Néhány ellenérv:ferni írta:Hát azért vannak bizonyítékok, hogy MP se nézett jó szemmel egy-két dolgot, lásd mikor rá lett küldve a KEHI.javier88 írta:
A fidesz szerencséje
Amit tudunk, hogy az első adandó alkalommal ő lépett és borította a bilit, amikor az reális volt és így is nagyot kockáztatott a családja miatt, nagyon nagyot.
A feleségével a konyhai beszélgetést 2023 elején vette fel, és egy évig talonban tartotta, azaz utána még egy évig húzta a sápot a ner-es felügyelőbizottságokból, cirka 50-100 milliót. 2024 elején világosodott meg, amikor január végén kitették az utolsó felügyelőbizottságból is. Nálam ezek teljesen nyilvánvalóvá teszik, hogy semmiféle elvi megfontolás sincs a kilépése mögött, egyszerűen arról van szó, hogy amikor elvált, akkor utána szép lassan leépítették, mert amúgy nyilván nem egy lángész az ember, ha 44 éves korára annyira vitte az életben, hogy a felesége révén nyert el állami stallumokat, többek között a kamu diákhitel központ vezérigazgatói tiszségét. Ahol amúgy a jelentések szerint elég magas áron adott megbízásokat a testvérének és a cimboráknak. Szerintem egy szimpla szélhámos az ember, ez volt a benyomásom az első nyilatkozatai alapján is, amióta pedig belépett a leyenista, weberista európai néppárt koalíciójába, azóta azt is tudom, hogy nemzetközi szinten a már rég megbukott globalista erők fizetik, akiket Trump épp most takarít ki mindenhonnan.


