Carrey maga mondta, hogy befejezte, viszavonul. De azt is mondta, hogy túl sokat költött a Sonic 2 óta és kelett a pénz. Szemmel jól látható összeget ajánlottak neki a 3. filmért, így elvállalta.ferni írta: Sonic amúgy adta, voltak nagyon epic jelenetek, ahol bizsergett![]()
Nem kell tőle nagy csodát várni, de egynek jó volt.
Jim Carreyt túltolták most, előzőekben jobban meg volt találva az egyensúly a viceskedésben.
Worst 10 movies of 2024
Többről nem is hallottam, de sok esetben igaz az is, hogy nem kéne mindent remakelni, rebootolni, spinoffolni mert az legtöbb esetben hatalmas bukás lesz. Argylle, Joker, Crow is. Borderlands esetében sajnos videójátékokat sokszor gagyi módon tudnak csak adaptálni, így megy a süllyesztőbe. Kár, mert rengeteg jó világ, story lenne azokból is, de nem képesek jól megfilmesíteni őket. Madame web top1, simán, rettentő gagyi volt.
top10 best movies of 2024
Dűnét gondoltam, hogy a listán lesz. Elsőn se hámoztam még át magam, rettentő lassú és vontatott, talán majd 1x. 10est nem tudom mit keres a listában, de a média által jól fel van kapva, még LEGO szetteket is kapott, úgyhogy megy a marketing ezerrel. Wild Robot és Challengers tervben van, tőbbi nem érdekel. Listán kívül van még valami értelmes film az idei évből, amit érdemes lenne megnézni? Nekem p Mad MAx Furiosa tetszett, listába tettem volna. a Fury Roadot utána néztem, frissen, az is jó volt. Jövőre majd pótlom az eredeti trilógiát is.


