halamadrid írta:
Szerintetek mikor kezdenek majd el nyilatkozni a fontosabb Tisza-tagok?
Tarr néhány beszédén és Kulja András egy-két interjúján kívül alig találni valamit, de a fővárosi listavezető hölgy sem ment el kb. 2 hete a Partizánba. Tudom, hogy a 90%+ politikai téren tapasztalatlan, de ha túl sokáig várnak, szerintem elszublimálhat tőlük 1-3%-ot érő értelmiségi (főleg a kutyákhoz), akiknek nem elég az Orbán-rendszer elleni eskü extrákkal.
Valamint mikorra várható a 106 jelölt és a lista? A 2RK épp a hetekben jelentett be 2-3 választókerületi jelöltet, és építkezés terén ők is a Tiszához konvergálnak.
Ez lesz az első választás, amit kiemelt figyelemmel kísérek, így nem nagyon van tapasztalatom ezen a téren.
(Természetesen nem provokáció okán kérdezem.)
Civil emberek lettek megválasztva pozíciókra.
Már egy tapasztaltabb embert is úgy beforgatnak ezek, hogy utána hallgathatnád hónapokig a propagandában a dolgokat, lásd MZP.
Elég friss a párt is, itt ezt 2025 nyaráig kéne minimum összerakni egy egységes párt programot, hogy minden kérdésben egy irányba menjenek, mert hiába hívják be Xy-t és mondja el a magánvéleményét, mert ha utána más lesz elő lesz szedve, lásd MP-vel is mit műveltek pár ügyben.
MP elmondta nem egy dologban a véleményét, lásd pl EP képviselőség, majd utána együtt átrágták mi legyen és az a döntés lett hozva, hogy elvállalja, mint most utólag látjuk jó döntést hozva és az a vicc, hogy ugyanezek az emberek problémáznak azon, hogy egyedül dönt mindenről is...
Nehéz téma ez mikor szabad a hiénák közt engedni az embereket, egyelőre sztem jó ötlet ez a kivárás, mert csak bukhatna ezen a Tisza jelenleg, viszont majd azon is ha túl sokáig várnak.
Ugy olvasom, hogy lefoglalta.
EP fizetése fele jótékony célra megy, havi 4000 euró.
Lehet ezt meg se lehetett még venni, mert ma van a kiállítás első napja vagy fene tudja miért írta így.