Magyar Péter írta:Elnök úr,
Hallom ideges lettél a zebrák meg a családi freskó miatt és azt üzented, hogy ez még viccnek is rossz. Valóban, viccnek elég durva lenne.
Örülök, hogy nem azt mondtad, hogy nem igaz és már azzal sem jöttél, hogy nem a tietek a 13 milliárdból felhúzott uradalmi birtok. Eddig is elég nevetséges volt az az érvelés, hogy a kedves, 85 éves papa építette magának ezt a pár ezer négyzetméteres dácsát.
A zebrák egyébként ott vannak, videó is van róluk (remélem nem vertek át benneteket és nem csak lovakra festettek csíkokat). Tudom, hogy a birtok gázszerelőjének a nevén vannak, de azért még harapnak, szóval csak óvatosan!
A családi freskót könnyű lenne cáfolni, csak be kell engedni a sajtót és tartani egy tárlatvezetést (legfeljebb addig lemeszelitek, mint a komcsik a szentképeket). Nem is értem miért nem vagy büszke az uradalmi birtokra: kazettás mennyezetes könyvtárszoba, elmélkedő sétány, medencék, tavak, kis erdő, több száz hektáros birtok, három óriási hűtőterem (nyilván a mamának, amikor összeüti két főre a lecsót). A pánikszoba is a szülőknek készült?
Egyébként a 20-25 éves, harmincmilliós fákat könnyű ellenőrizni. Össze kell vetni az építkezés alatt készült képeket és a mostaniakat. Vagy nálatok két év alatt a fák is az égig nőnek?
Tényleg visszabontattad a pálmaházat, mert elsőre kicsinek találtad? Ha a kedves papa lakik ott, akkor miért Anikó irányítja a kertészeket és miért mesélt olyan szenvedélyesen a veteményes kertről?
Szoktátok használni a letakart páncélos járműveket ebéd után?
Aztán tavaszi nagytakarítás volt-e már?
Bónusz kérdés, ha már kitervelted, hogy hozzam nyilvánosságra, hogy 13 éve van egy üres telkem Balatonhenyén: Igaz az, amit a falubeliek gondolnak, hogy az a több ezer négyzetméteres kúria, amit 3-4 milliárd forintért felhúztak, az a saját lábán álló lányodé? Tudod, az az épület, ami miatt a kivágták a fél domboldalt, módosították a helyi szabályokat, elterelték a kéktúra ösvény nyomvonalát és amiért nem akartátok, hogy induljak polgármesternek a faluban?
De tényleg elnök úr, mit esznek a zebrák? Kijön a hónap végén a zab?
Petykó ma elszabadult, de imádom, mikor így nekik megy, érezzék csak a törődést