Pipita írta:
Pipita írta:
Hű, ez a kettő együtt akkor lehet kitesz már akár vagy másfél százalékot is.

Kár hogy a Párbeszéd nem támogatta őket!
(Közben lehet mégis megtámogatta őket a Párbeszéd is, mert ahogy látom, még az 1,7%-os sikerküszöböt is sikerült átugrani. Komoly eredmény ám ez, így tovább!)
Fentebb mellékeltem egy ábrát, miszerint kicsivel több, mint feleakkora részvételnél duplázták meg a szavazóikat. Vidéken különben is gyengébbek, nem annyira tragikus ez az eredmény, mint amilyennek tűnik.
Szerintem örvendetes, hogy megjelent egy újellenzéki párt, ami többek között gyűlöletbeszédtől mentes politikát hirdet. A saját szavazóikat néznek hülyének, ha 1 év után abbahagynák a politizálást, miközben több évig működtek előtte mozgalomként. Ettől persze még jobb lenne, ha nem indulnának 26-ban (amit jelenleg is terveznek), de valamilyen szinten meg tudom érteni, hogy erőltetik.
A Párbeszéd ideológiai ellentétek miatt sem támogatná őket, de örülök, hogy jól szórakozol.
Ceballos: “When I saw all those players — Karim, Carvajal, Modric… — playing cards just a few hours before the game I thought ‘wow, well, there’s calmness anyway’. I couldn’t even sleep.”
