Kinek mit intezett a kormanya.
Vicc az egesz
HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2025. augusztus 15., péntek 7:20
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2025. augusztus 14., csütörtök 21:54
HozzászólásSzerző: kiserik » 2025. augusztus 14., csütörtök 21:31
Egy valamit nem értesz. Mindent jól mondasz a régi törvény szerint. De 2024 elején betettek a törvénybe egy olyan részt, ami minden mást felülír ha bekövetkezik, ez pedig a ""szituációs jogos védelem"". Olyan helyzetek (szituációk), amikor nincs nin közvetlen fenyegetés, nincs szükségesség, nincs mérték, nincs semmi, csak a jogos védelem minden szinten és erővel és nem is vizsgálják, hogy jogos volt e a védelem, csak azt, hogy teljesültek e a kritériumok. Ezek a kritériumok vannak leírva a Btk 22 §. (2) bekezdésében. Ha ezek bekövetkeznek, a törvény többi része nem vonatkozik az ügyre. Olyan, mint ha nem is lenne, csak és kizárólag ez a rész. Ezek úgymond kivételek. Gyakorlatilag ilyen esetben (éjjel lakásba hívatlanul bemegy valaki és ott életét veszti) azt vizsgálják csak, hogy tényleg hívatlanul ment e be (tehát megvalósult a jogtalan támadás, jelen esetben a lakás ellen), vagy esetleg a védekező behívta, majd utána vette el az életét, mert a jog szerint az éjjeli betörés (jogtalan támadás a lakás ellen) a bennlévő (védekező) életének kioltására irányul. De ha mondjuk 3-an törnek be a lakásba, akkor éjjelnek sem kell lennie, hogy jogos védelem legyen, vagy egyedül jön de van nála egy kés, az mindegy, hogy meg akar e támadni vele vagy sem.Realista24 írta:"Közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy igen rövid időn belül reálisan tartani lehet. A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott okkal tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától.”Pad'em írta:
Ha éjjel 11 után történik nem kell fizikai támadás, maga a betörés is elég. Én továbbra is ezt olvasom ki belőle. Hol a jogászunk?![]()
Kovetkezo bekezdes:
A szükségesség kritériuma
„Ha van jogtalan támadás.." Ha van!, majd "A védekező cselekmény jogszerűségének egyetlen kritériuma itt tehát a szükségesség".
Ijedtség és indulat bekezdesben is kiternek arra hogy van olyan eset, amikor a fegyvert hasznalo buntetheto.
A Megdönthetetlen vélelmek resz is arra alapozza, hogy jogtalan tamadas, ez pedig kulon pontban van, hogy mi minosul annak es mi nem. Tehat nem minden.
Aztan jon a megtorlas resz, ugye a sok elborult agyu Rambo miatt, majd a vegen ott van az idobeli tullepes esete is.
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2025. augusztus 14., csütörtök 17:01
Ha egy 12 eves gyerek berugja az ablakodat, majd bemegy a hazba a labdaert mert eppen mar/meg alszol, mata reszegen fekszel, stb. es te leszurod, akkor bizony nagyon jo ugyvedet kell fogadnod, hogy abbol ki tudd menteni magad."Ha például valaki éjjel betör a lakásba, és a védekező leszúrja a támadót, aki emiatt életét veszti, a védekező jogos védelemre hivatkozhat, és mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól."
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2025. augusztus 14., csütörtök 16:58
"Közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy igen rövid időn belül reálisan tartani lehet. A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott okkal tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától.”Pad'em írta:Ha éjjel 11 után történik nem kell fizikai támadás, maga a betörés is elég. Én továbbra is ezt olvasom ki belőle. Hol a jogászunk?realfan írta:
maga a behatolás nem, ahhoz rád kell, hogy támadjon, a törvény indoklásában is ez szerepel, amit idéztem![]()
![]()
HozzászólásSzerző: kiserik » 2025. augusztus 14., csütörtök 16:17
https://vidakovics.hu/jogos-vedelem-btk-21-22/Realista24 írta:Nincs igazad.kiserik írta:
Ha megnézed én is ezt linkeltem korábban. Namost amit Te hoztál, abban benne van, hogy "általában". És ha tovább olvasol le van írva az is, hogy mik a kivételek. Abban pedig benne van, hogy "amikor a jogtalan támadást:" éjjel, lakás ellen ( azaz jogosulatlanul bejön a lakásba, tehát javakat támad) történik, az "megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás (megjegyzés: a lakás ellen) jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható."
