Formula-1
- babaking
- Hozzászólások: 3355
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Korai még bármit kijelenteni, de az látszik, hogy a Mclaren erős. A Ferrari a tavalyi reménysugár után hozta a szokásos masterclasst.
Amit a verseny elején írtam, hogy több tesztelési lehetőség kell az meg jobban beogazolódott. Hamilton majd összeszedi magát, neki most sok sok évnyi rutint, meg izommemóriát kell felülírnia. Viszont az újoncoknak mind szüksége lett volna egy picivel több gyakorlásra.
4en összetorték magukat, Bearman szó szerint végig üldözte a mezőnyt, pedig neki már van versenyen is tapasztalata. Antonellinél meg jól néz ki ez az eredmény, de csak azért nem a falban végezte, mert ott volt a bukótér. Ahhoz képest, hogy régen kb korlátlanul mehettek eléggé vissza lett vágva.

A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- alexoxladjackoxi
- Hozzászólások: 2140
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 16:17
- Kedvenc játékosaid: Wilshere, Lacazette, Koscielny,
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Formula-1
Azért ez a VB szempontjából Piastrinak egyből nem kis szívás. Pedig ha Max nem szólhat bele, egyértelműen az ausztrálnak szurkolok a bajnoki csatában, ettől a Norristól feláll a szőr a hátamon. Rohadt dominánsnak tűnik erőből a McLaren.
Alonso bànhatja, 8-10 pontot eldobott sajnos. Hamilton meg nekem elveszettebnek tűnt a vártnàl.
Alonso bànhatja, 8-10 pontot eldobott sajnos. Hamilton meg nekem elveszettebnek tűnt a vártnàl.
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15036
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Formula-1
Mar ma is megtettek. Az eg vilagon semmi nem indokolta a drs t a futam vegen, ilyen korulmenyek kozott a futam kozepen soha nem engednek a hasznalatat. Mindent a showert.magnus666 írta: az fia bele fog nyúlni, Barcelonától szigorúbban ellenőrzik a szárnyak hajlását, onnantól új bajnokság indulhat.
-
- Hozzászólások: 335
- Csatlakozott: 2023. szeptember 14., csütörtök 9:45
- Kedvenc játékosaid: Iniesta, Eto’o
- Kedvenc csapatod: FCB
Re: Formula-1
az fia bele fog nyúlni, Barcelonától szigorúbban ellenőrzik a szárnyak hajlását, onnantól új bajnokság indulhat.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17804
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Formula-1
Ferrari odatette a mait is 
McLaren erőből dominálja valszeg a szezont, sima Norris vbnek néz ki

McLaren erőből dominálja valszeg a szezont, sima Norris vbnek néz ki
thereisonly1ronaldo
- Galacticos
- Hozzászólások: 8004
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Formula-1
Ha egy korrel elobb hozzak verstappent siman nyeri a futamot. Azert o iden folyamatosan veszelyes lesz a mclarenre akik egymas elol veszik majd el a pontokat.
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15036
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Formula-1
Mert balfaszok. Azonnal jonni kellett volna legalabb egy autoval es most dobogon lennenek, nem tudom Russel egybol jott e. Aztan meg elmentek par kort amikor teljesen egyertelmu volt ha csak 1 kort mennek rendesen akkor is mindenki elmegy mellettuk interrel, szoval semmi, de semmi nem indokolta a kint maradast, ha csak nem mennek vegig sc mogott. Na mar most akkor minden ertelmes csapat ha mar bele sodortak magukat egy ilyen szituba, szetszedik a 2 autot es az egyik taktikaval nagyobbat nyernek, de nem, a ferrari a ketazo legszarabb verziot alkalmazza mind a 2 autovaltomi_b írta: SafetyCar mögül minek hozták ki interre a Ferrarikat?
Eláll az eső mire letakarítanak mindent.
-
- Hozzászólások: 4179
- Csatlakozott: 2013. szeptember 10., kedd 14:43
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Robi Carlos, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Kint tartják Hamiltonékat, majd amikor SCjön és lehet elállna az eső 2 körön belül akkor kihozzák őket, zseniális taktika. Önmaguk ellenségei.
- tomi_b
- Hozzászólások: 2115
- Csatlakozott: 2019. március 5., kedd 22:36
- Kedvenc játékosaid: Thibaut, Dani, Jude, Vini, Fede, Luka, Eduardo
- Kedvenc csapatod: 15!
Re: Formula-1
SafetyCar mögül minek hozták ki interre a Ferrarikat?
Eláll az eső mire letakarítanak mindent.
Eláll az eső mire letakarítanak mindent.
- babaking
- Hozzászólások: 3355
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Mondjuk ő is csak azért van versenyben, mert ahol ő dobta el pont aszfaltozott bukótér volt.Galacticos írta: Antonelli szerintem kvazi elozes nelkul az 5.
6bol 4 ujonc mar ki is szallt.
Lewis - welcome to Ferrari

A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- Galacticos
- Hozzászólások: 8004
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Formula-1
Antonelli szerintem kvazi elozes nelkul az 5. 
6bol 4 ujonc mar ki is szallt.

6bol 4 ujonc mar ki is szallt.
-
- Hozzászólások: 4179
- Csatlakozott: 2013. szeptember 10., kedd 14:43
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Robi Carlos, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Ferrari masterplan eddig
idióták.

- Kercsó
- Hozzászólások: 4504
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
- Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham
Re: Formula-1
Fullba nyomják a kretént a box utcában minden csapatnál
remélem leszakad az utolsó 2 körre
és Ocon nyeri
remélem leszakad az utolsó 2 körre

#whatisyourexcuse
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15036
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Formula-1
A ferrari nyilvan egyik autojat sem hozta ki, annyira benak h arra nincsenek szavak, remelem mar at is allnak 2026 ra

-
- Hozzászólások: 4179
- Csatlakozott: 2013. szeptember 10., kedd 14:43
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Robi Carlos, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Just McLaren things

- babaking
- Hozzászólások: 3355
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Mester, dobj be egy kamillateát, mert hajnali 5 óta 220 a vérnyomásod...hehetheoriginal írta: Ennyire lassú lustageci palyamunkasokat bazmeg hihetetlen
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17804
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15036
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Formula-1
Ezt a kemeny gumit valaki magyarazza el nekem. Alapbol vizes minden, nehez felmelegiteni a gumikat, sc mogott mennek meg par kort, kevesebb mint 20 korre ez siman kozepesre valtasnak kellett volna lennie... Gondolnam en
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Formula-1
McLaren mar az elso futamon Norrist nyomja?
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15036
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Formula-1
Ezen a futamon az segitene ha valaki valtana slickre. Hamiltonnal mar pl siman meghuznam
Koszi Alonso, ez nagyon kellett
Koszi Alonso, ez nagyon kellett
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 0 regisztrált és 0 vendég