogba,Cavani? :mrgreen:

Cavani helyett továbbra is más opciót hoznék és Di Maria-t nem adnám el, nagyon kell ő nekünk oda középre még jövőre is!! Itt maradt, harcolt...és jó teljesítményt nyújt. :agree:
Megadnám neki a következő évet is...

Moreno jöjjön csak, lehetőleg mikor már megnyitódik az átigazolási piac az első 1-2 hétben bejelentjük, ahogy egy középpályás érkezését is...a csatárkérdés felőlem várhat a VB utánig, hátha lesz valami tehetséges kölyök. :coffee:

Sajnálom Arbeloa kiesését nagyon...Ramos egy nulla a jobboldalon, Nachonak nincs tapasztalata, Varane is középhátvéd....úgyhogy egyáltalán nem örülök neki. :(
"If you don't like your destiny, don't accept it."

Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2039
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. március 14., péntek 10:36

El Real Madrid quiere a Cavani
Na, François Gallardo ismét megosztotta jóslatait a nagy közönséggel :mrgreen: --> állítása szerint a nyáron könnyen összejöhet egy csere a Real Madrid és PSG között; a balncók Cavanit szeretnék, míg a párizsiak egy olyan játékosért jelentkeznek be a nyáron (a jelenlegi kezdőből), aki távozni szeretne Madridból (Di María vagy Coentrao)! Ha azt veszem alapul, hogy Carlo már tavaly is meg szerette volna szerezni, illetve egy pár nappal ezelőtt egy mókás interjúban (melyben a PSG és a Real játékosait hasonlítgatta) is jobbnak vélte az uruguayi csatárt + ugye a hírek szerint egy más típusú csatárt szeretne Karim mellé még lehet is benne valami, főleg, hogy Cavani is dobbantana szíve szerint; ugyanakkor a "Benzema mögé igazolunk (hisz milyen jót tett neki, hogy nem kell Pipitával versengenie) szlogen" miatt nekem picit elképzelhetetlennek tűnik a dolog! :hmmm:
Arbeloa
D. Carvajal, S. Ramos, Nacho, Varane megoldja majd a helyettesítését!
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"

Avatar
Anis
Hozzászólások: 1843
Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 10:48
Kedvenc játékosaid: Drogba, Essien, CR, Di Maria
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Chelsea, Inter

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anis » 2014. március 14., péntek 0:16

Holnap 16:00 Real-Barca öregfiúk meccs Ománban. Realmadrid.com hír
Barcánál pl Guily és Luis Garcia, Mendieta, Ezquerro.
Realnál pl Salgado, Hierro, Cannavaro, De la Red.
FERRARI - MSchumi - Alonso - Kimi - Federer - Kobe - LeBron

London is BLUE
GO BLUES, HALA MOU!


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 5 regisztrált és 0 vendég