

Politika
Re: Politika
Na Trump fanok, béke van már?

-
- Hozzászólások: 1622
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Nem is neked szólt ez a kritikám, hanem azoknak a pártoknak, akik ebből mesterségesen gerjesztettek problémát, gyártottak ellenségképet, majd vádolták meg politikai ellenfeleiket. Erre írtam, hogy csak ők beszélnek erről a politikában, nélkülük nem érné el az ingerküszöböt.kiserik írta: Sehol nem írtam, hogy ezeket a dolgokat a liberális (én inkább máshogy nevezném, de mindegy) pártok hozták, sem azt, hogy ilyen törvényeket alkottak (erre mondjuk van törekvés bőven).
Hogy a kultúrtérben, annak piacán mi történik, annak ettől függetlennek kéne lennie, főleg, hogy az emberek általában a pénztárcájukkal szavaznak. Lásd, az Inside Out 2-ben már ki lett vágva az ilyenre utaló jelenet, pedig Disney.
Azt is érdemes megvizsgálni, hogy maguktól lett tele a tökük, vagy a közösségi médiákban kezdték el tolni egyes politikai erők, akár külföldiek ezt a narratívát. Előbb viccesen, mémelve a Netflixet és társait, aztán konkrét agresszív politikai üzenetként, liberális és nyugatellenes propagandaként, gyakran szülői érzelmekre, ösztönökre játszva.kiserik írta: Ők csak azt használják fel, hogy az embereknek tele lett a töke azzal, hogy átbillent a mérleg egy hangos kisebbség miatt.
Lehet volt akció (az óceánon túl), de a reakció mesterségesen lett gerjesztve ekkorára, ennyire agresszívra, és ami a mai napig tart. Még Amerikában, ahol a woke valóban létezik, valamilyen szinten érthető, de itt a térségben nettó politikai termék, az undorítóbb fajtából.
De még mindig várom a példákat, hogy milyen plusz jogokat akarnak maguknak ezek a kisebbségek a többség kárára. Vagy hogy itt nálunk, kit részesítenek emiatt előnyben mondjuk a piacon, mert az erre felépített propaganda itt is pusztít, nem csak az USA-ban (az is buborék, ha az ott esetenként előforduló, felnagyított problémákat valaki áthozza ide indokolatlanul).
- Bencze
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Politika
Ez a kovetkezmenye ha valaki onnan tajekozodik es az ott felbukkano forrasokat talalja megbizhatonaknmate írta: Mint egy facebook kommentszekció![]()
Re: Politika
Inkább látom bajnak azt, hogy sokan nem tudnak/akarnak kilépni a kis buborékukból. Mivel Te ezeket tapasztaltad/nem tapasztaltad, hiába hoztam egy közismert példát, ez nem is létező dolog.Marky írta:
...
Az a baj, hogy egy alternativ valosag el az ilyen emberek fejeben, ...
Néha muszáj kilépnünk a kis burkunkból és szétnézni a világban. Hogy a példádnál maradjunk, gondolom ugyan ilyen alapon negatívan sem szoktad megkülönböztetni az embereket vallás, bőrszín, nemi identitás vagy hasonlók alapján. Tehát kimondható, hogy a negatív diszkrimináció pont úgy, ahogy a pozitív sem létezik? Vagy gondolom azért háborúban sem voltál még, de azt azért elhisszük, hogy a világon elég sok helyen folynak háborúk.
Most nagyon leegyszerűsítettem a dolgot, de remélem megérted (és nem félreérted) amit mondani akarok.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
-
- Hozzászólások: 2293
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: Politika
Ezek az emberek a sajat sikertelenseguket keresik ezekben a mondvacsinalt ellensegkepekben. Ha betegek, akkor a bigpharma megmergezte oket, ha nincs no, akkor azert, mert minden no egy rohadek/a meleg ferfiakra hajtanak (ertsd, akik jarnak fodraszhoz es feltudnak oltozni), ha meg penzugyi gondjaik vannak, akkor a blekrok miatt van. Sose magukban keresik a hibat, semmilyen onreflexiot nem gyakorolnak es erre a mukodesre tokeletes megoldas, ha van egy bunbak, akire ezt a duhot at lehet vezetni.kiserik írta: Gyakorlatilag nem is értem, hogy mit akarsz mondani. Most a szegények buzik, vagy a gazdagok a buzik? Vagy a szegények egészségtelenek, a gazdagok meg egészségesek? Vagy mi van?
