Ezt nem is értem, hogy merülhet fel bárkiben, hogy viniciusz nem megy el a gálára ahol balondort nyerhet mert nem garantált a győzelem. Az a forgatókönyv sem játszik, hogy a city szertárosa küld egy sms-t, hogy rodrié a balondor és az egész ezért klub sztornózza a gálát.nuevo_ericco írta:Most is mondhatják, hogy azt vették alapul. PL + EB combo nem olyan rossz.doncsontos írta: nem érdekel, hogy mindig "újságírók" osztották, pont erről beszélek, hogyha igazságosabb eredményt akarnánk, akkor az EREDMÉNYEKET vennék alapul
Haalanddal is megtették tavaly ugyanezt.
Itt csak egy esetben van joga felháborodni a klubnak és Vininek is, ha a nyilatkozatokkal ellentétben mégis volt valamilyen info a győztest illetően, ahogy ez korábban is mindig volt, és ennek ellenére nyert Rodri, mert az akkor egyértelműen csapda volt.
Minden más esetben ezt sajnos a vezetőség és Vini körüli emberek nézték be. Értem a csalódottságot, dühöt, de néha hátra kell lépni egyet, elszámolni 10-ig, és az elérhető informácók alapján ítélkezni.
Csapda vagy nem csapda az utolsó pillanatban megváltoztatták a végeredményt és erre mutatta a fakkot Perez nagyon helyesen.
Meg úgy alapból nem mondom szombaton gavinak, hogy hétfőn megyek a balondorért ha nem fix
