Ne várj mást, ha nyíltan lehülyézel.nuevo_ericco írta:Talán mert az övékét más országok is támogatják, nem is akárkik, nem csak Putyin seggéből lett kihúzva, mint a ruszki verzió.Május 8-án nem bíztak a kedves ukránok a csúnya oroszokban, ezért szartak a tűzszünetre, de május 12-én már bíznának
Úgy valóban nehéz, hogy érvek helyett ismét csak személyeskedsz.kiserik írta:Hagyjuk. Számodra csak orosz propaganda létezik
Most írjam én is azt, hogy te pedig számtalanszor bizonyítottad, hogy csak a ruszki propagandát vagy képes bemásolni ide? Kettőnk közül ezek után ki az, aki vitára alkalmatlan?
Komolytalan vagy.
Lefordítom a többieknek, nem neked, mi történt most is. Aztán mindenki döntse el:
Kifogásolom az ún. "békepárti" politikusok viselkedését, reakcióját a 30 napos fegyverszünetre, amelyet azok is támogatnak, akiket már évek óta minden alap nélkül háborúpártiznak, stb., Erre idejön kiserik, és egyből azzal kezdi, hogy az oroszok győztek, nem kell foglalkozniuk ezzel a fegyverszünettel, ultimátumot kaptak (amit már az egyszerű logika sem enged, erre felhívtam a figyelmet), amit nem kell elfogadniuk, stb. Erre mire kérnék egy forrást, hogy honnan veszi az ultimátum dolgot, kijelenti, hogy nekem felesleges bármit is válaszolnia erre. És még ő az aki elfogultsággal vádol![]()
Ne fordítsd le a szavaimat, hanem idézd. Csak hogy egy példát írjak: "Erre idejön kiserik, és egyből azzal kezdi, hogy az oroszok győztek" idézet tőlem: "Gyakorlatilag Ukrajna (Franciaország, Németország, Anglia, Lengyelország és az USA támogatásával), az inkább vesztésre álló fél, ultimátumot adott Oroszországnak, az inkább nyerésre álló félnek". Tudom, hogy ez jól bevált trükk, de egy baráti csevejben nem segít.
Forrást bárhol találsz a neten. Talán neked elfogadható portál is lehozta, hogy vagy elfogadják az oroszok a 30 napos tűzszünetet, vagy kapják az újabb szankciós csomagot a pofájukba.
Egyébként 30 napos tűzszünet. Azon kívül, hogy 30 napig nem halnak meg katonák egy ilyen feltétel néküli tűzszünet csak az ukránoknak jó (már nem merem leírni, hogy a vesztésre álló félnek, mert meg leszek gyanúsítva olyannal, amit nem mondtam). Szépen fel lehet építeni a védelmüket. Teljesen irreális, hogy ilyenbe bármilyen támadó ország belemenjen. Ha kikötik, hogy nem kaphat újabb fegyvereket, ellátmányt Ukrajna, akkor lenne értelme orosz részről, de akkor meg ők erősíthetnék meg magukat jobban, szóval hadászati értelemben ennek nincs is értelme. Sportban sem a jobban álló fél kér időt, ahol lehet.