Politika
Re: Politika
Hozott a Fidesz egy döntést, semmi baj nincs ezzel, nem lehet mindent jól csinálni, csak valamiért vállalják már végre azt a kibaszott felelősséget.
Ez a vicc az egészben.
Ez a vicc az egészben.
- Caraway
- Hozzászólások: 1993
- Csatlakozott: 2014. január 4., szombat 18:07
- Kedvenc csapatod: Manchester United
Re: Politika
Baszki ne vicceljunk mar hogy elharitjuk a fidesz felelosseget, konkretan ORBAN beszelt errol 3 honapja az EP-ben es szologatott be von der Leyennek.
Alljon itt OV szava 3 honappal ezelottrol:
„Méltánytalan a bizottság elnökasszonyának azon vádja Magyarországgal szemben, hogy mi csak úgy kiengedtük az embercsempészeket. Ez nem igaz. Magyarország először is letartóztatja az embercsempészeket, és aztán egy idő után kitoloncolja az országból azzal, hogy ha visszatérnek, kétszer olyan hosszú időre kell majd börtönben maradniuk. Ezért nem jönnek vissza. Mi megszabadítottuk Európát több mint 2000 embercsempésztől. Ezért inkább elismerést kéne kapnunk, nem pedig bírálatot” – mondta.
Arra nem tért ki Orbán, hogy mi lett ezekkel az embercsempészekkel a kitoloncolás után. A magyar szabályok szerint abba az országba kell visszamenniük, ahol Magyarország előtt a tartózkodási helyük volt, ha pedig ez nem ismert, akkor az állampolgárságuk szerinti országba. Azt azonban a magyar állam semmilyen formában nem ellenőrzi, merre járnak a kiengedésük után. Az sem derült ki, mi alapján állítja a kormányfő azt, hogy megszabadították tőlük Európát. Nem túl életszerű, hogy a kitoloncolás után ezek az embercsempészek egyszerűen felszívódtak és felhagytak volna addigi tevékenységükkel. Erre utalhatott Von der Leyen is, amikor arról beszélt Orbán nyitóbeszédére reagálva, hogy Magyarország nem megoldja az illegális migrációt, hanem csak a szomszédaira hárítja a problémát.

-
- Hozzászólások: 563
- Csatlakozott: 2022. május 21., szombat 20:49
Re: Politika
Jobbulást!kiserik írta:Persze, elküldheted, miért ne küldhetnéd. Csak én úgy vagyok vele, hogy ha harcolunk egy autoriter rezsim ellen, akkor próbáljunk meg nem ugyan olyanok lenni. Egy vitának vannak sokkal demokratikusabb eszközei is annál, mint hogy: nem vagyok kíváncsi rád és a véleményedre.untouchable írta:
Erik… Ez a kretén félrebeszél… Elhiszem, hogy vannak a kormánynak olyan botrányai, amik bizonyos szögből nézve védhetőek, de ez most nem az és ezt te is nagyon jól tudod.
Természetesen lehet ez a véleménye és ki is mondhatja, de én meg a vállalt véleménye miatt elküldhetem a …![]()
Na mindegy, késő van és amúgy is lázas vagyokNamaste
Hala Madrid y nada más 
Re: Politika
Orbán Viktor a kiengedett embercsempészekről az Európai Parlamenti vitában 2024.10.09-én
"Ezért nem jönnek vissza"
"Ezért inkább elismerést kellene hogy kapjunk"
De ugye ezt csak Tóth Tomi döntötte el egy személyben, azért is beszél róla Viktorunk
Nem a Fidesz engedte el őket, de OV elismerést vár érte...
Nem adja ki a matek

olvasd mar vegig a cikket nem a fidesz engedte el hanem lehetoseget biztositott arra hogy a buntetes vegrehajtas orszagos parancsnoka elengedje, nem lette volna kotelezo kiengedni.
https://bv.gov.hu/hu/reszletes_elerhetosegek
https://bv.gov.hu/hu/dr-toth-tamas
ez a csavo most, nem ugy latom hogy barmi koze lenne a fideszhez, random rendor parancsnok
o dontott a romancigany ugyerol, ot tessek anyazni
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára ferni 2025. január 9., csütörtök 23:08-kor.
-
- Hozzászólások: 563
- Csatlakozott: 2022. május 21., szombat 20:49
Re: Politika
Az megvan, hogy a fidzse is globalista, nem?!lzoltan írta:Az hiba volt tény, de ami Oldhaban történt az meg sincs említve ezen a fórumon. Hogy a globalisták terméke mit művel az nem számít. Lista túl hosszú nincs értelme leírnikettonull írta: Tökmindegy igazából.
Az a kormány amelyik lehetőséget biztosít elítélt bűnözők kiengedésére, éppen ugyanolyan sáros, mint aki aláírja az elengedési papírokat.
Hala Madrid y nada más 
Re: Politika
Persze, elküldheted, miért ne küldhetnéd. Csak én úgy vagyok vele, hogy ha harcolunk egy autoriter rezsim ellen, akkor próbáljunk meg nem ugyan olyanok lenni. Egy vitának vannak sokkal demokratikusabb eszközei is annál, mint hogy: nem vagyok kíváncsi rád és a véleményedre.untouchable írta:Erik… Ez a kretén félrebeszél… Elhiszem, hogy vannak a kormánynak olyan botrányai, amik bizonyos szögből nézve védhetőek, de ez most nem az és ezt te is nagyon jól tudod.kiserik írta:
Éljen a szólásszabadság és a demokrácia![]()
Természetesen lehet ez a véleménye és ki is mondhatja, de én meg a vállalt véleménye miatt elküldhetem a …![]()
Na mindegy, késő van és amúgy is lázas vagyok

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
-
- Hozzászólások: 44
- Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 17:06
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Zidane, R9, Benzema, Vinicius
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Az hiba volt tény, de ami Oldhaban történt az meg sincs említve ezen a fórumon. Hogy a globalisták terméke mit művel az nem számít. Lista túl hosszú nincs értelme leírnikettonull írta: Tökmindegy igazából.
Az a kormány amelyik lehetőséget biztosít elítélt bűnözők kiengedésére, éppen ugyanolyan sáros, mint aki aláírja az elengedési papírokat.
-
- Hozzászólások: 563
- Csatlakozott: 2022. május 21., szombat 20:49
Re: Politika
Hát ez kurva jó volt, tegyétek el humorosba.lzoltan írta:Undorító viselkedés, kitiltást érdemel ez a komment, nem 8 up-ot.untouchable írta:
Takarodj már innen a … te pdfideszes balf… ácán.
Érik a gyűlöletkeltés... Sajnos rossz vége lesz ennek a hergelésnek.

Hala Madrid y nada más 
-
- Hozzászólások: 563
- Csatlakozott: 2022. május 21., szombat 20:49
Re: Politika
Erik… Ez a kretén félrebeszél… Elhiszem, hogy vannak a kormánynak olyan botrányai, amik bizonyos szögből nézve védhetőek, de ez most nem az és ezt te is nagyon jól tudod.kiserik írta:Éljen a szólásszabadság és a demokráciauntouchable írta:
Takarodj már innen a … te pdfideszes balf… ácán.![]()
Természetesen lehet ez a véleménye és ki is mondhatja, de én meg a vállalt véleménye miatt elküldhetem a …

Hala Madrid y nada más 
-
- Hozzászólások: 44
- Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 17:06
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Zidane, R9, Benzema, Vinicius
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Undorító viselkedés, kitiltást érdemel ez a komment, nem 8 up-ot.untouchable írta:Takarodj már innen a … te pdfideszes balf… ácán.1madridista írta:
az... be lett... 10 evente egyszer tortenik egy kozlekedesi baleset ahol egy beszelo nevu ("tigan") roman bunozo elgazol valakit menekules kozben, a 444 lehozza hogy ezis a zÓBán hibálYa (ferni meg hozta a szokasos prolihergelo linket), majd ilyen faszsagokat idekommenteltek, egeszsegetekre...
aki nem erzi h ez meg az elore megfontolt szandekbol elkovetett setaloutcaba hajtas kozt nincs lenyegi kulonbseg (es akkor hagyjuk a magdeburgi esetet millio eset van hogy a bevandorlok veszelyeztetik a kozbiztonsagot, keselesek, robbantasok) annak csak gratulalni tudok...
joejt
Érik a gyűlöletkeltés... Sajnos rossz vége lesz ennek a hergelésnek.
Re: Politika
Tökmindegy igazából.
Az a kormány amelyik lehetőséget biztosít elítélt bűnözők kiengedésére, éppen ugyanolyan sáros, mint aki aláírja az elengedési papírokat.
Az a kormány amelyik lehetőséget biztosít elítélt bűnözők kiengedésére, éppen ugyanolyan sáros, mint aki aláírja az elengedési papírokat.
Re: Politika
Éljen a szólásszabadság és a demokráciauntouchable írta:Takarodj már innen a … te pdfideszes balf… ácán.1madridista írta:
az... be lett... 10 evente egyszer tortenik egy kozlekedesi baleset ahol egy beszelo nevu ("tigan") roman bunozo elgazol valakit menekules kozben, a 444 lehozza hogy ezis a zÓBán hibálYa (ferni meg hozta a szokasos prolihergelo linket), majd ilyen faszsagokat idekommenteltek, egeszsegetekre...
aki nem erzi h ez meg az elore megfontolt szandekbol elkovetett setaloutcaba hajtas kozt nincs lenyegi kulonbseg (es akkor hagyjuk a magdeburgi esetet millio eset van hogy a bevandorlok veszelyeztetik a kozbiztonsagot, keselesek, robbantasok) annak csak gratulalni tudok...
joejt

