Szerintem gumicsont. Bíznak benne, hogy a roncsellenzék a médiájával összehoz egy kb 1300-2650 fős tüntetést ellene, aztán szólhat erről a műbalhéról megint minden. Pedig vannak itt fontosabb dolgok, pl a kormány most lövi tüdőn magát, amikor az szja bevételek jelentős része elszublimálódik. Új megszorítások lesznek ennek köszönhetően. A Pride egy alapvetően kevés embert érdeklő és érintő téma. Akiket érzelmileg lehet involválni azok ott vannak a felvonulók vagy az őket kifújolók között. Sajnálom az érintetteket, de ez egy totál fölösleges téma csak bukni lehet rajta, és addig jó ameddig nem kapja fel senki.'shutterisland írta: egyebkent errol a pride dologrol mit gondoltok, miert huztak most elo, hogy nem engedik iden ?
felmertek e, hogy azert csak tobb a hetero aki erre bologat, mint aki az lmbtq-hoz kotheto, es majd belazad, ezert biztos tobb szavazatot hoz, mint visz, vagy csak szimplan MP-t akartak triggerelni, hatha allast foglal es ezzel (hiszen a tisza szavazok atlageletkora lenyegesen alacsonyabb lehet ergo biztos tobb a meleg) kisse megosztja a tabort ?

Politika
Re: Politika
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68334
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Szamomra ertelmetlen ez az egesz diskurzus, mert nem tud erdekes lenni.swfan írta:Bocs, de aki szerint 2+2 az 5, azzal tényleg nehéz mit kezdeni. De akkor mondd el légyszi, szerinted mit lehet az ilyen szavazókkal kezdeniRealista24 írta:
Erről beszélek. Pontosan.
Nem tudlak meggyozni arrol (raadasul nem is akarlak), hogy emberszamba nezd azt, aki a Fideszre szavaz. Csak elszomorit.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
egyebkent errol a pride dologrol mit gondoltok, miert huztak most elo, hogy nem engedik iden ?
felmertek e, hogy azert csak tobb a hetero aki erre bologat, mint aki az lmbtq-hoz kotheto, es majd belazad, ezert biztos tobb szavazatot hoz, mint visz, vagy csak szimplan MP-t akartak triggerelni, hatha allast foglal es ezzel (hiszen a tisza szavazok atlageletkora lenyegesen alacsonyabb lehet ergo biztos tobb a meleg) kisse megosztja a tabort ?
felmertek e, hogy azert csak tobb a hetero aki erre bologat, mint aki az lmbtq-hoz kotheto, es majd belazad, ezert biztos tobb szavazatot hoz, mint visz, vagy csak szimplan MP-t akartak triggerelni, hatha allast foglal es ezzel (hiszen a tisza szavazok atlageletkora lenyegesen alacsonyabb lehet ergo biztos tobb a meleg) kisse megosztja a tabort ?
-
- Hozzászólások: 1608
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Jónak tűnhet (különbség), első látásra, avatatlan szemeknek, akik nem annyira érdeklődnek a politika iránt.Halfkey írta: Egyrészt ha te is leírod hogy az intézkedés amúgy jó lehet
Ez már érdekesebb ellenérv, van benne valami. De továbbra sem írja felül azokat a dolgokat, amiket te is írtál: az ad hoc jelleg, na meg az elmúlt években már így is elszabadult költségvetés.Halfkey írta: Ahogy az osztogatás szóhasználatot sem teljesen értem. Az egyszeri adóvisszatérítés egész évre, na az osztogatás volt. Fogtunk egy összeget egyben, odabasztuk az emberekhez, de amúgy a rendszerben nem változtattunk semmit. Ez nem egy egyszeri pénzosztás, hanem a rendszer megváltoztatása úgy, hogy egy olyan csoportnak akit szerintem a legtöbb ember szerint érdemes támogatni, jobb legyen.
Számomra az osztogatás az, amit választás előtt jelentenek, vazetnek be, a gazdasági és egyébb körülményeket figyelmen kívül hagyva (akár jobb alkalmat is szándékosan elmulasztva, mert még messzebb vannak a választások). Pl. a 13. nyugdíj is ilyen volt a szememben legutóbb, amelyet 2021-ben, egy évvel a választások előtt hoztak vissza, hiába maradt azóta rendszer. Megtehették volna korábban, vagy megvárhatták volna vele a következő kormányt, stb. Ha úgy tetszik, ez egy csapda is lehet kormányváltás esetén, mert mi bevezetjük a ciklus végén, ha telik rá, ha nem, a következő kormány pedig ha megpróbál racionálisabban hozzáállni a költségvetéshez, szopja meg ő, aki elvette a 13. nyugdíjat.
