nem, de így 15 év fidesz után azért elég egyértelmű, hogy hűség és nem hozzáértés alapján osztják a pozikat, illetve a diákhitelközpont munkáűsságát elnézve az ő irányítása alatt, ez csak megerősít. másrészt, ha csak azt hiszed el, aho, ott voltál, nem értme mi a kritikád bármelyik párttal szembenswfan írta:Honnan tudod, ott voltál?realfan írta:
állítólag volt kötelező neki (ezt nem is vitatom), szokásos Balásy céges médiacuccokra, viszont, ha engem zavar a korrpució, akkor nemet mondok és inkább nem vezetném ingyen pénzért a fideszes intézményeket...
de nekem a lényeges, az amit a haverjainak adott, akik most a Tiszában is mellette vannak, valahogy mindig 15 milla alatt fizetett nekik, mert azt nem kellett pályáztatnia. így vizsgálni sem, közben olyan tanulmányokért, amiket 1 nap alatt én is összedobnék, pedig nem értek a témához![]()
alapból nem saját képességeiből gazdagodott meg, hanem mert Varga Judit férje volt, sok valós teljesítmény mögötte nincs, csak hangoskodás meg csomó mnagáról posztolt kép![]()
Szemmel láthatóan van politikai érzéke, bánhatja a Fidesz, hogy nem tudták megtartani

a fidesz valóban sajnálhatja, kommunkiációban ő tanulta meg eddig legjobban a Rogáni Orbáni módszereket, meg elég jól csatornázza be azon fideszes "kisemebreket", akik keveslik a pénzt, mennek is át a pártjába (nem voltam ott, de budavárból vagy 5-10-en mentek át, akik simán a fidesszel mozogtak, míg kaptak a lopott eu-s pénzekből, most meg tiszás pozikat kaptak, jobb pénzzel....)