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
Re: Politika
mi más országban élünk?1madridista írta:
olvasd mar vegig a cikket nem a fidesz engedte el hanem lehetoseget biztositott arra hogy a buntetes vegrehajtas orszagos parancsnoka elengedje, nem lette volna kotelezo kiengedni.
https://bv.gov.hu/hu/reszletes_elerhetosegek
https://bv.gov.hu/hu/dr-toth-tamas
ez a csavo most, nem ugy latom hogy barmi koze lenne a fideszhez, random rendor parancsnok
o dontott a romancigany ugyerol, ot tessek anyazni
nagyon jól tudod minden pozícióba haverokat tesznek, na de majd itt pont nem, pintér csak random kinevezte, mert csak azt ott ragadt 9 éve már a pozíciójában
meg ugye tudjuk mennyire hoznak itt az emberek önálló döntéseket, biztos egy random tag döntött egyedül ilyen horderejű dologban...
kajak legalább azt ne magyarázd meg amit nem lehet...
Re: Politika
Ez a kifogás? Ez véd meg téged Magdeburgtól és a migránsoktól?1madridista írta: kidobtak az orszagbol egy embercsempeszt aki nem ment ki/visszajott az orszagba
Miért engedünk ki embercsempészeket?
Hát ki gondolta volna hogyha ez megtörténik, több fogja ezt közülük folytatni a mi országunkon keresztül is....
Ez milyen magyarázkodás már?1madridista írta: olvasd mar vegig a cikket nem a fidesz engedte el hanem lehetoseget biztositott arra hogy a buntetes vegrehajtas orszagos parancsnoka elengedje,
Ők nem elengedték, lehetőséget biztosítottak rá

