Getafe ellen idegenben? Nincs az a csapat amelyik fluidan tudna ellenük játszani. És egyébként is a spanyol csapatok ellen fluid, visszaállt, gyors játék, mikor falat képeznek a kapujuk előtt és még a kontrákat is jól megfontolják? Azok nem lennének túl eseménydús meccsek, leginkább állóháborúban végződnének. Tavaly azért jött nekünk több kisebb csapat is, mert mindenki tudta, hogy mennyire ótvar gyengék voltunk. Amúgy mindig is a "piszi-paszi" ment, a nagycsapatok sorsa ez. Most Xabi esetén ez rendre fel van hozva, mert felépült egy narratíva, hogy ő valamiféle "tiki-taka filozófus" és ennek rendel alá mindent. Ha valaki nézte a Leverkusen meccseket, akkor láthatta, hogy egyáltalán nem. Szereti kontrollálni a pályát, de a Leverkusen kifejezetten direkt volt, életveszélyes kontrákkal. Xabi sok dolgot vegyít az egykori edzőiből, de a La Ligában ez a realitás. Ancelotti alatt is "piszi-paszi" ment, mert nincs más opció ezek ellen a csapatok ellen.BlancoMark írta: Valaki írta meccs közben, hogy nem a keret erősségeire épít ez a piszi-paszi, és szerintem igaza van. Valami fluidabb, gyorsabb, visszaálltabb játék jobban feküdne valószínűleg. Mint ahogy Madridban mindig is ezzel toltuk talán a Del Bosque korszakot leszámítva.
Edző és vezetőség
-
dortev
- Hozzászólások: 471
- Csatlakozott: 2022. május 5., csütörtök 6:28
- Kedvenc játékosaid: Modric, Marcelo, Benzema, Xabi, Kroos, Zidane, Guti
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Edző és vezetőség
- dzsi91
- Hozzászólások: 12992
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Edző és vezetőség
Jah nálam a clasico a szezon szempontjából egyáltalán nem vízválasztó meg ilyenek de arra fényderülhet, hogy alonso guardiola vonal vagy Ancelotti. Ha előbbi akkor felmegyünk és megpróbáljuk a barszát legyürni abban amiben egyértelműen jobbak ha meg utóbbi akkor átadjuk a területet és futtatjuk bappét.flori írta:Adjunk még időt, elég korai itt ZZről beszélni.dzsi91 írta: Nem az erősségeire épít a keretnek. Volt 3 hónapja, hogy csukott szemmel is megkontrázzuk a világ legjobb játékosával elől a barsza lyukas védelmét. Ha felmegyünk ezt a megye 2es gegenpressinget tolni ellenük azonnal csörgetném zidanet, hogy égesse el a dösampos woodobabáit es kezdjen el fejben hangolódni a bl himnuszra.
Tavalyhoz képest sokat javultunk de az irány szerintem full rossz hosszútávon. Nem munkás csapat vagyunk.Nincs markáns vonása a csapatnak, de egyáltalán nincs könnyű dolga Xabinak, elég sok nehezítő tényező van. Leginkább a nevek, egok miatt.
Hosszútávon nincs szükség ilyen makacs edzőre. De eddig a számok mellette vannak. 1 botlás volt és lassan november.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- flori
- Hozzászólások: 4446
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:52
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Edző és vezetőség
Adjunk még időt, elég korai itt ZZről beszélni.dzsi91 írta: Nem az erősségeire épít a keretnek. Volt 3 hónapja, hogy csukott szemmel is megkontrázzuk a világ legjobb játékosával elől a barsza lyukas védelmét. Ha felmegyünk ezt a megye 2es gegenpressinget tolni ellenük azonnal csörgetném zidanet, hogy égesse el a dösampos woodobabáit es kezdjen el fejben hangolódni a bl himnuszra.
Tavalyhoz képest sokat javultunk de az irány szerintem full rossz hosszútávon. Nem munkás csapat vagyunk.
¡Va!
¡1, 2 y 3, Madrid!
¡1, 2 y 3, Madrid!
