HozzászólásSzerző: Zack » 2024. október 8., kedd 10:08
Megnéztem én is a Platform 2-t. Nekem összességében tetszett, de a vége olyan szinten nem volt kielégítő, hogy nem tudtam megállni, hogy ne szidjam a filmet. A társadalom kritika már az első részben is kicsit fura volt, nem igazán felelt meg a kritizált viselkedési forma a valóságnak. Olyan térben mutatták be, ahol az igazságtalanság nem a kapitalizmus, hanem sokkal inkább korábbi társadalom szervezési modelleket írt le. Na mindegy ebből a fajtából a 2. rész csak morzsákat csöpögtet. A sztori kb a film 2/3-áig nagyon jó és pörgős, persze nem világmegváltó, de nekem gyengém a zárt térben játszódó művek. Utána viszont a főszereplő elér egy nagyon érdemtelennek érzett győzelmet és a film szétesik. Nem akar visszatérni a korábban elkezdett történethez, hanem kb 30 perc alatt egy új filmbe ketzd. Csapong, nem ad magyarázatot és többnyire erősnek vélt képi világgal próbálja pótolni a logikát a sztorimesélésben.
Biztosan jobb véleményem lenne a filmről, ha a vége lett volna erősebb, de így csak azoknak tudom ajánlani, akik amúgy sem csinálnának semmi mást. Akik nem bírják a habkönnyű konfliktusokat, még ha azok vérre is mennek, azoknak sem ajánlom. Itt semminek nincs igazán súlya, éhezés, sérülés, halál és gyilkosság nem vált ki reakciót a nézőből, ahogy a film szereplőit sem érinti meg egyik sem.
Jó ötlet, rossz kivitelezés.