Politikai szempontból logikus lépés, a hatalmon lévő párt számára. Semmilyen más szempontból, és ez számomra kormánytől függetlenül mindig így lesz. Mindegy hogy a Fidesz csinálja, vagy anno a szocik, vagy ha esetleg a Tisza fogja a jövőben.A konjuktúraciklus a politikában mindig így nézett kis és mindig így fog kinézni, a ciklus közepén megszorítunk, a végén lazítunk, de azt hogy mi az adott intézkedés szerintem illene külön kontextusában vizsgálni.
Hogy példát mondjak, Szlovákiában az előző kormány tagja volt a párt, amelyre szavaztam, és a hasonló intézkedést ugyanúgy osztogatásnak neveztem, pártszimpátiától függetlenül.
-
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 19:52
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Raúl, Casillas, S.Taylor, Given, Krul, O.Bernard, Di Canio,Candreva
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Newcastle United,SS Lazio
Re: Politika
ha az a legnagyobb kritikád vele szemben, hogy támadja a független sajtót, az kissé problematikus...swfan írta:Én is kritizáltam már MP-t és nekem sem tetszik, hogy támadja a független sajtót, amikor kritizálják. Nem MP kritizálására gondolok, amikor azt mondom, hogy "valaki felmondja a propagandát".realfan írta: a propagandistázádsa és a jól fizet a Tóni kommentjei, az, hogy 2006 előttről senki nem kell, hiába végzi jól a dolgát (lásd Kiss Ambrus pölö), hogy aki nem vele van, az áruló, nem akar kormányváltást, propagandista, ahogy rászállt a fidesztől független sajtóra, ahogy kapásból Dezső András cikkére reagált, mikor csak a munkáját végezte, amit az atv-ben művelt, meg aklapból, ahogy kommunikál, ha valaki kritizálja, nem az jön, hogy megcáfolom, hanem,. hogy az fideszes, rogán fizeti, aztén mikor látja, hogy klehet ez mégsem jó, akkor korrigál, ami szintén fideszes módszer, csak ők tudnak előre közvélemény kutatást csinálni, így nem feltétlen kell visszakozniuk, mint MP-nek, szimplán egy polista ember
és veletek sem értek egyet, ha valaki kriziálja MP-t, az már jól felmondja a propagandát, ha valaki a fideszről nem rosszat ír, az szintén a propagandát mondja vissza csak...persze, van aki itt a fórumon is csak ennyit tesz, de vannak itt fideszesek, nem MP-sek, ő hazájukosok, akik nem ezt teszik, de az Mp hívők ugyanúgy érv nélkül betámadják, amit amúgy a fidesz nyakába varrnak. igazából nem vitázni akartok, meggyőzni, hanem csak lehülyézitek, propgandistázzátok meg haonsló azokat, akik nem a ti véleméyneteken van. erre céloztam, hogy ez nagyobb bűne a fidesznek és az ellenzéknek is (MP-vel együtt), mint a korrpució.mondom midnezt, hogy életemben nem voltam fideszes, se 2010 előtt, se utána, sőt több esetben is cselekdtem is ellenük, akár szimbolikus tettel, akár cikkel, akár önszerveződéssel, erre itt mégis megkapom, hogy propagandista vagyok, viccesek vagytok nagyon![]()
őszintén kérdem, nem veszitek észre, hogy amit OV-ban meg a fideszben és fideszesekben kritizáltok, azt MP-nek full elnézitek?ez is agy valid álláspont, nem azt mondom, de elég keserű is egyben, hogy sok embernek teljesen megfelel ez is és véletlen sem akar jobbat, többet....
szerk, közben realista megelőzött és rövidebb, tömörebb volt nálam![]()
Hanem például arra, amikor valaki itt 1-2 hónapja benyögte, hogy MP-vel együtt jönne a migráncs meg az lmbtq lobbi az országba, ezért a Fidesz a "legbiztonságosabb" választás. Totális elszakadás a valóságtól. Azon kell csodálkozni, ha az ilyenre hevesebb reakciók érkeznek?