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15644
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Edző és vezetőség
Pár hét? Ha a barca ellen le leszünk meccselve és nem tudjuk kihasználni ilyen gyors támadókkal azt amit már több kis és közép csapat is megtett, akkor ott mindenre választ kapunk.RealRaúl77 írta:A következő pár hét vízválasztó lesz. Sok mindenre választ kapunk ott.RaúlCF írta: ez egyre gyengébb. tűnnek el az elvileges új elemek és süllyed minden. a legkisebb mértékben sincs kiaknázva a keret és minden alá van rendelve a filozófiának. egyedül Mbappé tart a víz felett. annál itt gyorsabban váltanak edzőket, hogy ilyen lötyögés legyen.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12992
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Edző és vezetőség
Nem az erősségeire épít a keretnek. Volt 3 hónapja, hogy csukott szemmel is megkontrázzuk a világ legjobb játékosával elől a barsza lyukas védelmét. Ha felmegyünk ezt a megye 2es gegenpressinget tolni ellenük azonnal csörgetném zidanet, hogy égesse el a dösampos woodobabáit es kezdjen el fejben hangolódni a bl himnuszra.
Tavalyhoz képest sokat javultunk de az irány szerintem full rossz hosszútávon. Nem munkás csapat vagyunk.
Tavalyhoz képest sokat javultunk de az irány szerintem full rossz hosszútávon. Nem munkás csapat vagyunk.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Edző és vezetőség
Sztem csak az ujdonsag varazsa miatt, meg hogy jott vegre 2 szelso meg egy tehetseges, fiatal kozepso vedo. Viszont kozeppalya maradt ugyanaz mint tavaly, es hat tavaly is reszben emiatt voltunk gyengek az allandoan serult vedosor mellett.Faust írta: Nyaron jobban neztunk ki.
Re: Edző és vezetőség
Piszi-paszi Csuameni-Camavinga-Valverde kozeppalyaval nem is nagyon fog menni, egyik sem egy tulzottan labdabiztos jatekos. Baromi nehez lesz ezzel a kozeppalyaval meg szelsok nelkul.
- Jim
- Hozzászólások: 6848
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho
Re: Edző és vezetőség
elöl főleg azért, mert 1 center is pályán voltFaust írta: Nyaron jobban neztunk ki.
nyilván nem azt mondom, hogy GG kezdő szintű, de miért nem lehet kezdetni ilyen meccseken, amíg nincs helyette jobb?
lerágott csont, hogy 1 közepes Joselual is mennyivel jobb volt a csapat a 2023/2024-es szezonban, mint nélküle...
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6630
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Edző és vezetőség
Valaki írta meccs közben, hogy nem a keret erősségeire épít ez a piszi-paszi, és szerintem igaza van. Valami fluidabb, gyorsabb, visszaálltabb játék jobban feküdne valószínűleg. Mint ahogy Madridban mindig is ezzel toltuk talán a Del Bosque korszakot leszámítva.
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 3253
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Edző és vezetőség
A következő pár hét vízválasztó lesz. Sok mindenre választ kapunk ott.RaúlCF írta: ez egyre gyengébb. tűnnek el az elvileges új elemek és süllyed minden. a legkisebb mértékben sincs kiaknázva a keret és minden alá van rendelve a filozófiának. egyedül Mbappé tart a víz felett. annál itt gyorsabban váltanak edzőket, hogy ilyen lötyögés legyen.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
Re: Edző és vezetőség
Nyaron jobban neztunk ki.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19086
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Edző és vezetőség
Sztem nem lotyoges ment, egyszeruen ennyire kepesek a jatekosok, egyenileg foleg, de csapatszinten se volt soha az a fluid olajozott gepezet, mindig az a par vilagsztar villanas hozta a dolgokatRaúlCF írta: ez egyre gyengébb. tűnnek el az elvileges új elemek és süllyed minden. a legkisebb mértékben sincs kiaknázva a keret és minden alá van rendelve a filozófiának. egyedül Mbappé tart a víz felett. annál itt gyorsabban váltanak edzőket, hogy ilyen lötyögés legyen.
thereisonly1ronaldo
Re: Edző és vezetőség
Bajnokságra ez még jó lehet, nincs kimagasló csapat még, mezőny se erős, van egy stabil semmi és ez is több, mint a tavalyi, ahol lefociztak minket kiscsapatok is időszakokra.RaúlCF írta: ez egyre gyengébb. tűnnek el az elvileges új elemek és süllyed minden. a legkisebb mértékben sincs kiaknázva a keret és minden alá van rendelve a filozófiának. egyedül Mbappé tart a víz felett. annál itt gyorsabban váltanak edzőket, hogy ilyen lötyögés legyen.
