Matt009 írta:Csak én nem vagyok biztos benne, hogy ezek a gondok nem voltak jelen tavaly májusban. Lehet, hogy akkor szólt Ramos és Iker Pereznek, aki meg elhajtotta őket, hogy friss bajnok/rekorder edzőt nem rúgunk ki.
Nem hiszem, hogy tavaly májusban még túl sok gond lett volna. A komoly gondok ebben a szezonban, illetve az előszezonban kezdődtek (tudtommal), még alapozás alatt. Akkor is érezték a játékosok, hogy ez így nem jó, kevés. Már nem emlékszem ki nyilatkozta, hogy többen (Casillas is

) szóvá tették ezt Mourinhonak, aki elhajtotta őket, hogy ő az edző. Aztán pár hétre (talán egy hónapra) rá, a nagy Mourinho is lenyilatkozta, hogy "nem sikerült úgy az előszezon, ahogy tervezte/szerette volna". Még véletlenül sem az, hogy "elk

tam, nem kicsit, nagyon". Gondolom Casillasnak és pár másik játékosnak a játék képe sem tetszett, így CSK-ként megint szólhatott Casillas, hogy Pellegrini alatt, és del Bosquénél tetszetősebb a játék. Ezt Mou megint sértésnek vette. Meg hát nem egy csörte volt, ahol "Ti spanyolok..."
Erti írta:numberone1 írta:Remelhetoleg, az uj edzo erteni fogja a dolgat. Tovabba Perezek mindent megtesznek a csapat megerositesen, es nem "b" kategorias emberekben gondolkoznak.
Idén már sokkal komolyabb nevek merültek fel, ami ad már egy kis okot a bizakodásra
Már nem Mourinho igazol.