-
- Hozzászólások: 563
- Csatlakozott: 2022. május 21., szombat 20:49
Re: Politika
Takarodj már innen a … te pdfideszes balf… ácán.1madridista írta:az... be lett... 10 evente egyszer tortenik egy kozlekedesi baleset ahol egy beszelo nevu ("tigan") roman bunozo elgazol valakit menekules kozben, a 444 lehozza hogy ezis a zÓBán hibálYa (ferni meg hozta a szokasos prolihergelo linket), majd ilyen faszsagokat idekommenteltek, egeszsegetekre...kettonull írta:
Múltkori komment a fidesz mellett.
Ez az állítás is gyorsan be lett ezzel árazva.
aki nem erzi h ez meg az elore megfontolt szandekbol elkovetett setaloutcaba hajtas kozt nincs lenyegi kulonbseg (es akkor hagyjuk a magdeburgi esetet millio eset van hogy a bevandorlok veszelyeztetik a kozbiztonsagot, keselesek, robbantasok) annak csak gratulalni tudok...
joejt
Hala Madrid y nada más 
-
- Hozzászólások: 659
- Csatlakozott: 2024. június 11., kedd 15:50
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Ramos, Militao, Carvajal, Vini, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
kidobtak az orszagbol egy embercsempeszt aki nem ment ki/visszajott az orszagba, es most a rendorseg elol menekulve balesetet okozott. nem tudom miert hoztak ezt a rendeletet, de nem ok dontottek direktbe rola hogy el kell engedni ezt a csavot.ferni írta:Egy elítélt bűnözőt engedett ki a Fidesz, aki el volt ítélve 3 év 10 hónapra... És mondta hogy menjetek, helloszia1madridista írta:
az... be lett... 10 evente egyszer tortenik egy kozlekedesi baleset ahol egy beszelo nevu ("tigan") roman bunozo elgazol valakit menekules kozben, a 444 lehozza hogy ezis a zÓBán hibálYa (ferni meg hozta a szokasos prolihergelo linket), majd ilyen faszsagokat idekommenteltek, egeszsegetekre...
aki nem erzi h ez meg az elore megfontolt szandekbol elkovetett setaloutcaba hajtas kozt nincs lenyegi kulonbseg (es akkor hagyjuk a magdeburgi esetet millio eset van hogy a bevandorlok veszelyeztetik a kozbiztonsagot, keselesek, robbantasok) annak csak gratulalni tudok...
joejt
Tényleg semmiség.
A férfi beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. Embercsempészésért 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és 7 év 8 hónapra kiutasították Magyarországról. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.
A 23 éves férfit a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből is kizárta, mégis szabadulhatott a kormány vészhelyzeti rendeletének köszönhetően.
Nem látod mi ezzel a baj sajnálom tényleg.
olvasd mar vegig a cikket nem a fidesz engedte el hanem lehetoseget biztositott arra hogy a buntetes vegrehajtas orszagos parancsnoka elengedje, nem lette volna kotelezo kiengedni.148/2023-as kormányrendelet szerint az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül dönt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, és ha fennállnak a feltételek, az elítéltnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarország területét, de ehhez semmilyen segítséget nem kap a hatóságoktól.
https://bv.gov.hu/hu/reszletes_elerhetosegek
https://bv.gov.hu/hu/dr-toth-tamas
ez a csavo most, nem ugy latom hogy barmi koze lenne a fideszhez, random rendor parancsnok
o dontott a romancigany ugyerol, ot tessek anyazni
koszi
aljas origo szintu cimadas, amit meg is ettetek szepen
Re: Politika
ebben legalabb lehet rajuk szamitani, barkit kepesek elengedniEgy elítélt bűnözőt engedett ki a Fides
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
Re: Politika
Egy elítélt bűnözőt engedett ki a Fidesz, aki el volt ítélve 3 év 10 hónapra... És mondta hogy menjetek, helloszia1madridista írta:az... be lett... 10 evente egyszer tortenik egy kozlekedesi baleset ahol egy beszelo nevu ("tigan") roman bunozo elgazol valakit menekules kozben, a 444 lehozza hogy ezis a zÓBán hibálYa (ferni meg hozta a szokasos prolihergelo linket), majd ilyen faszsagokat idekommenteltek, egeszsegetekre...kettonull írta:
Múltkori komment a fidesz mellett.
Ez az állítás is gyorsan be lett ezzel árazva.
aki nem erzi h ez meg az elore megfontolt szandekbol elkovetett setaloutcaba hajtas kozt nincs lenyegi kulonbseg (es akkor hagyjuk a magdeburgi esetet millio eset van hogy a bevandorlok veszelyeztetik a kozbiztonsagot, keselesek, robbantasok) annak csak gratulalni tudok...
joejt
Tényleg semmiség.
A férfi beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. Embercsempészésért 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és 7 év 8 hónapra kiutasították Magyarországról. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.
A 23 éves férfit a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből is kizárta, mégis szabadulhatott a kormány vészhelyzeti rendeletének köszönhetően.
Nem látod mi ezzel a baj sajnálom tényleg.
Re: Politika
10 évente történik egyszer ilyen
komoly megmagyarázás

komoly megmagyarázás
-
- Hozzászólások: 659
- Csatlakozott: 2024. június 11., kedd 15:50
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Ramos, Militao, Carvajal, Vini, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
az... be lett... 10 evente egyszer tortenik egy kozlekedesi baleset ahol egy beszelo nevu ("tigan") roman bunozo elgazol valakit menekules kozben, a 444 lehozza hogy ezis a zÓBán hibálYa (ferni meg hozta a szokasos prolihergelo linket), majd ilyen faszsagokat idekommenteltek, egeszsegetekre...kettonull írta:Múltkori komment a fidesz mellett.1madridista írta: vagy a magdeburgi karacsonyi vasaros eset? nem annyira fekete feher a kep, inkabb eljek szegenysegben mint rettegesben (ezek nem elszigetelt esetek.)...
Ez az állítás is gyorsan be lett ezzel árazva.
aki nem erzi h ez meg az elore megfontolt szandekbol elkovetett setaloutcaba hajtas kozt nincs lenyegi kulonbseg (es akkor hagyjuk a magdeburgi esetet millio eset van hogy a bevandorlok veszelyeztetik a kozbiztonsagot, keselesek, robbantasok) annak csak gratulalni tudok...
joejt
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 11 regisztrált és 0 vendég