Szerintem meg ha Perkinset amnesztálnák, Westbrookért pedig szereznének egy korrekt irányítót(pass-first) meg egy centert, hatékonyabbak lennének. Csak az a baj, hogy ilyen cserét nem nagyon fognak összehozni, így sanszosan marad minden ugyanígy, bár én Perkinst kivágnám, az tuti. Esetleg a nagyon sérülékeny Odent hozhatnák.hehe írta:lebron nem durant, úgyhogy nem aggódnék a heat helyében ilyen dolgokon.Aggodalomra ad okot Wade térde, ha teljesen kiesik akkor a Miami az OKC sorsára jut, de ha játszik sem mindegy hány %-os állapotban lesz.
durant 3/21 dobással fejezte be a memphis elleni szériát. nincs miről beszélni, teljesen összezuhant a gyerek.
eddig is úgy éreztem, hogy a hozzáállása és a motorja miatt westbrook ott az okc arca, de ez így már biztos.
Nagyon reménykedem benne, hogy a Memphis eljut a nagydöntőig megnézném Lebronék mire mennének ellenük.(bár valószínűleg ők megkapják a keleti döntőben az Indianat, akiknek szintén jó a védekezésük, remélem George valamennyire tudja lassítani Jamest)
Ugye ide, az oldalra is kikerült, hogy Hangáért érdeklődik a Real. A mostani csapata, a Manresa kiesett, a szerződése lejárt, és jó pár csapat érdeklődik Ádi iránt, aki számok alapján a liga 2. felében a 3. legjobb játékos volt. Szóba hozták a Bilbaoval, a Valenciával és Lóránt Peti csapatával, a Virtus Rómával. Hanga külföldi képviselője twitteren azt mondta, hogy Hanga másodjára is elutasította a Bilbaót. Én nagyon szurkolok neki, remélem a Realban köt ki. :-)