Nem tudom hol dolgozol, de abban az iparagban (IT), ahol en mukodok semmilyen pozitiv megkulonboztetes nincs. Van egy interjufolyamat, amin szakmai es emberi szempontok szerint helyt kell allni. Kuldtem mar el szakmailag igeretes jelentkezot azert, mert elkezdett burkoltan utalgatni a fentebbi konteokra... nem akarunk idiotakkal dolgozni. Ugyanugy kuldtem mar el noi jelentkezot is, mert szakmailag ertekelhetetlen volt. Kozben dolgoztam mar mindenfele szarmazasu, nemu, szexualis beallitottsagu es koru emberrel.kiserik írta: Nem. Itt arról van szó, hogy abból, hogy valaki azért volt hátrányosan megkülönböztetve (nem kapott meg egy munkát például), mert más volt a bőrszíne, nemi identitása, akármi, eljutottunk oda, hogy azért van pozitívan megkülönböztetve (kap meg egy munkát), mert más a bőrszíne, nemi identitása, akármi.
Ebben a fene nagy pozitiv megkulonboztetesben egy nonek peldaul tovabbra is az egyik elso kerdes, amit megkap, hogy van -e mar gyereke...
Az a baj, hogy egy alternativ valosag el az ilyen emberek fejeben, amiben minden problemajuknak a felelose valamilyen nagyobb entitas, sosem az illeto. Na ezt tokeletesen hasznalja ki az osszes Putyinberenc politikai aktor, orszagtol fuggetlenul.
Re: Politika
Utasításba? Mit? Kinek? Miről?Gonzi írta:Akkor leirhatnad hogy kik adtak utasitasba hogy megvilagosodjunkkiserik írta: Hohó, megint a Telex módszer. Nagyon ragadós, vigyázzunk srácokMarky-nak írtam választ, de nektek is szól.
Sehol nem írtam, hogy ezeket a dolgokat a liberális (én inkább máshogy nevezném, de mindegy) pártok hozták, sem azt, hogy ilyen törvényeket alkottak (erre mondjuk van törekvés bőven).
![]()
Ericco jött ezzel, hogy a kutya nem beszélne az LMBTQ-ról, ha ezek a pártok nem ezzel hergelnének. Erre ragáltam, hogy nem ezek a pártok adták utasításba, hogy ezeket kell csinálni, hogy majd utána hergelni tudjanak vele. Ők csak azt használják fel, hogy az embereknek tele lett a töke azzal, hogy átbillent a mérleg egy hangos kisebbség miatt.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
-
- Hozzászólások: 115
- Csatlakozott: 2013. november 14., csütörtök 22:01
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Xabi Alonso
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Akkor leirhatnad hogy kik adtak utasitasba hogy megvilagosodjunkkiserik írta: Hohó, megint a Telex módszer. Nagyon ragadós, vigyázzunk srácokMarky-nak írtam választ, de nektek is szól.
Sehol nem írtam, hogy ezeket a dolgokat a liberális (én inkább máshogy nevezném, de mindegy) pártok hozták, sem azt, hogy ilyen törvényeket alkottak (erre mondjuk van törekvés bőven).

Re: Politika
Hohó, megint a Telex módszer. Nagyon ragadós, vigyázzunk srácok
Marky-nak írtam választ, de nektek is szól.
Sehol nem írtam, hogy ezeket a dolgokat a liberális (én inkább máshogy nevezném, de mindegy) pártok hozták, sem azt, hogy ilyen törvényeket alkottak (erre mondjuk van törekvés bőven).
Azt írtam, hogy az LMBTQ propaganda lett túl tolva (nem pártok és törvények által) és ezt lovagolják meg a pártok (politikai haszonszerzés céljából).
Nem. Itt arról van szó, hogy abból, hogy valaki azért volt hátrányosan megkülönböztetve (nem kapott meg egy munkát például), mert más volt a bőrszíne, nemi identitása, akármi, eljutottunk oda, hogy azért van pozitívan megkülönböztetve (kap meg egy munkát), mert más a bőrszíne, nemi identitása, akármi. Legszebb és legszürreálisabb példa volt rá a Trump merénylet. A kis hölgy a testével próbálta eltakarni a merénylők elől a védencet, de csak a derekáig ért annak. Ő nem azért volt ott, mert ő volt a legjobb testőr és a legalkalmasabb a feladatra, hanem mert kellett a női kvóta.
Tehát ok-okozat. Átbillent a mérleg az egyik (rossz) oldalról a másik (rossz) oldalra.

