Azon a Facebookon, ahol magyar nyugdíjasok tízezrei nézik be az AI-posztokat, mennyire lehet megvezető egy olyan mondat a kép tekintetében, hogy "Hogy került a kezébe ukrán zászló?"kiserik írta: Itt gyakorlatilag ugyan arról van szó, mint MZP esetében annó. Szavakon lovaglás, amit az egyik oldal így ért, a másik oldal meg úgy.
Ha végig olvasom az eredeti posztot, akkor sem mondja ki a szerző, hogy ez valódi, megtörtént eseményt mutat. Még a törölt mondattal sem. Nem is értem, hogy minek törölte. Persze mindenki azt lát bele, amit akar.
Pont, ahogy MP kijelentése is elég megosztó lehet és bizony rá lehet fogni, hogy azt jelenti, ő meg akarja büntetni azt, aki képet manipulál és azt közzé tesz bármilyen formában. Persze ő sem erre gondolt, de pont ezért írtam, hogy ok-ok, de talán nem így kellett volna fogalmazni. Pont, mint annó MZP esetében.
Ezekre illene figyelni, mert fölös muníció a propagandának.
Ez egy újabb szintlépés, bárhogy próbálják magyarázni. Magyar sem fogalmazott teljesen egyértelműen a válaszában, de eltörpül Bohár mellett.
Komoly lelki vívódásban lehet a Riporter, amikor 1 napon belül hozza ki róla azt a képet Bogos, majd kénytelen rákontrázni egy ekkora f*szságra.