Higgyétek már el, hogy igazam van, vagy hozzatok egy jogászt, aki bebizonyítja, megmutatja a törvény azon részét, ami felül írja a BTK 22. §-t, hogy nincs. Az ilyen általában, meg többé-kevésbé, talán, ezek nem túl meggyőzőek.
Nem kell itt napokon keresztül vitázni, mert le van írva fehéren feketén, csak be kellene látni, hogy néha nekem is lehet igazam.
HozzászólásSzerző: Pad'em » 2025. augusztus 14., csütörtök 15:37
Ha éjjel 11 után történik nem kell fizikai támadás, maga a betörés is elég. Én továbbra is ezt olvasom ki belőle. Hol a jogászunk?realfan írta:maga a behatolás nem, ahhoz rád kell, hogy támadjon, a törvény indoklásában is ez szerepel, amit idéztemPad'em írta: Én a linkelt Kúria cikk alapján ugyanúgy értelmezem mint kiserik. Ha éjjel történik a behatolás akkor az automatikusan megdönthetetlen vélelem, olyan mintha az életedre törne ezért nem vagy büntethető ha megölöd a betörőt mert fejbebasztad az éjjeli lámpával/lelötted a pisztolyoddal.![]()
HozzászólásSzerző: realfan » 2025. augusztus 14., csütörtök 15:30
maga a behatolás nem, ahhoz rád kell, hogy támadjon, a törvény indoklásában is ez szerepel, amit idéztemPad'em írta: Én a linkelt Kúria cikk alapján ugyanúgy értelmezem mint kiserik. Ha éjjel történik a behatolás akkor az automatikusan megdönthetetlen vélelem, olyan mintha az életedre törne ezért nem vagy büntethető ha megölöd a betörőt mert fejbebasztad az éjjeli lámpával/lelötted a pisztolyoddal.
HozzászólásSzerző: Pad'em » 2025. augusztus 14., csütörtök 15:29
HozzászólásSzerző: realfan » 2025. augusztus 14., csütörtök 15:05
nem tudom, hogy te ezt olvastad-e, mert itt megdönthetetlen vélelmről van szó, ami nem egyenlő a kivétellelkiserik írta:Ha megnézed én is ezt linkeltem korábban. Namost amit Te hoztál, abban benne van, hogy "általában". És ha tovább olvasol le van írva az is, hogy mik a kivételek. Abban pedig benne van, hogy "amikor a jogtalan támadást:" éjjel, lakás ellen ( azaz jogosulatlanul bejön a lakásba, tehát javakat támad) történik, az "megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás (megjegyzés: a lakás ellen) jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható."realfan írta:
nem kell ide AI, első gugli találat:
[url/]https://mfbosze.hu/a-jogos-vedelmi-hely ... tk-alapjan[/url]
"e) javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása a támadó életének kioltását általában nem eredményezheti."
ergo hiába történik éjjel, ha nem támad meg téged, csak a behatolás tényét látod, nem lőheted le....