Sehol nem írtam, hogy ezeket a dolgokat a liberális (én inkább máshogy nevezném, de mindegy) pártok hozták, sem azt, hogy ilyen törvényeket alkottak (erre mondjuk van törekvés bőven).
Azt írtam, hogy az LMBTQ propaganda lett túl tolva (nem pártok és törvények által) és ezt lovagolják meg a pártok (politikai haszonszerzés céljából).
Gyakorlatilag nem is értem, hogy mit akarsz mondani. Most a szegények buzik, vagy a gazdagok a buzik? Vagy a szegények egészségtelenek, a gazdagok meg egészségesek? Vagy mi van?Marky írta:Valojaban ez a hangos kisebbseg ertelmi es erzelmi szintjet irja le, hogy abbol vezetik le a az eletuk minoseget, hogy mennyi meleg van egy Netflix sorozatban.kiserik írta: Az a baj, hogy ez megint ok-okozat és annak félre magyarázása. Nem ezek a pártok adták utasítására, hogy túl kell tolni az LMBTQ lobbyt. Nem ezek a pártok adták utasításba, hogy például egy oszkár-ra pályázó filmnek milyen LMBTQ kritériumoknak kell megfelelnie. Nem ezek a pártok utasítják a tartalomgyártókat (Netflix, Disney, stb), hogy mindenbe bele kell erőltetni ezek a dolgokat. Sajnos az LMBTQ lobby túlment egy határon és a hangos kisebbség több jogot akart magának, mint egy átlagos embernek. Ezzel lett tele a töke az embereknek és ezek a pártok ezt lovagolják megEgy normalis - haha, normalitas, ugye? - embert pont rohadtul nem erdekel ez. Egy normalis embernek van elete, nem a zsidok, buzik, a bigpharma meg a blekrokk konteokon rohasztja az agyat.
Vajon miert pont ezek az emberek a tarsadalom legszegenyebbjei? Miert penztelenek, egeszsegtelenek es incelek? Inkabb erre kellene valaszt keresni, nem a LMBTQ lobbyt fejtegetni.
Ez az egesz ok-okozat fejtegetes csak egy onigazolas kereses.
Nem. Itt arról van szó, hogy abból, hogy valaki azért volt hátrányosan megkülönböztetve (nem kapott meg egy munkát például), mert más volt a bőrszíne, nemi identitása, akármi, eljutottunk oda, hogy azért van pozitívan megkülönböztetve (kap meg egy munkát), mert más a bőrszíne, nemi identitása, akármi. Legszebb és legszürreálisabb példa volt rá a Trump merénylet. A kis hölgy a testével próbálta eltakarni a merénylők elől a védencet, de csak a derekáig ért annak. Ő nem azért volt ott, mert ő volt a legjobb testőr és a legalkalmasabb a feladatra, hanem mert kellett a női kvóta.
Tehát ok-okozat. Átbillent a mérleg az egyik (rossz) oldalról a másik (rossz) oldalra.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
-
- Hozzászólások: 115
- Csatlakozott: 2013. november 14., csütörtök 22:01
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Xabi Alonso
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
De latod, megint alkottal egy teoriat aminek koze nincs a valosaghoz. Semmilyen torveny nem irja elo a tartalomgyartoknak hogy LMBTQ propagandat kell tolniuk, barmily meglepo, maguktol hoztak ilyen dontest. Ahogy az Oscar dijnal sem egy torveny lepett hatalyba, hanem az Amerikai Filmakadémia dontott igy. A Sundance filmfesztivalon peldaul nincs ilyen szabaly, pedig az is az USA-ban van. Szoval semmilyen part nem dontott ezekben a kerdesekben, ettol meg lehet biralni a dolgot, mindenkinek szive joga, de ehhez semmi koze nem volt a partoknak - ha lenne, akkor most gondolom az osszes ilyen torvenyt visszavonna a Trump adminisztracio, es holnaptol teljesen masok lennenek a netflixen gyartott filmek? ne vicceljunk mar.kiserik írta:
Az a baj, hogy ez megint ok-okozat és annak félre magyarázása. Nem ezek a pártok adták utasítására, hogy túl kell tolni az LMBTQ lobbyt. Nem ezek a pártok adták utasításba, hogy például egy oszkár-ra pályázó filmnek milyen LMBTQ kritériumoknak kell megfelelnie. Nem ezek a pártok utasítják a tartalomgyártókat (Netflix, Disney, stb), hogy mindenbe bele kell erőltetni ezek a dolgokat. Sajnos az LMBTQ lobby túlment egy határon és a hangos kisebbség több jogot akart magának, mint egy átlagos embernek. Ezzel lett tele a töke az embereknek és ezek a pártok ezt lovagolják meg.
-
- Hozzászólások: 1622
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
De nem is a liberális pártok.kiserik írta: Nem ezek a pártok utasítják a tartalomgyártókat (Netflix, Disney, stb), hogy mindenbe bele kell erőltetni ezek a dolgokat.
A jelenség, amiről írsz, nem politikai, hanem gazdasági volt. A stúdiók szétkokózott fejesei ebben látták a pénzt, mára rájöttek, hogy tévedtek, és a pénz miatt vissza is tekertek ebből jócskán.
Politikát ebből továbbra is csak az egyik oldal csinál, főleg itt a térségben, ahol az általad leírt dolgok mégcsak nem is léteznek, max beszivárogtak valamelyest a kultúrán keresztul, de politikai erejük ezeknek sem volt. Sem liberális, sem balos párt mégcsak programjaikba sem tették, amit a magukat konzervatív pártoknak nevezők rendszeresen az éterbe hazudtak, mint vádak.
Hogy néztek ki ezek a több jogok? Milyen jogot akart magának ez a kisebbség, ami csak nekik jár/járt volna, a többségnek nem?kiserik írta: és a hangos kisebbség több jogot akart magának, mint egy átlagos embernek.
Fordítva. A pártok addig nyomatták ezt a témát, addig költötték a fakenewsokat, amíg az emberek elhitték, és valódi problémának, veszélynek vélték. Sima politikai bűnbakgyártás volt, goebbelsi módszerekkel. Előtte senkit sem zavart Elton John, Fredie Mercury, stb., később a Modern Family meleg párja sem. Magyaroroszágon egyételműen a Fidesz hazudta tele az étert ezzel (meg undorítóan a pedofíliát és a gyerekeinket is belekeverte, ironikusan ez most pont rájuk ég), elvéve a témát a Mi hazánktól. Van egy db. Pride, amire mutogatni lehetett. Ennyi volt az a nagy lobby.kiserik írta: Ezzel lett tele a töke az embereknek és ezek a pártok ezt lovagolják meg.
-
- Hozzászólások: 2293
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: Politika
Valojaban ez a hangos kisebbseg ertelmi es erzelmi szintjet irja le, hogy abbol vezetik le a az eletuk minoseget, hogy mennyi meleg van egy Netflix sorozatban.kiserik írta: Az a baj, hogy ez megint ok-okozat és annak félre magyarázása. Nem ezek a pártok adták utasítására, hogy túl kell tolni az LMBTQ lobbyt. Nem ezek a pártok adták utasításba, hogy például egy oszkár-ra pályázó filmnek milyen LMBTQ kritériumoknak kell megfelelnie. Nem ezek a pártok utasítják a tartalomgyártókat (Netflix, Disney, stb), hogy mindenbe bele kell erőltetni ezek a dolgokat. Sajnos az LMBTQ lobby túlment egy határon és a hangos kisebbség több jogot akart magának, mint egy átlagos embernek. Ezzel lett tele a töke az embereknek és ezek a pártok ezt lovagolják meg

Vajon miert pont ezek az emberek a tarsadalom legszegenyebbjei? Miert penztelenek, egeszsegtelenek es incelek? Inkabb erre kellene valaszt keresni, nem a LMBTQ lobbyt fejtegetni.
Ez az egesz ok-okozat fejtegetes csak egy onigazolas kereses.
Re: Politika
Te ne haragudj, de igyekszem mindenhová odaírni, hogy szerintem, nálam, ez az én véleményem és társai. Elég ritkán állítok tényeket.Pipita írta:Ne haragudj, véletlenül sem szeretnék személyeskedni, de egy ilyen vélemény után teljesen felesleges bármit komolyan venni, amit a médiáról (tényként tálalva, főleg) leírsz.kiserik írta: Nálam a legallján az ilyenek vannak, mint a Telex meg az Origo. Igen, egy szinten(...)
Véleményem szerint a Telex nagyon jól elhiteti az olvasóival, hogy amit ők írnak, azok a tények pont úgy, egészben, ahogy ők azt leírják. Erre vannak különböző hatásos eszközeik is. A valóság viszont sokszor az, amit korábban írtam. És igen, az ilyen Origo féle alja pont ezt képviseli egy másik oldalról.
