1madridista írta:
Realista24 írta:
Feltetelezest tenykent beallitani eleg bator.
az hogy elcsalt tizenx millat az nem csak feltetelezes...
elcsalt?
aláírta a szerződéseket, amiért felvette a fizetését, részletesen kifejtette ezeket
ebben a trágya rendszerben csak túlárazott szerződések vannak, pont ezt kell megszüntetni
elmondta akkor is volt olyan szintű amit már alá se írt, ekkora nagy a baj
persze, rohadt jó lenne ha sose vett volna részt ilyenben meg nem dolgozott volna fideszhez köthető helyeken, de valamit valamiért
ha nem lett volna benne ugyanúgy el lett volna taposva, mint az eddigi összes
pont emiatt tudja kikerülni az aknákat, mert tudja hol vannak
emberünk kiállt, elmondta mi volt, eltelt egy év és mai napig mint valami rejtélyes korrupciós ügyként van kezelve meg túlmagyarázva az, amit ő maga mondott el a legelején és azóta se tudtak vele mit kezdeni
szar a rendszer, de mióta nem MP ül ott képzeljétek el hány milliárdért lettek ilyen szerződések aláírva, ez bezzeg szóba se jön, nem zavarja az embereket
valaki meg akar változtatni egy dolgot ami rossz és tudja, hogy az mert belülről ismeri, az menjen a francba mert részt vett benne és maradjon minden szar inkább, teljesen kifacsart gondolkodás
egy 3 emeletes torta morzsaszeme volt MP ténykedése és a sok bamba meg beharapja ezt és képes a morzsaszemre koncentrálni és direkt nem meglátni a többit, de maradjon minden szar és menjen kukára az ország, mert csak.
meg jo hogy tegnap nem volt idom reagalni
attol mert valakinek az apja/nagyapja (keresztapja xd erted aztan hozza sok koze van) becsuletes tiszteletremelto ember volt semmi garancia nincs arra hogy az illeto is az lesz es semmi koze ahhoz amit a nagyszulei (keresztapja xd) elert...
leszarom a csaladja erdemeit, engem az o viselkedese erdekel, es az alapjan eddig az elkenyeztetett elitista sznobizmuson kivul nem sok mindent szivott magaba...
nevetseges hogy azzal probalja meg bizonygatni hogy mekkora nagy formatumu vezeto hogy "a keresztapam koztarsasagi elnok volt... tessek bizonyitani...
szóval, hogy nekimegy valaki egy példátlanul bebetonozott maffiakormányként működő rendszernek, ahol nem csak a saját nyugodt életét, biztos egsziztenciáját, hanem még akár a családjával levő kapcsolatát is kockára teszi az neked elit sznobizmus?
az neked azt mondja, hogy nem mutatott még semmit?
MP rohadtul nem tökéletes, rengeteg hibája van, de ő az az ember aki tesz is valamit ezek ellen a kártevők ellen és cserébe minden egyes mozzanata, minden egyes mondata csak kritizálva van az olyanok által, akik tapsikolnak, ahhoz hogy újra az oroszokat szopkodjuk és szakadunk el az EUtól hónapról hónapra, miközben omlik le az ország minden egyes területe
Az se lenne amúgy baj, hogy MP számon van kérve mindenért, csak valahogy nem látom azt a fene nagy lendületet, mikor narancsék hetente hazudoznak jobbra balra és hetente húzzák le az országot még a mai napig milliárdokkal és árulják ki már Magyarország jövőjét is, mert a jelenét már teljes ellopták
valahogy mikor ez a téma nem látom, hogy ilyen lendületesen kritizálnál, pedig ott nem pár millióról van szó, hanem akár a magyar emberek életéről is és mennyi ilyen téma van az a durva
ha szerinted nincs semmi köze ahhoz, hogy honnan jött ahhoz hogy ennek az idiótának volt bátorsága egy olyan dologba beleállni úgy ahogy előtte senkinek az elmúlt 14 évben és 1 év alatt háromszor annyi mindent csinált, mint a sok kamu ellenzéki söpredék, tisztelet a kivételnek, akkor te ülsz háttal a moziban
MP tényleg elhiszi magáról, hogy képes segíteni az országon, ebben benne bőven ahogy nevelkedett és látta a példákat, benne van az is, hogy fix kattos, mert normál ember ennek neki nem áll
MZP mondta még 2021ben előválasztásokkor, mikor Karácsony visszalépett neki, hogy
"Mi nem hatalmat és dicsőséget osztottunk egymás között, hanem arról beszéltünk, hogy melyikünk megy a vágóhídra mindannyiunk érdekében. Hogy ez nem egy dícsőség misszió, ez egy öngyilkos misszió, ez egy halálos misszió."
tiszta elkenyeztetett elitista sznobizmusra vall ennek nekivágni
de nagyon leakadtál a rokonoknál, miközben a közeg a fontos, hogy lett felnevelve, mik voltak a példák
én vallom, hogy az ember jelleme gyermekkorában alakul ki, amiből továbbvisz egy darabot, míg a másik részéből tanulva meg az ellentetjét csinálja, persze van az a réteg aki telibe tovább visz mindent, minden hibával együtt vagy aki teljesen ellentétesen éli az életét
az egyik talajtalan, semmi erkölcsi értéket nem kapó közegben nevelkedett,
akit vert az apja folyamat és már fiatalon skizofrén hajlamai voltak, láthatjuk ennek eredményét, Orbán volt már antikommunista, kommunista, ilyen, olyan amolyan, egészen elképesztő, hogy a szélrózsa szó szerinti minden irányába nézett már, épp arra hajlong amerre az érdeke/pénztárcája diktálja és semmi erkölcsi minimum nincs nála, nincs egy olyan pont, hogy onnan ne tovább, mindig van lejjebb
Orbán Viktor előtt olyan lehetőségek voltak, hogy kb szobrot érdemelt volna, olyan szintekre hozhatta volna fel az országot ekkora teljeskörű kétharmados hatalommal, helyette nyomorba döntötte a saját önös érdekei miatt
A másikról jelenleg annyit tudunk, hogy legalább vannak erkölcsi normái pár terülten, nem véletlen bassza fel magát teljesen azon amiket narancsék megengednek maguknak
MP arra kér és kaphat felhatalmazást, hogy ne legyen Orbánisztán vagy ahhoz hasonló rendszer és olyanoktól félnek az emberek, hogy visszaépítené ugyanezt, miközben a szavazók hatalmas hányada fordulna el azonnal, komolyan olyan buta és irreális feltételezések mennek, aminek az ég világon semmi reális alapja nincsen és az a szomorú, hogy azért kellenek ilyenek, mert az Orbánék már ezen a szinten tartanak, a legelborultabb, legszürreálisabb képzeletbeli helyzeteket kell tenni a mérleg másik nyelvére, hogy az Orbánék valós dolgaival egy szintben legyen
kell MPt kiritizálni és észnél tartani, mert nagyon messze van a tökéletestől, csak mikor ezt olyan emberek csinálják, akik meg se mukkanak a pár hetente előkerülő random fideszes botrányoknál az teljesen nevetséges