Barca megint pár ponttal beljebb van, mint az reális lenne az a baj azt tapadnak.
Na mindegy, őket le kéne gyűrni vhogy a kövi fordulóban.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ferni 2025. október 19., vasárnap 23:04-kor.
- RaúlCF
- Hozzászólások: 7536
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:10
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Modric, Casillas, Zidane, Ronaldinho, Bellingham, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Edző és vezetőség
ez egyre gyengébb. tűnnek el az elvileges új elemek és süllyed minden. a legkisebb mértékben sincs kiaknázva a keret és minden alá van rendelve a filozófiának. egyedül Mbappé tart a víz felett. annál itt gyorsabban váltanak edzőket, hogy ilyen lötyögés legyen.
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15644
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Edző és vezetőség
Nekem mar az sem tetszik hogy q stadion oldalarol lemaradt a Santiago a Bernabeu elol...ha csak egy kis resze is mashoz kerul a klubnak onnan mar nem lesz visszaut.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69432
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Edző és vezetőség
En nem ertem mire lenne ez jo.
Marmint nyilvan, ertem, de tovabbra is a legtobb lovet generaljuk, pluszban vagyunk, de legalabbis B/E kornyeken, nem is torekszunk oriasi profitra, mert minek. Ha kell egy jatekos fizetunk erte, ahogy Padem is irta. A szponzorok is tejelnek rendesen.
Halfit is megertem, bar nekem a stadion nevenek eladasa sem tetszene. Dugjak fel maguknak a lovejukat, es maradjon meg ott ez a business kiszervezes ahol most van, hogy egy kulsos ceg ertekesiti az ures napokat a Bernabeuba, es abbol profital.
De nehogy mar nekik tobb tulajdonuk legyen...pontositok, nehagy mar tulajdonuk legyen. Lonak a fa.zat. Ez lenne nalam Perez masodik feketepontja.
Marmint nyilvan, ertem, de tovabbra is a legtobb lovet generaljuk, pluszban vagyunk, de legalabbis B/E kornyeken, nem is torekszunk oriasi profitra, mert minek. Ha kell egy jatekos fizetunk erte, ahogy Padem is irta. A szponzorok is tejelnek rendesen.
Halfit is megertem, bar nekem a stadion nevenek eladasa sem tetszene. Dugjak fel maguknak a lovejukat, es maradjon meg ott ez a business kiszervezes ahol most van, hogy egy kulsos ceg ertekesiti az ures napokat a Bernabeuba, es abbol profital.
De nehogy mar nekik tobb tulajdonuk legyen...pontositok, nehagy mar tulajdonuk legyen. Lonak a fa.zat. Ez lenne nalam Perez masodik feketepontja.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Edző és vezetőség
Azért ne legyél már kiserik, olvasd vissza csak ezt az oldalt meg bármelyik Barca eladásnál felmerültet, hogy hol mennyire pozitív vagy negatív a kontextus. De igazad van, szó szerint nincs leírva hogy ‘oké’Pad'em írta:Ki szerint oké? Egy ilyen kommentet sem láttam itt. Lehet volt de most itt visszapörgetve nem lelem.Halfkey írta:
Teljesen egyetértek hogy iszonyat a kettős mérce, tele van/volt a fórum azzal hogy Laporták mennek a csődbe hogy eladhassák magukat, ha meg mi megtesszük ezt az oké?
