kiserik írta:(A beszélgetés ezen pontján jutottunk el oda, hogy közlöm veled: de, sikerült felfogni amit írtál, de nem értek vele egyet. Ahogyan azzal sem, hogy az igazunk erősítése miatt a vitapartnerünk értelmi képességeit vonjuk kérdőre. Nem szeretném, hogy a starwarzos gyerek mellett azt se lássam, amit Te írsz, mert értelmes embernek ismertelek meg. )nuevo_ericco írta:
Alapból leírtam, hogy a Fidesznek elég sok köze van hozzá, de alapból ilyenek vagyunk. Az ellenfelünket általában nem szeretjük, hogy finoman fogalmazzak. Ezt a politika mégjobban felerősíti és a mai világban mégjobban lehet hergelni az embereket (ez minden irányba működik, nem csak a Fidesz találta ki és csinálja). Sokan utálták a Jobbikot, most a Mi hazánkat, a Kutyapártot a Momentumot és lehetne sorolni napestig, pedig egyik sem volt hatalmon, sőt, semmilyen beleszólásuk nem volt eddig semmibe. De régen is utálták a Fideszt, még a megválasztásuk előtt jóval. Ahogy itt is sokan utálják messit például, vagy az ellen oldalon CR-t.
És ismét le kell írnom: én az elmúlt 14 évben nem hallgattam fideszes sajtót, nem követek kormánypárti médiumokat, egyszer sem szavaztam narancsékra, így nincs is olyan tudatalatti lelkiismeret furdalásom, mint sokaknak.
Aki nem érti, hogy miért lehet gyűlölni "a Tiszát", jelentsen ez bármit, mert gyakorlatilag még mindig csak MP van és kész, az nem érti az embereket. Mivel MP totális háborút, teljes megsemmisítést igér, ezért aki a Fidesszel szimpatizál, az természetesen gyűlölni fogja, mert veszélyezteti a pártja létezését. Emellett MP-nek is vannak/voltak dolgai, amiket lehet gyűlölni.
Sokan úgy gondolnak erre a 14 évre, mint ha a Fidesz feltalálta volna ezt a csúnya rendszert pedig csak a 2/3-aiknak (bizony, akik oda szavaztak egyszer is, azoknak is) hála csak tökéletesítették, amit mér évtizede csinálnak politika címszóval az országunkban. Ezt csinálták az átkosban, ezt csinálták Antalék (de még hogy), Gyurcsányék és Orbánék is. És minden esetben ez volt a szöveg egy egy kormányváltás előtt, amiket most MP is hangoztat és a szavazók fújtak. Tisztán emlékszem az első 2/3 előtt egy barátommal beszélgettem, aki nagyjából úgy állt a helyzethez, mint most ferni. Mondtam neki, hogy nem lesz veszélyes a 2/3-ad? Az volt a válasza, hogy ezeket a mocskokat és az igazi rendszerváltást csak így lehet megcsinálni. A többi történelem.
Azt írod, hogy az eddig jóformán semmi közhatalmat (eu parlament~0 nem hiába van ott Deutsch Tamás is) nem gyakorló pártot jogosan utálnak a fideszesek, mert az teljes teljes megsemmisítést ígért. Pár kérdésem van, mert eddig nem értem, amit írsz.
A Fideszesek mitől félnek teljes megsemmisítés miatt? Csak nem érdemtelenül jutottak valamihez? Csak nem a lojalitás bemutatása az egyetlen dolog,amihez a "hűbérükkel" tdtak kezdeni?
Másik, azt írod, legalábbis logikailag így áll össze a mondanivalód, hogy a Fidesz kormány eredményeit féltik. Ezek pontosa mik? Sikerült a környezetünkhöz képest magasabb relatív jólétet kialakítani, jobb életkilátásokat biztosítani, növelni a társadalmi mobilitást? Mert ezek eredmények, ha sikerült nekik. Valljuk be nem sikerült. Akkor mit védenek? Persze tudom az 1 kulcsos adó és a közmunka a valóságban ezekre a kérdésekre a válasz, meg a pusztuljon a "másik oldal" bármi áron.
Szerinted mi menne tönkre MP alatt? Vagy a gond az, hogy a Fidesznek túl erős a deapstate-je és ellehetetlenítené? Ez egy elég erős érv a Fidesszel szemben, ha igaz.
Azért kérdezek ennyit, mert azt látom, hogy minden rossz de az opcionális megoldások közül egyik sem elfogadhat, nem is éri meg gondolkozni rajta. Tehát maradjon, ami most van, persze nem jó de érted, nekem kényelmes magatartást vélek felfedezni az egész korábbi beszélgetésben.