Higgyétek már el, hogy igazam van, vagy hozzatok egy jogászt, aki bebizonyítja, megmutatja a törvény azon részét, ami felül írja a BTK 22. §-t, hogy nincs. Az ilyen általában, meg többé-kevésbé, talán, ezek nem túl meggyőzőek.Nem kell itt napokon keresztül vitázni, mert le van írva fehéren feketén, csak be kellene látni, hogy néha nekem is lehet igazam.Halfkey írta: Mindenképp jó ötletnek tartom a fegyvertartás könnyítését egyébként, ha ahhoz hogy "mit is csinálhatok vele" kúria állásfoglalás és napokon átívelő törvényértelmezési beszélgetés kell. Biztos vagyok benne hogy nagy lenne az átfedés a fegyvertartók és azok között akik képesek erre![]()
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2025. augusztus 14., csütörtök 14:44
Nincs igazad.kiserik írta:Ha megnézed én is ezt linkeltem korábban. Namost amit Te hoztál, abban benne van, hogy "általában". És ha tovább olvasol le van írva az is, hogy mik a kivételek. Abban pedig benne van, hogy "amikor a jogtalan támadást:" éjjel, lakás ellen ( azaz jogosulatlanul bejön a lakásba, tehát javakat támad) történik, az "megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás (megjegyzés: a lakás ellen) jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható."realfan írta:
nem kell ide AI, első gugli találat:
[url/]https://mfbosze.hu/a-jogos-vedelmi-hely ... tk-alapjan[/url]
"e) javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása a támadó életének kioltását általában nem eredményezheti."
ergo hiába történik éjjel, ha nem támad meg téged, csak a behatolás tényét látod, nem lőheted le....
Higgyétek már el, hogy igazam van, vagy hozzatok egy jogászt, aki bebizonyítja, megmutatja a törvény azon részét, ami felül írja a BTK 22. §-t, hogy nincs. Az ilyen általában, meg többé-kevésbé, talán, ezek nem túl meggyőzőek.Nem kell itt napokon keresztül vitázni, mert le van írva fehéren feketén, csak be kellene látni, hogy néha nekem is lehet igazam.Halfkey írta: Mindenképp jó ötletnek tartom a fegyvertartás könnyítését egyébként, ha ahhoz hogy "mit is csinálhatok vele" kúria állásfoglalás és napokon átívelő törvényértelmezési beszélgetés kell. Biztos vagyok benne hogy nagy lenne az átfedés a fegyvertartók és azok között akik képesek erre![]()
HozzászólásSzerző: kiserik » 2025. augusztus 14., csütörtök 14:41
Ha megnézed én is ezt linkeltem korábban. Namost amit Te hoztál, abban benne van, hogy "általában". És ha tovább olvasol le van írva az is, hogy mik a kivételek. Abban pedig benne van, hogy "amikor a jogtalan támadást:" éjjel, lakás ellen ( azaz jogosulatlanul bejön a lakásba, tehát javakat támad) történik, az "megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás (megjegyzés: a lakás ellen) jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható."realfan írta:nem kell ide AI, első gugli találat:kiserik írta:
De könyörgöm, mit olvassak el, idézd már be légy szíves.
Kb másfél éve változott a törvény. Pont ezt tették bele, hogy éjjel, lakásban. Elég sokan foglalkoztak annó a témával. Nem tudom, hogy honnan informálódsz, de pl az AI rosszul értelmezi az egészet és a törvény régi verzióját veszi alapul.
Az alap állításomban nem véletlenül szerepelt az éjjel és a betörés szavak.
Mindegy, én továbbra is várom a jogi szakértőnket (szerintem van közöttünk szakavatottabb nálunk).
[url/]https://mfbosze.hu/a-jogos-vedelmi-hely ... tk-alapjan[/url]
"e) javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása a támadó életének kioltását általában nem eredményezheti."
ergo hiába történik éjjel, ha nem támad meg téged, csak a behatolás tényét látod, nem lőheted le....
Nem kell itt napokon keresztül vitázni, mert le van írva fehéren feketén, csak be kellene látni, hogy néha nekem is lehet igazam.Halfkey írta: Mindenképp jó ötletnek tartom a fegyvertartás könnyítését egyébként, ha ahhoz hogy "mit is csinálhatok vele" kúria állásfoglalás és napokon átívelő törvényértelmezési beszélgetés kell. Biztos vagyok benne hogy nagy lenne az átfedés a fegyvertartók és azok között akik képesek erre![]()
HozzászólásSzerző: gutihaz14 » 2025. augusztus 14., csütörtök 14:09
az se jobb ha valaki tegnap talalta ki hogy neki azonnal kellrealfan írta:ott a pontHalfkey írta: Mindenképp jó ötletnek tartom a fegyvertartás könnyítését egyébként, ha ahhoz hogy "mit is csinálhatok vele" kúria állásfoglalás és napokon átívelő törvényértelmezési beszélgetés kell. Biztos vagyok benne hogy nagy lenne az átfedés a fegyvertartók és azok között akik képesek erre![]()
meg, engem alapból aggaszt, hogy olyan emberek élrvelnek mellette, akiknek gyerekkori álmuk, hogy maroklőfegyverük legyen....
