


HozzászólásSzerző: Pipita » 2014. március 11., kedd 10:09
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2014. március 10., hétfő 13:05
HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. március 10., hétfő 12:26
Én meg azt mondom, hogy a 2011/2012-es szezonban az elbukott bajnoksággal, a Chelsea elleni kieséssel és Guardiola távozásával (a spanyol Kupával a zsebben) már akkor vége volt annak a korszaknak!Igazából én sokkal előbbre predesztináltam ezt a szétesést. Én már azon megvoltam lepődve, hogy a 2011-2012-es szezonra nem értetek el erre a szintre. Ez így elég hosszú regnálás volt, más hasonló csapatok 1-2 év alatt szétestek a nagy sikerek után, ti meg 5 évig húztátok a szétesést, még akkor is, ha tavaly már nagyon nem stimmelt sok minden.
Kb.; a tavalyi Barca már csak a híresen jó kezdésének és a szezon első felének köszönhetően húzhatta be a 2013-as bajnoki serleget! Olyan előnyt adtunk nekik tavaly pár hét alatt, ahonnan már képtelenség volt visszajönni és ami bőven kitartott a szezon végéig; dühítő az az igazság!..és legyünk őszinték, a tavalyi Tito féle bénázás is annak köszönhette a bajnoki címet, hogy a Mou féle Real már ősszel darabjaira hullott...De azt a bajnokságot az erőviszonyok alapján a Real Madridnak kellett volna nyerni.
HozzászólásSzerző: madridronie » 2014. március 10., hétfő 1:16
-->kifejtenéd?
+ várd meg míg az oldal betölti a twittelők képeit, magukért beszélnek!Kerlon!
Xavi a tegnapi meccs után a pálya minőségét kritizálta.Csak érzi a törődést kicsit
![]()
HozzászólásSzerző: Sierra » 2014. március 10., hétfő 0:13
Ünnepli itt valaki a triplázást?kiki. írta:de én a helyetekbe még nem ünnepelném ezt a triplázást.
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2014. március 10., hétfő 0:09
Én nem ünneplek semmit és én soha egy percig nem kérdőjeleztem meg Ancelottit...kiki. írta:Pont ezt akarom mondani, hogy nem olyan szar a helyzet, mint ahogy sokan látják. Majd május végén lehet értékelni, de én a helyetekbe még nem ünnepelném ezt a triplázást. Főleg hogy nem olyan rég még sírtatok Ancelotti miatt.dzsi91 írta:De rég vártam már ezt
két barcás veszekszik egy madridista fórumon mert a csapatuk egy nagy szar
felbecsülhetetlen.
Valószinüleg bajnokok már nem leszünk, de egy kupa + BL győzelem szezonnal nagyon boldog lennék. Bár a BL-el kapcsolatba néha az az érzésem, hogy itt mindenkinek addig tartanak majd az álmok, ameddig össze nem kerülnek a Bayernnel.
HozzászólásSzerző: torjack » 2014. március 10., hétfő 0:07
Bajnokságra még mindig több sanszotok lehet, mint a BL-re. Bár a City még meglesz. A Bayern meg...jók, nagyon jók, de a Bundesliga ne csapjon be senkit. Egy City ellen sikerült otthon kikapniuk, az Arsenal ellen kellett a piros meg Özil, nem annyira sima az, mint amennyire tűnik.Valószinüleg bajnokok már nem leszünk, de egy kupa + BL győzelem szezonnal nagyon boldog lennék. Bár a BL-el kapcsolatba néha az az érzésem, hogy itt mindenkinek addig tartanak majd az álmok, ameddig össze nem kerülnek a Bayernnel.
Pedig pont olyan szar. No nem a helyezés miatt, a 4 pont még behozható, álltok a kupákban, de a játék, a hozzáállás...na az nem passzol. Ilyen mentalitással mocsok nagy mák kell egy kupához.Pont ezt akarom mondani, hogy nem olyan szar a helyzet, mint ahogy sokan látják
HozzászólásSzerző: kiki. » 2014. március 9., vasárnap 23:50
Pont ezt akarom mondani, hogy nem olyan szar a helyzet, mint ahogy sokan látják. Majd május végén lehet értékelni, de én a helyetekbe még nem ünnepelném ezt a triplázást. Főleg hogy nem olyan rég még sírtatok Ancelotti miatt.dzsi91 írta:De rég vártam már ezt
két barcás veszekszik egy madridista fórumon mert a csapatuk egy nagy szar
felbecsülhetetlen.
HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. március 9., vasárnap 23:46
dzsi91 írta:De rég vártam már ezt
két barcás veszekszik egy madridista fórumon mert a csapatuk egy nagy szar
felbecsülhetetlen.
HozzászólásSzerző: Kerlon » 2014. március 9., vasárnap 23:42
Messit meg eladták a PSG-nek?Géci írta:Azért felétek is van sok fifa párti
Stegen
Azpiliqueta, Hummels, Piqué(Bartra), Alba
Busquets(Vidal), Iniesta(Rafinha), Cesc
Neymar, Agüero, Hazard(Sánchez)
Egy ilyen kezdőt szívesen elnéznék jövőre.
Alig álmodott nagyot![]()
![]()
![]()
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2014. március 9., vasárnap 23:39
HozzászólásSzerző: csabi* » 2014. március 9., vasárnap 23:32
szép emlékekkiki. írta:sorfalnál
HozzászólásSzerző: Géci » 2014. március 9., vasárnap 23:29
HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. március 9., vasárnap 23:23
kiki. írta:csaba: Nagyon irritál már, hogy úgy sírsz egész évbe, mint egy kurva. Azt hazudtad, hogy 17 éve vagy Barca szurkoló, de egy olyan évet, ahol március elején van 4 pont hátrányunk, kupadöntősök vagyunk, megnyertük a szuperkupát és a BL-be is lehet, hogy kettös győzelemmel jutunk tovább a végső esélyes City ellen. (Itt azért járójelbe hozzáteszem, hogy szeretnéd elodázni a sörmeghívásodat, mert ennyire tudod tartani a szavad). Te öregem, nemhogy 17 éve, de még 6 éve se vagy Barcás. Mert ha egy ilyen évbe így viselkedsz, akkor a sorfalnál vagy a Getafe elleni 4-0-nál már fejbelőted volna magad.
HozzászólásSzerző: kiki. » 2014. március 9., vasárnap 23:17
HozzászólásSzerző: GT37 » 2014. március 9., vasárnap 23:13
Ugyan már, annyi lenne, hogy nem csak Tellót adnánk el a nyáron, hanem Songot is.torjack írta:Onnantól kezdve meg a jövőre nézve azzal jártok a legjobban, ha minél nagyobb lesz a tasli...Talán akkor a vezetőiteknek is leesik a tantusz. Egy bajnoki bronz, egy elvesztett kupadöntő, meg egy BL-kudarc a nyolcaddöntőben elég kijózanító lenne
HozzászólásSzerző: lordgabi » 2014. március 9., vasárnap 23:06
HozzászólásSzerző: torjack » 2014. március 9., vasárnap 23:00
Szvsz a clásicóra felpörögtök majd. Az tipikus háromesélyes meccs lesz. De igen, ha a Bernabeuban buktok, akkor bejöhet a folytatásra egy nemtörődöm hozzáállás. Onnantól kezdve az idegenbeli meccseken nem nagyon kell a pontokat számolgatni.Eleve úgy számolok,hogy a klasszikus a tiétek,az meg már 7 pont. szóval simán lehet.
HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. március 9., vasárnap 22:40
sztem lesz sajnos. Eleve úgy számolok,hogy a klasszikus a tiétek,az meg már 7 pont. szóval simán lehet.ziro4vr írta:azért nem kell túlzásokba esni. fogunk még mi is pontokat hullatni, illetve a klasszikus az mindig más. a labda a mi oldalunkon van, de figyelni kell, szerintem 5-6 pontnál több nem lesz a két csapat közt.csababarca írta: írtam tegnap,ha 10en belül maradunk valahogy,akkor már elégedett leszek
HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2014. március 9., vasárnap 22:37
azért nem kell túlzásokba esni. fogunk még mi is pontokat hullatni, illetve a klasszikus az mindig más. a labda a mi oldalunkon van, de figyelni kell, szerintem 5-6 pontnál több nem lesz a két csapat közt.csababarca írta: írtam tegnap,ha 10en belül maradunk valahogy,akkor már elégedett leszek
Jelenlévő fórumozók: 29 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem