Már tavaly sem tartottam túl logikusnak, hogy a szar játékot egy az egyben Carlora fogjuk. De még meg lehetett magyarázni. Elfáradt a kapcsolat, túl bratyizós, szabadság van a pályán, de ezeknek a játékosoknak már rendszer kellene, Carlo elavult, hiába próbálkozik, ezekért szar a játék képe. Nem teljesen értettem egyet ezekkel a vádakkal, de oké, lehet benne néhány igazság is.
A csapat megkapta a modern felfogást, a rendszert, az elképzelést hozó fiatal, rendszerrel rendelkező, up to date edzőt.
Ugyanaz a keret, új edző, ugyanaz a szar játék. Ezek szerint két teljesen ellentétes felfogású edző ugyanazt a szar játékkal küldi pályára ezeket az embereket. Hát ebből már semmit nem tudom elhinni.
Megváltoztattunk egy paramétert, de nem sokat változott a helyzet, akkor nem az a paraméter a hibás. Az, ami változatlan, az okozza ugyanazt a szart, a játékosok. Ezek ezt tudják, ezek ennyire hajlandók. Xabi hozta a jobbnál jobb elképzeléseket, láttuk is év elején rögtön a fejlődést rengeteg mindenben. Van meg miben. De azok hol vannak, amik viszont megvoltak? Kétlem, hogy azt mondta volna, hogy hagyjuk a faszba, mégse csináljuk úgy. Nem lehet, hogy a játékosokon múlik? Végrehajtják-e, azt játsszák-e, megteszik-e? Vagy mondjuk csak állnak, és sétálnak? Lehet mondani, hogy ez is Xabi sara. De hát már Carlonak sem sikerült, nem csak ő sült bele.
Igen, de egyszerűbb egy embert lecserélni, és remélni, hátha egy edző utasításait végre meltoztatnak rendesen végrehajtani a játékosaink.
Professore írta:
Elég egyértelmű a dolog. A játékosok rájöttek hogy Xabi alatt melózni kellene, futni meg hasonló alantos dolgokat művelni őnagyságaiknak aztán gyorsan el is kezdődött az edzőbuktatás.
Egy az egyben.