Na Kerlon gyerek!Kerlon írta:Na Remy gyerek! Erre gondoltam mikor azt mondtam, hogy az Arsenal közel sem tűnik olyan meggyőzőnek. Bárkitől kikaphatnak a nagyok közül. És nem az a baj, hogy kikaptak, hanem, hogy megint SIMÁN kikaptak egy komolyabb csapattól.

Idén a City nagyon erős otthon, és ott ki lehet kapni! Ez semmit nem jelent. A kötelezőket kell hozni, mert a bajnokság kiegyenlített, és sokat számít, hogy a kötelező meccseket ki tudja hozni. 9 nap múlva a Chelsea látogat az Arsenalhoz, és ott kiderül, hogy hullámvölgyben vannak-e vagy sem. Szerintem behúzza az Arsenal.
Fok még bukni a City is, és hosszú még a szezon, de a folytonosság a lényeg. Ez a City vereség simán benne volt. És erősek is, tehát jó lenne őket elkerülni a BL-ben.