HozzászólásSzerző: realfan » 2025. augusztus 14., csütörtök 13:54
ott a pontHalfkey írta: Mindenképp jó ötletnek tartom a fegyvertartás könnyítését egyébként, ha ahhoz hogy "mit is csinálhatok vele" kúria állásfoglalás és napokon átívelő törvényértelmezési beszélgetés kell. Biztos vagyok benne hogy nagy lenne az átfedés a fegyvertartók és azok között akik képesek erre![]()
HozzászólásSzerző: Halfkey » 2025. augusztus 14., csütörtök 13:51
HozzászólásSzerző: realfan » 2025. augusztus 14., csütörtök 13:39
nem kell ide AI, első gugli találat:kiserik írta:De könyörgöm, mit olvassak el, idézd már be légy szíves.Realista24 írta:
Olvasd el az egeszet ujra, probald ertelmezni, ne csak azt a reszt, ami alapjan leloheted a gyereket.
Az alap allitasod a temam tovabbra is, ami szerint te barkit lelohetsz jogi kovetkezmenyek nelkul.
Kb másfél éve változott a törvény. Pont ezt tették bele, hogy éjjel, lakásban. Elég sokan foglalkoztak annó a témával. Nem tudom, hogy honnan informálódsz, de pl az AI rosszul értelmezi az egészet és a törvény régi verzióját veszi alapul.
Az alap állításomban nem véletlenül szerepelt az éjjel és a betörés szavak.
Mindegy, én továbbra is várom a jogi szakértőnket (szerintem van közöttünk szakavatottabb nálunk).
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2025. augusztus 14., csütörtök 10:58
Egyelore nincs szuksegem AI-re, hogy ertelmezni tudjam a dolgokat, köszi.de pl az AI rosszul értelmezi az egészet és a törvény régi verzióját veszi alapul.
HozzászólásSzerző: kiserik » 2025. augusztus 14., csütörtök 10:54
De könyörgöm, mit olvassak el, idézd már be légy szíves.Realista24 írta:Olvasd el az egeszet ujra, probald ertelmezni, ne csak azt a reszt, ami alapjan leloheted a gyereket.kiserik írta:
Ezt most találtam, kúriai állásfoglalás: https://mfbosze.hu/a-jogos-vedelmi-hely ... k-alapjan/
Idézem:
"Megdönthetetlen vélelmek
„Új elem a Btk.-ban a szituációs jogos védelmi helyzet bevezetése, melyben a törvény társadalmilag új és a taxative felsorolt eseteihez megdönthetetlen vélelmet társított. Ezen felsorolt esetekben a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha a védekező életének kioltására irányuló lett volna. Ilyen vélelmek azok, amikor a jogtalan támadást:
1. Személy ellen:
– éjjel, (Az éjjel meghatározása a bírói gyakorlatban, városokban 23:00-4:00, míg kisebb településeken 21:00-4:00 terjedő időszakot öleli fel.)
– fegyveresen, (Idetartozik, ha az elkövető (k) a bűncselekményt lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbanószer vagy robbanóanyag felhasználására szolgáló készülékkel követik el vagy annak utánzatával fenyegetve követi el a bűncselekményt.)
– felfegyverkezve, (Aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.)
– csoportosan (Ha legalább három személy vesz részt a bűncselekmény elkövetésében.) követik el.
2. Dolog ellen: (lakás)
a) éjjel,
b) fegyveresen,
c) felfegyverkezve,
d) csoportosan követik el.
3. A lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen követik el.
Ezek bármelyikének megvalósulása megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható.
Nem alapozza meg ezt a jogos védelmi helyzetet az a passzív magatartás, ha a lakásba jogszerűen bejutó személy utóbb a lakást felszólítás ellenére sem hajlandó elhagyni.”"
