Én megnézném azért, hogy felállítok két sátrat, az egyikben aláírást ad Kimi, a másikban meg Russell, hogy melyikhez lenne hosszabb a sor.wZoLee7 írta:Ez a szöveg is amit nem rég tolt, hogy a mai F1 ben Kiminek (a finn) nem lenne annyi rajongója mint volt.
Vettelnek sem volt socialje amúgy amíg versenyzett mégis az egyik legnépszerűbb volt a mezőnyben, pedig a 2010-es években is pörgött már minden, csak tiktok nem volt még kb.
Russell meg ma sem a legnépszerűbb, top5-ben sincs, úgyhogy ebből a szempontból is maradna inkább csendben.
Tsunodás eset: azt nyilatkozta, hogy nem tudja mennyivel jobb és biztonságosabb egy sérült autó mögött menni, amiről hullik folyamatosan a törmelék a pofájába meg hátha leesik róla a kerék is és telibeveri. Hát ebben is van valami.
Maxra utazás: Szánalmas, amit a britek, akár a pilóták, ex-pilóták és média leművel már évek óta. Újabb gyöngyszemét láthattuk most ennek Brundletől meg Russelltől.


