Halfkey írta:
Ez azért érdekes mert vagy nem fogod fel hogy ha az ellenzék elkezd szétoszlani és basztatni az egyetlen most valós opcióját azzal elbukja a választást, vagy nem akarod felfogni. Nemtudom melyik szomorúbb.
Egy társadalmi párbeszédhez például miért is kellene szétoszlani? Párbeszéd és aki egy ilyet fel merészel hozni, az azonnal el van küldve a sóhivatalba, mint ahogy Vona is. Puzsérék is valami ilyesmit szerettek volna összehozni, de hát valami okból kifolyólag azonnal dugába is dőlt a nagy erőlködés

És akkor jönnek az ilyen nagyot mondások, mint például Fegyőr esetében, hogy majd az ellenzéki szavazók, miután hatalmat adnak (sőt, korlátlan hatalmat) a Tisza kezébe, majd kikényszerítik azt (utólag bakker

) amit akarnak.
Inkább az a szomorú, hogy ha az ember nem a kormányt szidja vagy a Tiszát isteníti, akkor azonnal nekiestek hörögve. Ez a beszélgetés, a kommunikáció, a párbeszéd ismérve 2025-ben.
swfan írta:
Rozsabimbo2019 írta:
Btw. Továbbra is várom, mi lesz a választási es media törvénnyel.
kiserik írta:
Várom a konkrét terveket az új alaptörvényről; az új médiaszabályozásról; az új választási eljárásról.
Ezekre nem láttam reakciót, ezért hadd írjam le, hogy beszéltek már erről, hogy egy arányos választási rendszert vezetnének be, és hogy még a 26-os választások előtt be fognak mutatni egy konkrét törvényjavaslatot, hogy milyen választási rendszert képzelnek el.
Az alkotmányozásról is beszélt MP, hogy az egy hosszabb folyamat, több cikluson át zajlik, és a néppel közösen kell, folyamatosan egyeztetve. A legvégén egy népszavazásnak kell megerősíteni az alkotmányt, hiszen az egy társadalmi szerződés az állam és a nép között - ha jól rémlik, jóval hamarabb beszélt erről, minthogy Vona elkezdett volna ezen hisztizni.
Érdekes amúgy, hogy Redditen is sokan kérdezik, hogy na de mi a program, mik az elképzelések, de közben ott is MP-nek a szelfis, szörfözős, onlyfans-re való posztjai mennek a legjobban, amikor valaki meg az elképzeléseket szedi össze, kiszedegetve az országjárásos beszédekből, arra alig érkezik reakció. Kicsit itt is hasonlónak érzem a tájékozottságot. Ebben a legnagyobb ludasnak amúgy a független médiát tartom, akik alig tesznek energiát abba, hogy a legnagyobb ellenzéki párt és potenciálisan jövő tavasztól kormánypárt ígéreteit rendesen bemutassák. Bár a reddites interakciókon is látszik, hogy mire kattintanak inkább az emberek, így őket is megértem.
MP korábban beszélt elég sok mindenről, aztán rendre azt is mellé tette, hogy ezek csak az ő saját gondolatai, nem a Tisza hivatalos álláspontja.
Amit már elért, hogy a kormányfüggetlen média ellen is fordította az embereket. Nekem aztán nem tisztem védeni se a 444-et, se a Telexet se a többit, de akkor tudnák a "legnagyobb ellenzéki párt és potenciálisan jövő tavasztól kormánypárt ígéreteit rendesen bemutatni", ha ez a párt ezeket hivatalosan közölné. Szerintem, ha lesz hivatalos program, ígéret, akkor arról be fognak számolni.
rashidm írta:
kiserik írta:
Nem. Én folyamatosan azt magyarázom, hogy jó lenne a kurva üveget a kézbe venni és nem azt várni, hogy mennyit töltenek az üres pohárba, vagy töltenek e egyáltalán.
Most lenne itt a lehetőség, hogy az ellenzéki szavazók lecsapjanak az asztalra és megmutassák az erejüket a Tisza pártnak. Erre, ha valaki azt mondja, hogy jó lenne pár dologban valami társadalmi egyeztetés, akkor jön a farkas (de inkább birka) falka és azonnal keresztre feszíti.
Várom a konkrét terveket az új alaptörvényről; az új médiaszabályozásról; az új választási eljárásról.
Bennem nincs utálat, csak baromira rosszul veszem, ha hülyére akarnak venni. Lásd mezőgazdasági tervek.
Azt nem bírod felfogni, (vagy akarod, nem tudom eldönteni), hogy fityisz csak tönkretenni akarja a magyar népet, kiszivattyúzni a pénzt, hogy aztán lehessen mutogatni a Tiszára vagy bárkire aki megnyeri majd a választásokat, hogy látjátok, velünk nem lenne ilyen... pedig de csak másra lenne mutogatva. Ha mezőgazdaságban dolgozol (nem tudom, nem ismerlek), láthatod, hogy Lölő meg a neres emberek ide is beették magukat, kb csak ők kapnak támogatásokat/jó pénzeket. Ti meg le vagytok szarva kb. Vagy te is nagyon jól jársz a mostani rendszerrel, ez esetben meg tudnám érteni a miértjét amiket itt irkálsz, akkor viszont emberileg leirtad magad.
De "tegyük fel" Mihazánk nem a fityisz szatelitpártja (ami csak azért van még mindig - a DK-val együtt - életben, hogy az ellenzéki szavazóbázist szétszabdalja, ezáltal a Fideszre ugyanannyian szavaznak, másra kevesebben), és hatalomra akarna kerülni. Miért nem lenne jó, ha fidesz kikerülne a képből és következő választásra (30-ra) lenne esélyük több fővel bent lenni a parlamentbe. Ahhoz, hogy nekik is jobb legyen, a fidesznek mennie kell. De van egy sejtésem, hogy jó ez nekik így... vajon miért.
A mezőgazdaságban dolgozom, abból élek. Ezt a támogatás elosztást nem nagyon értem, amire utalsz, kifejhetnéd bővebben. Ha esetleg a nagybirtokrendszerre utaltál volna, akkor abban igazad van, hogy ez nagyon rossz a magyar mezőgazdaságnak. Pont ezért hiteltelen számomra a Tisza, mert szinte az összes mezőgazdasági szakemberük a nagybirtokrendszer tagja, vagy kihasználója. Nálam a korábbi kerekasztal beszélgetés volt tanulságos ez ügyben, ahol a szakértők között volt egy nagybirtokos állattartó, egy kizárólag támogatásért gazdálkodó fiatal és egy szakember, aki alig jutott szóhoz és azóta már inkább kifelé kacsintgat onnan.
Arra, hogy a Fidesz 30-ra kikerüljön a képből esély sincs. Ha már szóba hoztad, az MHM mindig elmondja, hogy a '26-os választásokon ők csak nyerhetnek, bárki lesz is a győztes. Egy dolog a tét az ő szempontjukból, hogy lehessen fék a parlamentben (2/3-ad hiánya) és ők legyenek a mérleg nyelve. Bármelyik nagy párt is fog nyerni, az a másik gyengülésével fog járni, amiből az MHM erősödhet '30-ra.
Realista24 írta:
rashidm írta:
Én arra tudok csak gondolni, azért nem adják még ezeket ki, mert máskülönben a fityisz rárepülne és menne a törvénymódosítás ez ellen.
Nekem mindegy mikor jon ki ez a valasztasok elott, csak jojjon ki. Felolem egy nappal elotte is lehet.
Ezzel szerintem vannak így egy páran. A problémám, hogy sokkal többen nem.