Megfigyelhető, hogy ha van egy hír, ami a jobboldalra, populista oldalra, szuverenista oldalra, putyinista oldalra, teljesen mindegy ki hogy hívja oldalra pozitív vagy negatív, az hogyan jelenik meg a Telexen meg mondjuk a 444-en. Itt a Muskos példa. Érdemes megnézni.
Az a baj, hogy ez megint ok-okozat és annak félre magyarázása. Nem ezek a pártok adták utasítására, hogy túl kell tolni az LMBTQ lobbyt. Nem ezek a pártok adták utasításba, hogy például egy oszkár-ra pályázó filmnek milyen LMBTQ kritériumoknak kell megfelelnie. Nem ezek a pártok utasítják a tartalomgyártókat (Netflix, Disney, stb), hogy mindenbe bele kell erőltetni ezek a dolgokat. Sajnos az LMBTQ lobby túlment egy határon és a hangos kisebbség több jogot akart magának, mint egy átlagos embernek. Ezzel lett tele a töke az embereknek és ezek a pártok ezt lovagolják meg.nuevo_ericco írta:Mivel másfél éve nálunk is ez megy Szlovákiában, még inkább feltűnt ez a jelenség. A kutya sem beszélne LMBTQ-ról, azok jogairól, drag queenekről az ovikban, átoperálásokról, biszexuális bölényekről a Netflixen, stb., ha nem lennének ezek a pártok, amelyek ezzel hergelnek. Valójában senkit sem érdekel ez a téma a hétköznapokban, de gerjeszteni kell az indulatokat. Mert lehet szarrá adóztatnak, vajat visszateszem inkább a polcra, de legalább nem szakállas transzok tanítanak az ovikban, mint az m1-en mondta a beszélő fej. Hihetetlen, hogy ez ennyire bevállik. Még a migrációt megértem, ott valóban vannak komoly társadalmi következmények, kihívások. De ez? Felfoghatatlan.Marky írta:akiket vagy az identitaspolitizalassal
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- nmate
- Hozzászólások: 14435
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Politika
Mint egy facebook kommentszekció

- Pipita
- Hozzászólások: 3456
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Politika
Ne haragudj, véletlenül sem szeretnék személyeskedni, de egy ilyen vélemény után teljesen felesleges bármit komolyan venni, amit a médiáról (tényként tálalva, főleg) leírsz.kiserik írta: Nálam a legallján az ilyenek vannak, mint a Telex meg az Origo. Igen, egy szinten(...)
Re: Politika
Hann Endre rosszindulatú háttérembere volt a Dobrevnek, aki kb Ferit játszotta a filmben. Hann, Karácsony, Dobrev meg a Szilvási (akkori titokminiszter). Hann mérte meg, hogy az utódpártnak az érdeke a 2006-os felfordulás, ezért korbácsolta fel az indulatokat Dobrev(mármint a filmben).halamadrid írta:
Igen, de teljesen más a helyzet, amikor már lőtávolon belül van az ellenfél, a júniusi 15%-nál még nem volt ilyen, ezért gondolom, hogy ez az érdeke a 4 intézetnek. Závecz régi motoros, tudomásom szerint hosszútávon jó munkát végez.
Nem láttam a Gyurcsány-filmet, hogy szerepelt benne?
Senkinek nem ajánlom megtekintésre, még trashnek is kevés.
Re: Politika
Az a réteg, akiknek ez fontos, már rég a Tiszánál vannak. MP-nek csak annyit kell ígérnie, hogy megtartja ezeketikelemen5 írta: Hope-ium.
Menjetek falura, ott hallgassatok beszélgetéseket.![]()
Ki tudja milyen osztogatásokba kezdenek..Korai még számolni bármit is. Például, ami biztosnak látszik, hogy megemelik a családi adókedvezményt, elvileg kétszeresére.. amikor az megtörténik, biztos hoz nekik jópár szavazatot.
Sok víz lefolyik még a Tiszán a választásokig.
-
- Hozzászólások: 1622
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Mivel másfél éve nálunk is ez megy Szlovákiában, még inkább feltűnt ez a jelenség. A kutya sem beszélne LMBTQ-ról, azok jogairól, drag queenekről az ovikban, átoperálásokról, biszexuális bölényekről a Netflixen, stb., ha nem lennének ezek a pártok, amelyek ezzel hergelnek. Valójában senkit sem érdekel ez a téma a hétköznapokban, de gerjeszteni kell az indulatokat. Mert lehet szarrá adóztatnak, vajat visszateszem inkább a polcra, de legalább nem szakállas transzok tanítanak az ovikban, mint az m1-en mondta a beszélő fej. Hihetetlen, hogy ez ennyire bevállik. Még a migrációt megértem, ott valóban vannak komoly társadalmi következmények, kihívások. De ez? Felfoghatatlan.Marky írta:akiket vagy az identitaspolitizalassal
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3207
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Hope-ium.