- Pad'em
- Hozzászólások: 11419
- Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Edző és vezetőség
Ki szerint oké? Egy ilyen kommentet sem láttam itt. Lehet volt de most itt visszapörgetve nem lelem.Halfkey írta:Teljesen egyetértek hogy iszonyat a kettős mérce, tele van/volt a fórum azzal hogy Laporták mennek a csődbe hogy eladhassák magukat, ha meg mi megtesszük ezt az oké?dortev írta: Érdekes, amikor egyesek a Barca esetén vizionálnak hasonlót – egyelőre teljesen alaptalanul – akkor az a klub értékeinek újabb feladása, amikor Perezék, akkor az megfontolt pragmatizmus. Minimális magántulajdont sem szeretnék a klubban, az legyen 100 százalékban a szurkolóké. Ráadásul ez egyben lehet egy csúszós lejtő is. Most kisebbségi tulajdonrész, és 10, vagy 20 év múlva mit fog majd az ügyeletes board felvetni gazdasági pragmatizmus mögé bújva? Ez egyben precedens lenne arra, hogy a klub tulajdonosi strukturájának megbolygatása nem tabu.
Hálistennek, köszönöm az infót. Egyáltalán nem szimpatikus lépés.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"
Re: Edző és vezetőség
Teljesen egyetértek hogy iszonyat a kettős mérce, tele van/volt a fórum azzal hogy Laporták mennek a csődbe hogy eladhassák magukat, ha meg mi megtesszük ezt az oké?dortev írta: Érdekes, amikor egyesek a Barca esetén vizionálnak hasonlót – egyelőre teljesen alaptalanul – akkor az a klub értékeinek újabb feladása, amikor Perezék, akkor az megfontolt pragmatizmus. Minimális magántulajdont sem szeretnék a klubban, az legyen 100 százalékban a szurkolóké. Ráadásul ez egyben lehet egy csúszós lejtő is. Most kisebbségi tulajdonrész, és 10, vagy 20 év múlva mit fog majd az ügyeletes board felvetni gazdasági pragmatizmus mögé bújva? Ez egyben precedens lenne arra, hogy a klub tulajdonosi strukturájának megbolygatása nem tabu.
Hálistennek, köszönöm az infót. Egyáltalán nem szimpatikus lépés.realmadrid95 írta: Az idosebb Sociok nagyon ellene vannak, viszont a fiatalok nagyon befogadok, az arany viszont az oregek fele billen…
A socio ownership tetszik, valós piaci befektetők nem. Pedig engem még az se zavarna ha a Mercedes-Microsoft Bernabeunak játszanánk és a logónk koronáján lenne egy Boss logó, de mi birtokoljuk a tulajdont ne más.
- Pad'em
- Hozzászólások: 11419
- Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Edző és vezetőség
Miről beszélünk? 170 milliót költöttünk a nyáron. Nekünk a legnagyobb a bevételünk a világon, a Real a legnagyobb brand, legértékesebb, legnépszerűbb csapat. Mbappéért fizettünk volna 200 milliót a PSGnek de még akár rekordösszeget is ha nem a kecsketoszogató a klubtulaj, így is perkálunk 150 körül csak aláirási bónuszra a játékosnak. Magasan a legtöbb pénzt költjük fizetésekre, egyik PL csapat sincs kanyarba se hozzánk képest bértömegben. Mellé felhúzták a világ legmodernebb stadionját. (Jó a hangszigetelést kihagyták, nem lehet minden tökéletesferni írta: Sajnos pedig valamit lépni kell, mert a pénzügyi helyzet katasztrófa, főleg a PLhez képest.
Szerencsére még a piacon jól mozgunk és a játékos értékét nézve hiába került sokba pl Bappé, annál többet ér.
Kb mindenki többet ér jóval vagy kb annyit amennyiért érkezett és növekedett a befektetett érték, de nem lesz ez mindig így sajnos.
Már mi is folyamat az 1 éves meg lejáró szerződéses arcokat hozzuk, de ez se lehet hosszútávú megoldás.
Spanyol csapatok nagy része is szarban van azért, ott se néz ki jól a dolog.
Valamit ki kell találni, de hogy mit jó kérdés, mert le fogunk maradni gyorsan.
Akkor leszünk szarban ha Perezt valami világtalan kókler váltja. Élvezzük ki még itt van, mert addig 100%, hogy a Real van a dobogó tetején.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 4 regisztrált és 0 vendég

