Vegyunk egy terdszakrendelest. Haziorvos, beutalo, kartonzo, idopontkeres, legyen 2-3 honap xy dokihoz.kiserik írta:Csak hogy itthon maradjunk, ha teszem azt én például fizetem a TB-t, meg mindent, de megtehetem, hogy elmenjek magán dokihoz, mert nem akarok például sorokban állni, meg várakozni, akkor én nem veszem ki eléggé a részemet a társadalmi felelősségvállalásból, mert esetleg valaki szarul használja fel, vagy netán ellopja az én befizetett adómat? Nem mellesleg, az állami egészségügyet is tehermentesítem azáltal, hogy nem azt használom, így több idő, pénz, energia jut arra, aki azt használja?nuevo_ericco írta: Akkor nem a progresszív adózás a megfelő szó rá, elismerem.
Viszont szerintem akkor sincs rendben, hogy a hivatásos állami szervek alulpénzeltek, erre megjelennek a jól felszerelt, magánkézben lévő alternatíváik, akiket a szupergazdagok zsebből kifizetnek. És ugyanez a véleményem az egészségüggyel és oktatással kapcsolatban, hogy ne kelljen egész Amerikába menni. Ha van egy réteg, amelyik simán el tud tartani egy egész alternatív állami intézményrendszert, miközben az eredeti vészesen alulfinanszírozott, ezer sebből vérzik, akkor az a réteg egyszerűen nem veszi ki eléggé a részét a társadalmi felelősségvállalásból.
Ha az állami intézményekkel semmi vagy minimális gond nem lenne, az emberek 99%-nak megfelelne, és ezen felül alakulna ki egy magánrendszer, egy szavam sem lenne, de sajnos nem ez a helyzet.
Tehát összegezve, ha én segítem a rendszert azzal, hogy fizetem az adómat, de nem veszem igénybe az azért járó szolgáltatást, akkor nekem még többet kellene fizetnem. Jól értem? És mégis miért?
Ugyanezt a dokit elerem 1 heten belul masik harom helyen, maganba 40ezerert (kezdesnek).
Ezaltal nem jobb minoseget veszek, hanem csak idot, ahogy te is irod.
Azzal, hogy idot veszel magadnak, mastol veszed el (szegenyektol), a doki es maganeü intezmenyek kaszalnak.
De mi lenne, ha az a 40ezer a zsebemben maradna, 2 honap helyett 2 het alatt bejutok a rendelesre, es a dokinak sem kell 4 helyen dolgoznia.
A masik kedvencem a maganrendelesbol korhazba kuldott paciensek, rendelesi idoben, soron kivul.