Menjetek falura, ott hallgassatok beszélgetéseket.
Ki tudja milyen osztogatásokba kezdenek..Korai még számolni bármit is. Például, ami biztosnak látszik, hogy megemelik a családi adókedvezményt, elvileg kétszeresére.. amikor az megtörténik, biztos hoz nekik jópár szavazatot.
Sok víz lefolyik még a Tiszán a választásokig.
Menjetek falura, ott hallgassatok beszélgetéseket.

Ki tudja milyen osztogatásokba kezdenek..Korai még számolni bármit is. Például, ami biztosnak látszik, hogy megemelik a családi adókedvezményt, elvileg kétszeresére.. amikor az megtörténik, biztos hoz nekik jópár szavazatot.
Sok víz lefolyik még a Tiszán a választásokig.
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
-
- Hozzászólások: 2293
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: Politika
Az a reteg eddig is maximum gazdasagi okokbol szavazott a Fideszre. Azota bevezettek 77 fele kulonadot, elkezdtek adoztatni a nemzetkozi befekteteseket, ami direktben a fogyasztani es megtakaritani kepes reteget sarcolja.Caraway írta: Emellett peldaul mar vagyonosabb ismeroseimtol is hallom, hogy tarthatatlan az a szint, ahogyan megint emelkedik mindennek az ara, mar ok sem szimpatizalnak a kormannyal.
Az allampartnak a szavazotabora mar legalabb 7 eve nagyreszt a tarsadalom also retegeibol all, akiket vagy az identitaspolitizalassal, vagy az eszetlen osztogatassal meg tudnak venni. Most pont ezt szivtak meg, mert az identitaspolitikat MP is kemenyen tolja, osztogatni mar nincs mibol, de kozben a megszoritasokkal a szavazotaboruk maradek resze is elparolog.
Az a kerdes igazan, hogy lesz -e valamilyen gazdasagi fordulat, vagy Trump beszurja a rambokest az europai gazdasagba a beigert vamokkal. Az nem csak itthon, de Europa legtobb allamaban politikai valtozasokat fog hozni.
- Caraway
- Hozzászólások: 1994
- Csatlakozott: 2014. január 4., szombat 18:07
- Kedvenc csapatod: Manchester United
Re: Politika
En nem is kormanyvalto hangulatnak mondanam, hanem inkabb novekszik az elegedetlen allampolgarok hangja. Ez a video megtekintesein, kommentjein, es a valosagban is latszik.'shutterisland írta: kozvelemenykutatokhoz annyit, hogy meg ha helyen is kezeli az ember es a hibahatart is beleszamolja, akkor is szinte biztosan legrosszabb esetben is fej-fej mellett a ketto.
jo lenne latni a tiszat elesben a valasztasok elott, dehat idokozin nem indulnak egyiken sem.
mas, bindzsisztanek majd' 5m megtekintes 3 nap alatt.
vagy a valaha volt egyik legjobb magyar zene vagy ennyire kormanyvalto hangulat van.![]()
Egeszen megdobbento szamomra, hogy manapsag barmerre megyek, meghallok 1-1 diszkurzust arrol, hogy a jelenlegi kormanynak takarodnia kell. Csak ezen a heten az egyik nap az uszodaoltozobe, masik nap a konditerem oltozobe volt ez a tema az emberek kozott mikor megerkeztem. Es ez egyre gyakoribb eset mostansag.
Emellett peldaul mar vagyonosabb ismeroseimtol is hallom, hogy tarthatatlan az a szint, ahogyan megint emelkedik mindennek az ara, mar ok sem szimpatizalnak a kormannyal. Oket mar csak meg kene gyozni, hogy kormanyzokepes lesz a tisza es ra szavazzanak. Erre van az mp brigadnak meg 1,5 eve.
Tudom, hogy sajat kornyezetbol sosem szabad kiindulni, de en ilyen dolgokat meg nem tapasztaltam egyszer sem. Szerintem ha valami egeszen elkepesztoen varatlan fordulat nem tortenik, akkor tenyleg bukni fog jovore az orban kormany.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 20 regisztrált és 0 vendég