Tehát, én továbbra is azt látom, hogy ha egy 10 éves kissrác hajnal 2-kor bemászik az ablakomon a labdájáért, én meg a vadászat után épp takarítom a puskámat és lelövöm (mert mondjuk meg is ijedtek még mellé), akkor óriási tragédia történik, de én nem vagyok büntethető jogilag. Az egy más kérdés, hogy lelkileg mit okoz egy ilyen dolog, de most nem erről van szó.
És ahogy az elején írtam, ezt nem kell megtenni (én személy szerint amúgy sem vagyok az erőszak híve, célba is szívesebben lövök, mint vadra, meg amikor jönnek lopni a cigány gyerekek, akkor is inkább haza zavarom őket, sajna már 6-8 évesen kezdik a határban, mint hogy rendőrt hívjak vagy bántsam őket), de jogom van hozzá.
Az alap allitasod a temam tovabbra is, ami szerint te barkit lelohetsz jogi kovetkezmenyek nelkul.
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2025. augusztus 14., csütörtök 8:55
Olvasd el az egeszet ujra, probald ertelmezni, ne csak azt a reszt, ami alapjan leloheted a gyereket.kiserik írta:Ezt most találtam, kúriai állásfoglalás: https://mfbosze.hu/a-jogos-vedelmi-hely ... k-alapjan/Realista24 írta:
Mar irtam korabban, csak nem vagy kepes felfogni. Aztan ilyennek van fegyvere.
Idézem:
"Megdönthetetlen vélelmek
„Új elem a Btk.-ban a szituációs jogos védelmi helyzet bevezetése, melyben a törvény társadalmilag új és a taxative felsorolt eseteihez megdönthetetlen vélelmet társított. Ezen felsorolt esetekben a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha a védekező életének kioltására irányuló lett volna. Ilyen vélelmek azok, amikor a jogtalan támadást:
1. Személy ellen:
– éjjel, (Az éjjel meghatározása a bírói gyakorlatban, városokban 23:00-4:00, míg kisebb településeken 21:00-4:00 terjedő időszakot öleli fel.)
– fegyveresen, (Idetartozik, ha az elkövető (k) a bűncselekményt lőfegyverrel, robbanóanyaggal, robbanószer vagy robbanóanyag felhasználására szolgáló készülékkel követik el vagy annak utánzatával fenyegetve követi el a bűncselekményt.)
– felfegyverkezve, (Aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.)
– csoportosan (Ha legalább három személy vesz részt a bűncselekmény elkövetésében.) követik el.
2. Dolog ellen: (lakás)
a) éjjel,
b) fegyveresen,
c) felfegyverkezve,
d) csoportosan követik el.
3. A lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen követik el.
Ezek bármelyikének megvalósulása megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható.
Nem alapozza meg ezt a jogos védelmi helyzetet az a passzív magatartás, ha a lakásba jogszerűen bejutó személy utóbb a lakást felszólítás ellenére sem hajlandó elhagyni.”"
Tehát, én továbbra is azt látom, hogy ha egy 10 éves kissrác hajnal 2-kor bemászik az ablakomon a labdájáért, én meg a vadászat után épp takarítom a puskámat és lelövöm (mert mondjuk meg is ijedtek még mellé), akkor óriási tragédia történik, de én nem vagyok büntethető jogilag. Az egy más kérdés, hogy lelkileg mit okoz egy ilyen dolog, de most nem erről van szó.
És ahogy az elején írtam, ezt nem kell megtenni (én személy szerint amúgy sem vagyok az erőszak híve, célba is szívesebben lövök, mint vadra, meg amikor jönnek lopni a cigány gyerekek, akkor is inkább haza zavarom őket, sajna már 6-8 évesen kezdik a határban, mint hogy rendőrt hívjak vagy bántsam őket), de jogom van hozzá.
HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2025. augusztus 14., csütörtök 8:51
Jelenlévő fórumozók: 10 regisztrált és 0 vendég
Real Madrid
Betis
Estadio Santiago Bernabéu
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem