De sokan jönnek azzal hogy amikor nem volt pályán ősszel akkor mennyire nem ment mbappenak

mbappe most jött bele és ennek ELLENÉRE nem tudnak együtt meglenni Vinivel együtt a pályán..
aztán meg jöttök azzal hogy TAVALY TAVASSZAL milyen jó volt Vini... Komolyan. De azóta, akár a brazil válogatottal való produkciójáról van szó vagy az ősziről, a "világlegjobbjától" ez a konstans védőbe vezetés meg minden 3.Meccsen jó játék ez nagyon kevés
Aztán jön az az érv hogy ez csak egy laspalmas... Egyrészt megverte nov.30-àn a barcat, másik meg h érdekes módon a csak utolsó helyen lévő valencia ellen se tudott parádézni csak pisszmogni, és miest kiállt, ugyanazok a játékosok, ugyanaz az ellenfél ellen úgy játszott mintegy csapat, és eredményesen! Aztán jött a kis Minera akit szétjátszottunk Vini nélkül, miest bejött Mbappéval (a célból hogy elkápráztassa az ellenfél közönségét, akik ovációval köszöntötték a pályán), hát hirtelen olyan nézhetetlen volt az egész játékunk hogy égni kellett miatta... Persze, mindig csak kiscsapatok ellen megy mostanában Vini nélkül, de azért mert nagy csapatok ellen nem látjuk ezt a "B" csapatot...
Ami pedig az irritáló, gusztustalan hozzáállását illeti, az egyértelmű mindenki számára és én azt mondom hogy lehet bármilyen ügyes a labdával meg trükkös kis csákó ROBOTOK ELLEN meg barátságos meccsen, meg ahol ő a zisten, a fociban viszont Ellenfelek vannak, és olyanok akik azon vannak hogy ő elbukjon és ne legyen eredményes, és a bírókat MINDENKI utálja, a barszások is azt mondják hogy nekünk fújnak meg mindig a másik csapatnak fúj, és ehhez IDEG kell!! Ez egy ilyen sport. Hiába vagy tök jó a labdával, ha nincs rendben a fejed, nem tudsz rendet tartani az idegrendszeredben akkor NEM te vagy a legjobb és kb 40%-a tehetségednek odavész (ha nem hiszed el akkor nézd meg pl... Vinit

) ...
Szal Vini itt van a csapatban már évek óta és kapott lehetőséget és én azt látom hogy egyre rosszabb a viselkedése, és egyre ritkábban nyújt kiemelkedőt, és szerintem az jó hogy nem most januárban adjuk el, mert most bizonyíthat tavasszal, és ha csak nem lesz vmi Óriási pozitív változás benne és a csapatjátékban vele, akkor menjen innen! (Bár nem hiszem hogy bárki meg tudná fizetni, kivéve esetleg az arab meg olaj csapatok)
De egyelőre igen, menjen. Légyszi.
szuperliga.