azt sem értem ilyenekre minek reagálni?ami egyértelmű hülyeség, azt hagyni kell, ha adod alá a lovat, azzal az ilyen trollok már győztek

másrészt, láttam itt már érvekre is csak csupán propagandistázást, tegnap én is megkaptam, de már fideszes és ő hazájukos kolléga is, akik amúgy érvekkel jöttek, ami egy jó kiindulási pont lett volna, ehelyett az ilyen emberek kedve, akik értelmes doélgokra is nyitottak, elmegy a kedve, hogy beleszóljon az itt habzószájjal írogató (főként) tiszások beszélgetéseibe, akik nem tűrik meg, ha kényes kérdéseket vetnek fel a messiásukról (nem te voltál egyik esetben sem, ha jól emlékszem)
nem tőlem kérded, de pölö nem zsigerből lehülyézni?megérteni? elolvasni az érveit?nem feltételezni, hogy csak érdekből szavaz rájuk? nem egymillió birkázni? elfogadni, hogy neki oka van oda szavazni, ahova szavaz?nem hülye falusizni/borsodozni/nyugdíjasozni hanem kis munkát fektetni bele és megérteni, hogy ki miért szavaz a fideszre? meglepő dolgokra lehetne ráébredni és lehet, hogy még a gyűlölködés is enyhülne, ha megértésre és nem a másik oldal megsemnmisítésére (nem fizikai erőszakra gondolok) törekednének az emberekswfan írta:Bocs, de aki szerint 2+2 az 5, azzal tényleg nehéz mit kezdeni. De akkor mondd el légyszi, szerinted mit lehet az ilyen szavazókkal kezdeniRealista24 írta:
Erről beszélek. Pontosan.

ugyanolyan kontraproduktív, mint a náczizás az ő hazájuk meg hasonló pártok támogatói felé, ha folyton azt hallják, hogy ők a másik félnek náczik, hülyék, fasiszták, rassziták, tolvajok, akkor miért váltanának pártot szavazásnál?akiket támogatnak nem szidjáék így őket...
Re: Politika
Én is kritizáltam már MP-t és nekem sem tetszik, hogy támadja a független sajtót, amikor kritizálják. Nem MP kritizálására gondolok, amikor azt mondom, hogy "valaki felmondja a propagandát".realfan írta:a propagandistázádsa és a jól fizet a Tóni kommentjei, az, hogy 2006 előttről senki nem kell, hiába végzi jól a dolgát (lásd Kiss Ambrus pölö), hogy aki nem vele van, az áruló, nem akar kormányváltást, propagandista, ahogy rászállt a fidesztől független sajtóra, ahogy kapásból Dezső András cikkére reagált, mikor csak a munkáját végezte, amit az atv-ben művelt, meg aklapból, ahogy kommunikál, ha valaki kritizálja, nem az jön, hogy megcáfolom, hanem,. hogy az fideszes, rogán fizeti, aztén mikor látja, hogy klehet ez mégsem jó, akkor korrigál, ami szintén fideszes módszer, csak ők tudnak előre közvélemény kutatást csinálni, így nem feltétlen kell visszakozniuk, mint MP-nek, szimplán egy polista emberswfan írta:
Mivel szítja? MP kik ellen folytat gyűlöletkampányt? MP mikor beszélt úgy a másra szavazókról, mint akik nem a magyarság részei? Mert fideszes politikusok számtalanszor megtették már ezt
és veletek sem értek egyet, ha valaki kriziálja MP-t, az már jól felmondja a propagandát, ha valaki a fideszről nem rosszat ír, az szintén a propagandát mondja vissza csak...persze, van aki itt a fórumon is csak ennyit tesz, de vannak itt fideszesek, nem MP-sek, ő hazájukosok, akik nem ezt teszik, de az Mp hívők ugyanúgy érv nélkül betámadják, amit amúgy a fidesz nyakába varrnak. igazából nem vitázni akartok, meggyőzni, hanem csak lehülyézitek, propgandistázzátok meg haonsló azokat, akik nem a ti véleméyneteken van. erre céloztam, hogy ez nagyobb bűne a fidesznek és az ellenzéknek is (MP-vel együtt), mint a korrpució.mondom midnezt, hogy életemben nem voltam fideszes, se 2010 előtt, se utána, sőt több esetben is cselekdtem is ellenük, akár szimbolikus tettel, akár cikkel, akár önszerveződéssel, erre itt mégis megkapom, hogy propagandista vagyok, viccesek vagytok nagyon![]()
őszintén kérdem, nem veszitek észre, hogy amit OV-ban meg a fideszben és fideszesekben kritizáltok, azt MP-nek full elnézitek?ez is agy valid álláspont, nem azt mondom, de elég keserű is egyben, hogy sok embernek teljesen megfelel ez is és véletlen sem akar jobbat, többet....
szerk, közben realista megelőzött és rövidebb, tömörebb volt nálam![]()
Hanem például arra, amikor valaki itt 1-2 hónapja benyögte, hogy MP-vel együtt jönne a migráncs meg az lmbtq lobbi az országba, ezért a Fidesz a "legbiztonságosabb" választás. Totális elszakadás a valóságtól. Azon kell csodálkozni, ha az ilyenre hevesebb reakciók érkeznek?
Re: Politika
Egyrészt ha te is leírod hogy az intézkedés amúgy jó lehet, akkor az eleve nem lehet (csak) szavazatvásárlás. Vagy ha most - illeszd be ide a neked leginkább tetsző állami intézkedést - megcsinálják, és ez kiadással jár, akkor az szavazatvásárlás hiszen a szavazás előtt történik? A konjuktúraciklus a politikában mindig így nézett kis és mindig így fog kinézni, a ciklus közepén megszorítunk, a végén lazítunk, de azt hogy mi az adott intézkedés szerintem illene külön kontextusában vizsgálni.nuevo_ericco írta:Nehéz másnak hívni, mikor már sorozatban sokadszor a választás előtti évben hoznak ilyen bőkezű intézkedést. Te magad is írod:Halfkey írta: Másrészt azt sem értem hogy le van szavazatvásárlásozva a dolog.
Ezek akkor szoktak így bekövetkezni, amikor rossz számokat mérnek a kormányközeli közvéleménykutatók, és a politika felülírja a logikát, a számokat.az időzítés borzasztó (szar gazdaság), a kommunikációja meg röhejes (ad hoc kitalálva)
Ami pedig magát az intézkedést illeti, első látásra valóban jónak tűnhet. Csak félek, hogy ez is mellélövés lesz, mint az eddigi összes. Pl. sok olyan vélemény van, hogy a születésszámok azért alacsonyak, mert sok párnál már az első gyermek vállalása is megkérdőjeleződik, azt nehéz megugraniuk lelkileg és anyagilag is. Ezt ilyen módon történő osztogatással nem hatékony megoldani. Lakhatási válság, oktatás (elsősorban állami bölcsödék, óvodák), eleve a hangulat, közbeszéd az országban inkább lehet erre hatással.
Ahogy az osztogatás szóhasználatot sem teljesen értem. Az egyszeri adóvisszatérítés egész évre, na az osztogatás volt. Fogtunk egy összeget egyben, odabasztuk az emberekhez, de amúgy a rendszerben nem változtattunk semmit. Ez nem egy egyszeri pénzosztás, hanem a rendszer megváltoztatása úgy, hogy egy olyan csoportnak akit szerintem a legtöbb ember szerint érdemes támogatni, jobb legyen. Ráadásul az amúgy technikailag legoptimálisabb módon, úgy hogy a pénzt lehetőség szerint be sem szedi a kormányzat mert a munkáltató utalja ki, nem folyik át rajta (nem lehet belőle lopni, nem növeli az adminisztrációs terhet a ki be utalása stb).
De legyen, mondjuk rá a szerintem (fenn kifejtve miért) nem illeszkedő szavazatvásárló osztogatás jelzőket, csak akkor tegyük mellé hogy bár minden szavazatvásárló osztogatásuk ilyen értelmes lenne. Mert hogy ennél random 10-ből 9 Fidesz intézkedés szarabb, az nálam fix.
Re: Politika
Bocs, de aki szerint 2+2 az 5, azzal tényleg nehéz mit kezdeni. De akkor mondd el légyszi, szerinted mit lehet az ilyen szavazókkal kezdeniRealista24 írta:Erről beszélek. Pontosan.swfan írta:
Azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki felmondja a propagandát
-
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 19:52
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Raúl, Casillas, S.Taylor, Given, Krul, O.Bernard, Di Canio,Candreva
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Newcastle United,SS Lazio
Re: Politika
a propagandistázádsa és a jól fizet a Tóni kommentjei, az, hogy 2006 előttről senki nem kell, hiába végzi jól a dolgát (lásd Kiss Ambrus pölö), hogy aki nem vele van, az áruló, nem akar kormányváltást, propagandista, ahogy rászállt a fidesztől független sajtóra, ahogy kapásból Dezső András cikkére reagált, mikor csak a munkáját végezte, amit az atv-ben művelt, meg aklapból, ahogy kommunikál, ha valaki kritizálja, nem az jön, hogy megcáfolom, hanem,. hogy az fideszes, rogán fizeti, aztén mikor látja, hogy klehet ez mégsem jó, akkor korrigál, ami szintén fideszes módszer, csak ők tudnak előre közvélemény kutatást csinálni, így nem feltétlen kell visszakozniuk, mint MP-nek, szimplán egy polista emberswfan írta:Mivel szítja? MP kik ellen folytat gyűlöletkampányt? MP mikor beszélt úgy a másra szavazókról, mint akik nem a magyarság részei? Mert fideszes politikusok számtalanszor megtették már eztrealfan írta:
az ország teljes megosztása, a gyűlöletkampány, állami elvileg független szervek teljes leépítése, az uram-bátyám rendszer, a totális állami kontroll, bár ez nem 3
a korrupció is gond, de nem a legnagyobb, illetve az csak kísérőjelenség, nem a rendszer alapja, csak velejárója
és nálam a legnagyobb gond az első kettővel van, hogy az orszég kb egyik fele utálja és ellenségnek látja a másikat, amíg ez meg van, sem a gazdaság, sem semmi más nem fog fejlődni, nem fogunk normális orszégban élni , ebből is adódik a legnagyobb bajom MP-vel, ezt ő is csak tovább szítja (mint az óellenzéki pártok is tették nagyrészt eddig)...
és veletek sem értek egyet, ha valaki kriziálja MP-t, az már jól felmondja a propagandát, ha valaki a fideszről nem rosszat ír, az szintén a propagandát mondja vissza csak...persze, van aki itt a fórumon is csak ennyit tesz, de vannak itt fideszesek, nem MP-sek, ő hazájukosok, akik nem ezt teszik, de az Mp hívők ugyanúgy érv nélkül betámadják, amit amúgy a fidesz nyakába varrnak. igazából nem vitázni akartok, meggyőzni, hanem csak lehülyézitek, propgandistázzátok meg haonsló azokat, akik nem a ti véleméyneteken van. erre céloztam, hogy ez nagyobb bűne a fidesznek és az ellenzéknek is (MP-vel együtt), mint a korrpució.mondom midnezt, hogy életemben nem voltam fideszes, se 2010 előtt, se utána, sőt több esetben is cselekdtem is ellenük, akár szimbolikus tettel, akár cikkel, akár önszerveződéssel, erre itt mégis megkapom, hogy propagandista vagyok, viccesek vagytok nagyon

őszintén kérdem, nem veszitek észre, hogy amit OV-ban meg a fideszben és fideszesekben kritizáltok, azt MP-nek full elnézitek?ez is agy valid álláspont, nem azt mondom, de elég keserű is egyben, hogy sok embernek teljesen megfelel ez is és véletlen sem akar jobbat, többet....
szerk, közben realista megelőzött és rövidebb, tömörebb volt nálam

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68334
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Erről beszélek. Pontosan.swfan írta:Azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki felmondja a propagandátRealista24 írta:
A gyuloletkampany az MP hívok csinálják, pont mint itt kicsiben a fórumon.
Klasszikus, írd le miért szavazol a Fideszre. Valaki leírja és utána alazva van.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 1608
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Nehéz másnak hívni, mikor már sorozatban sokadszor a választás előtti évben hoznak ilyen bőkezű intézkedést. Te magad is írod:Halfkey írta: Másrészt azt sem értem hogy le van szavazatvásárlásozva a dolog.
Ezek akkor szoktak így bekövetkezni, amikor rossz számokat mérnek a kormányközeli közvéleménykutatók, és a politika felülírja a logikát, a számokat.az időzítés borzasztó (szar gazdaság), a kommunikációja meg röhejes (ad hoc kitalálva)
Ami pedig magát az intézkedést illeti, első látásra valóban jónak tűnhet. Csak félek, hogy ez is mellélövés lesz, mint az eddigi összes. Pl. sok olyan vélemény van, hogy a születésszámok azért alacsonyak, mert sok párnál már az első gyermek vállalása is megkérdőjeleződik, azt nehéz megugraniuk lelkileg és anyagilag is. Ezt ilyen módon történő osztogatással nem hatékony megoldani. Lakhatási válság, oktatás (elsősorban állami bölcsödék, óvodák), eleve a hangulat, közbeszéd az országban inkább lehet erre hatással.
Re: Politika
Azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki felmondja a propagandátRealista24 írta:A gyuloletkampany az MP hívok csinálják, pont mint itt kicsiben a fórumon.swfan írta:
Mivel szítja? MP kik ellen folytat gyűlöletkampányt? MP mikor beszélt úgy a másra szavazókról, mint akik nem a magyarság részei? Mert fideszes politikusok számtalanszor megtették már ezt
Klasszikus, írd le miért szavazol a Fideszre. Valaki leírja és utána alazva van.
Re: Politika
Ez egy jó beszélgetés, mindkét oldal miatt kicsit fogom a fejem, jöjjön egy hsz 'középről'.
Egyrészt szerintem komolytalan hogy Siete nem látod azzal a problémát, hogy a rendeleti, ötletszerű kormányzás eredménye az, hogy bármi is van bejelentve, 2 hónapon belül meg lehet azt majd úgyis változtatni. Az előregondolkodás, konzekvencia hiánya egy teljesen jogos kritika.
Másrészt azt sem értem hogy le van szavazatvásárlásozva a dolog. A nők munkaerőpiaci visszahelyezkedése konstans nagy probléma mindenhol - szerintem akinek van felesége aki volt GYESen, tapasztalja hogy nem épp a legkelendőbbek. Arról is sokat beszéltünk már itt hogy kell-e családtámogatás, és ha igen, hogyan. Ha valakinek az ilyen nem tetszik, akkor két opció van.
1) nem gondolja hogy támogatni kell a gyerekvállalást. Ez egy elég érdekes nézőpont lenne a korfára nézve, gondolom akkor ők a nyugdíjkorhatárt 90 évre emelnék vagy hasonló, hogy jobb legyen az arány.
2) nem gondolja hogy ez egy jó intézkedés erre. Ez volt az én álláspontom a CSOKnál, a babavárónál és az egyéb ilyen hülyeségeknél. De ha van valami aminek pont van értelme, az az adókedvezmények. Ez a támogatás azon módja, ami valós segítség is, de nem támogatja a 'megélhetési' gyerekvállalást, hiszen dolgozni kell érte értelmes munkát hogy érvényesítsd. Érdekelne hogy aki szerint nem így, aszerint hogy? A sablonválaszok hogy oktatás/egészségügy fejlesztése azt mellőzük, ez mindenki érdeke, nem célzott támogatás a családok/gyerekvállalás érdekében. Ha nem így, akkor hogy?
Összességében szerintem az intézkedés nem rossz, az időzítés borzasztó (szar gazdaság), a kommunikációja meg röhejes (ad hoc kitalálva).

A gyuloletkampany az MP hívok csinálják, pont mint itt kicsiben a fórumon.swfan írta:Mivel szítja? MP kik ellen folytat gyűlöletkampányt? MP mikor beszélt úgy a másra szavazókról, mint akik nem a magyarság részei? Mert fideszes politikusok számtalanszor megtették már eztrealfan írta:
az ország teljes megosztása, a gyűlöletkampány, állami elvileg független szervek teljes leépítése, az uram-bátyám rendszer, a totális állami kontroll, bár ez nem 3
a korrupció is gond, de nem a legnagyobb, illetve az csak kísérőjelenség, nem a rendszer alapja, csak velejárója
és nálam a legnagyobb gond az első kettővel van, hogy az orszég kb egyik fele utálja és ellenségnek látja a másikat, amíg ez meg van, sem a gazdaság, sem semmi más nem fog fejlődni, nem fogunk normális orszégban élni , ebből is adódik a legnagyobb bajom MP-vel, ezt ő is csak tovább szítja (mint az óellenzéki pártok is tették nagyrészt eddig)...
Klasszikus, írd le miért szavazol a Fideszre. Valaki leírja és utána alazva van.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Politika
Mivel szítja? MP kik ellen folytat gyűlöletkampányt? MP mikor beszélt úgy a másra szavazókról, mint akik nem a magyarság részei? Mert fideszes politikusok számtalanszor megtették már eztrealfan írta:az ország teljes megosztása, a gyűlöletkampány, állami elvileg független szervek teljes leépítése, az uram-bátyám rendszer, a totális állami kontroll, bár ez nem 3Realista24 írta:
Ha a korrupcio a skaladon a legkisebb, akkor mi a top3 mondjuk, ami a legnagyobbnak mondhato?
a korrupció is gond, de nem a legnagyobb, illetve az csak kísérőjelenség, nem a rendszer alapja, csak velejárója
és nálam a legnagyobb gond az első kettővel van, hogy az orszég kb egyik fele utálja és ellenségnek látja a másikat, amíg ez meg van, sem a gazdaság, sem semmi más nem fog fejlődni, nem fogunk normális orszégban élni , ebből is adódik a legnagyobb bajom MP-vel, ezt ő is csak tovább szítja (mint az óellenzéki pártok is tették nagyrészt eddig)...
Re: Politika
A háromgyerekes anyákra már idén októbertől vonatkoznak a kedvezmények, a nyugdíjasok áfavisszatérítését szintén az év második felére tervezik bevezetni - amihez nyilván az infrastruktúrát is le kell fejleszteni. Jól ismerve a rendszert, azt is valami havercég fogja csinálni, jóval piaci ár felettEl Sie7e írta:a durva módosítás alatt pontosan mit értesz? jobban szeretem a konkrét számokat, a költségvetési főösszeg hány %-ának megfelelő számodra ami durva? 5? 10? konkrét számot mondj, és akkor lehet érdemben is beszélni a témáról, mert ennek a bejelentésnek az idei évre vonatkozóan nincs nagy hatása, ha te a 2026-tól kezdődő további intézkedésekre gondolsz, akkor azok pedig a 2025. évi költségvetést értelemszerűen nem érintikElfogadtatni egy racionálisnak tűnő költségvetést, majd azt két hónappal később durván módosítani
ezt senki nem is kérdőjelezte meg, a cikk állítása amire reagáltam, annyi volt, hogy semmilyen háttérszámítás nem készült ezekhez a bejelentésekhez kapcsolódóan, az élet ezt cáfolta megPontosan tudom, miért. Mert simán hazudhatnak reggel és este, az ilyet a választók az urnáknál szoktak megbüntetni egy jól működő demokráciában, de nálunk a csúszka már régen az autokráciához van közelebb.![]()

Ne csináljunk már úgy, hogy ez csak 1 apró tollvonás a költségvetésben, amikor nyilvánvalóan nem.
-
- Hozzászólások: 1608
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Hankó Balázs szerint évi 1600 milliárdról van szó. Én jobban szeretem párhuzamban nézni a költségvetési számokat: az egész évi oktatásra szánt összeg (3900 milliárd) 41%-t költik el szavazatvásárlásra.El Sie7e írta:a durva módosítás alatt pontosan mit értesz?
- El Sie7e
- Hozzászólások: 2831
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
- Kedvenc játékosaid: Raúl
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
a durva módosítás alatt pontosan mit értesz? jobban szeretem a konkrét számokat, a költségvetési főösszeg hány %-ának megfelelő számodra ami durva? 5? 10? konkrét számot mondj, és akkor lehet érdemben is beszélni a témáról, mert ennek a bejelentésnek az idei évre vonatkozóan nincs nagy hatása, ha te a 2026-tól kezdődő további intézkedésekre gondolsz, akkor azok pedig a 2025. évi költségvetést értelemszerűen nem érintikElfogadtatni egy racionálisnak tűnő költségvetést, majd azt két hónappal később durván módosítani
ezt senki nem is kérdőjelezte meg, a cikk állítása amire reagáltam, annyi volt, hogy semmilyen háttérszámítás nem készült ezekhez a bejelentésekhez kapcsolódóan, az élet ezt cáfolta megPontosan tudom, miért. Mert simán hazudhatnak reggel és este, az ilyet a választók az urnáknál szoktak megbüntetni egy jól működő demokráciában, de nálunk a csúszka már régen az autokráciához van közelebb.

