De nem csak bútorra meg kocsira költenekHalfkey írta:Személy szerint ezzel én nem értek egyet. Ha a világ legjobban árazott eszközeit veszik is ebből, akkor sem jó amellé tenni hogy a gyerekvédelemre mennyi (nem) megy. A semmi létjogosultság meg megint egy szélsőség, nyilván van, csak ott a másik aminek nagyobb. A relativizálást nem csak kiseriktől nem szeretemRealista24 írta:
Nem valaszoltam a kerdesedre, bocsanat. Akkor fogom adekvatnak tartani, amikor kijon, hogy mire koltottek el a 28 milliardot, es annak semmi letjogosultsaga nincsen.Nem csak az az elköltött állami pénz mehet rossz helyre ami túlárazott és amúgy szükségtelen is.
Szerk: Azt teljesen adom hogy a Tiszánál történnek fura dolgok, de szerintem kevés itt az olyan amúgy aki nem így gondolja, szóval ha valami, ez ilyen szempontból véleménybuborék.
Plusz ahogy írtam, nem látom mire költik, mennyiért mennyire tularazottan. Azt tudom hogy amiben a mi szegmensunk érdekelt volt, az nem volt tularazva…sőt.
Amúgy az szerintem jó hogy van dedikált 3 Mrd hirtelen gyerekvédelemre.
A Fidesz csoportosította oda, de ez egyértelműen az ellenzék érdeme.