“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker
egy 64 éves Real Madrid drukker
-
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 19:52
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Raúl, Casillas, S.Taylor, Given, Krul, O.Bernard, Di Canio,Candreva
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Newcastle United,SS Lazio
Re: Politika
az ország teljes megosztása, a gyűlöletkampány, állami elvileg független szervek teljes leépítése, az uram-bátyám rendszer, a totális állami kontroll, bár ez nem 3Realista24 írta:Ha a korrupcio a skaladon a legkisebb, akkor mi a top3 mondjuk, ami a legnagyobbnak mondhato?realfan írta:
ha neked ennyit mond a cikk, fölös a dolog... a cikk nem azt írja, milyen semmirekellő dolgokra mennek el, hanem konrétan MP milyen semmirekellő, teljesen átlátszó dologra dobott ki 13 millát, és nem véletlen csak 13-at, azt is leírják.
és arra még mindig nem mondtatok semmit, hogy ha tényleg olyan nagykirály és nem tolerálja a korrpciót, miért ment bele Balásy Gyula cégeinek a pénzzel való kitömösébe?miért nem mondott le azonnal, hogy, nekem ez már sok...továbbra is csak reménykedtek benne, hogy nem lesz újra korrupt, amire valljuk be őszintén,k kevés az esély, főleg, hogy veszik fel a pártba, a korábban szintén korábban a fidesszel együtt lopkodó embereket, akik pont azért mennek el, mert ott kevesellik a keresetüket
másrészt, már komoyl pénzeket öltek bele a "pártjába" üzletemberek, valószínűleg nem a 2 szép szeméért, még pártot nem támogattak milliókkal elvárások nélkül
a korrupció a legkisebb gond a fidesszel és eddig azon kívül, hogy hangoztastja, nem lesz korrupt, mindne más lényegi dologban ugyanazt csinálja, ő a tökéletes Rogán tanítvány eddig, nekem meg olyanok nem kellenek, Rogán most is ott van vagy Orbán, minek cseréljük le fiatalabbra?
a korrupció is gond, de nem a legnagyobb, illetve az csak kísérőjelenség, nem a rendszer alapja, csak velejárója
és nálam a legnagyobb gond az első kettővel van, hogy az orszég kb egyik fele utálja és ellenségnek látja a másikat, amíg ez meg van, sem a gazdaság, sem semmi más nem fog fejlődni, nem fogunk normális orszégban élni , ebből is adódik a legnagyobb bajom MP-vel, ezt ő is csak tovább szítja (mint az óellenzéki pártok is tették nagyrészt eddig)...
-
- Hozzászólások: 1608
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Az Országgyűlés, így az ellenzéki képviselők és a média szempontjából is csak az utóbbi releváns inforáció. Elfogadtatni egy racionálisnak tűnő költségvetést, majd azt két hónappal később durván módosítani, feltölteni választás előtti osztogatással jogosan vonja maga után az ellenzék és az EU kritikáját. Mintha egy vállalkozó azt mondaná neked, hogy x összegbe fog kerülni a fürdőszoba felújítás, majd mikor már szétverte a régit, bejelenteni, hogy kétszer annyiba fog kerülni.El Sie7e írta: az elfogadás és az elkészítés közé párhuzamot vonni pedig elég nagy ferdítés
Elég érdekes értelmezése ez a fiskális felelősségvállalásnak, kormány titkolózásának, tk. hazugságának. Meglepetés! Ismét lesz válasttások előtti ingyenpénz, igaz hitelből, magasabb inflációért cserébe. Fletó anno ugyanilyenekért bukott meg, teljesen megérdemelten és jogosan.El Sie7e írta: mert akkor nem lehet azt később újdonságként bejelenteni, hisz végigmenne a sajtón
Pontosan tudom, miért. Mert simán hazudhatnak reggel és este, az ilyet a választók az urnáknál szoktak megbüntetni egy jól működő demokráciában, de nálunk a csúszka már régen az autokráciához van közelebb.El Sie7e írta: az hogy ez miért nincs benne a bizottság részére kiküldött középtávú tervbe, javaslom kérdezd meg a pénzügyminiszériumot, feltéve ha él még az email címük
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 17 regisztrált és 0 vendég